Sokkolta a század eleji antarktiszi expedíció zoológusát a pingvinek „aljas” szexuális viselkedése

1910-ben a tragikus sorsú, Robert Falcon Scott által vezetett brit Terra Nova expedícióval tartott az Antarktiszra George Murray Levick sebész-zoológus is. Orvosi teendői mellett az ő feladata volt az első látásra kietlennek tűnő földrész élővilágának dokumentálása. Naplóiban leírta, miként éltek túl az expedíció tagjai a kegyetlen időjárási körülmények közepette, de természeti megfigyeléseit is ezekben rögzítette. A legnagyobb fennakadást a táboruk körül lakó Adélie-pingvinek kolóniája okozta a zoológusban, különösen szexuális viselkedésük, amelyet az „elfajult”, „aljas” és „romlott” jelzőkkel illetett – és még így is sokszor rejtjelezéssel élt leírásaiban.

Megdöbbentő felfedezés

Levick század eleji finom ízlését valósággal sokkolta, amit a pingvinek körében látott. Korábban semmilyen állat esetében nem fordult elő, hogy a tudósok lejegyezték volna a homoszexuális viselkedést, vagy a nem egy párt alkotó egyének között a nem szaporodási szándékú közösülést.

Ez természetesen nem jelenti azt, hogy ne figyeltek volna meg ilyet, de a korban nem tartották „illőnek” lejegyezni, így a természetben valóságos hidegzuhanyként érte Levicket, aki képzettsége ellenére nem olvasott korábban ilyen megfigyelésekről.

A tudós naplói nemrég a londoni Természettudományi Múzeum madártani gyűjteményéhez kerültek. A gyűjtemény vezető kurátora, Douglas Russell szerint Levicket undora ellenére – vagy talán éppen emiatt – teljességgel rabul ejtették e röpképtelen madarak.

„Teljességgel a rögeszméjévé válik az Adélie-pingvinek kolóniája” – mondta el a naplók tartalmáról. „A naplókat olvasva az egyik legszórakoztatóbb dolog látni, ahogy az első madarak megérkezésével egyre nő az izgalma. Szinte érzékelhető a lapokon – aztán egyszerre letaglózza.”

A tudóst az általa „huligán kakasoknak” nevezett fiatal hím pingvinek valóban szélsőséges szexuális szokásai rendítették meg leginkább. Levick lejegyezte, hogy az erőszakos közösülés, a nekrofília, és a csibék fizikai és szexuális abúzusa sem állt távol tőlük.

Levick egyes jelenségeket kódolva, görög betűs rejtjelezéssel jegyzett le csupán, hogy azokat csak egy bizonyos műveltségi szinten lévők legyenek képesek megfejteni.

Miután – Scottal és a Déli-sarkra eljutó többi kutatóval szemben, akik egytől egyig életüket vesztették – visszatért Angliába 1913-ban, Levick beadta publikálásra megfigyeléseit, azonban a 20. század elejének légkörében ez igencsak nehéznek bizonyult.

Az expedíción látottakról készült végső, a nyilvánosság számára is elérhető kiadványból végül teljességgel kihagyták a pingvinek szexuális viselkedését.

Az ezt is tartalmazó változatból mindössze száz példány készült, amelyeket kizárólag tudományos körökben terjesztettek.

A kor szemlélete

Mai szemmel azonban nem tekinthető tudományosnak az, ahogyan Levick az állatok viselkedéséhez viszonyult: emberi fogalmakat és emberi normákat vetített ki rájuk, ezzel értékítéletet megfogalmazva egy másik faj élőlényei felett.

Ez persze nem tekinthető Levick saját hibájának – a zoológia egyszerűen nem tartott ott tudományként az 1910-es években, ahol napjainkban.

Russell szerint a tudós azzal a szókinccsel és fogalomtárral dolgozott, amely a rendelkezésére állt. „Az ’elfajult’ volt az egyetlen szó, amellyel le tudta írni, amit lát. Valójában azonban nincsenek elfajult pingvinek” – mondta.

Az például, amit Levick „nekrofíliaként” írt le, valójában nem tekinthető annak. „Ami itt történik, az nem állítható párhuzamba az emberi kontextusban vett nekrofíliával” – magyarázta el Russell. „A hímekben egy bizonyos testhelyzet váltja ki a nemi reakciót – nem tesznek különbséget az élő, közösülésre váró nőstények és az előző évből ott maradt halott pingvinek között, amelyek éppenséggel ugyanolyan testhelyzetben vannak.”

Mindazonáltal Levick megfigyelései – bár értelmezései nem felelnek meg a mai sztenderdeknek – helytállók. 1998-ban egy terepkutatás során a biológusok azt figyelték meg, az egyébként egyetlen párt választó tojók készségesen közösültek más hímekkel kövekért cserébe, amelyekből fészkeiket építik.

Az Adare-fokon található Ridley-part, ahol Levick megfigyeléseit végezte, ma is mintegy 335 000 Adélie-pingvinnek ad otthont – ez a legnagyobb ismert kolóniájuk a világon. Sajnálatos módon e szuperkolónia azonban lehetséges, hogy nem marad már meg sokáig a környezeti változások miatt.

Habár jégmentes partszakaszokon költenek, az Adélie-pingvinek életük nagy részét jégtáblákon töltik, amelyekből egyre kevesebb van az Antarktisz partjai mentén.

Russell és kollégái 2012-ben dolgozták fel először és publikálták modern tudományos kontextusban Levick pingvinekkel kapcsolatos írásainak egészét, a Polar Record című szakfolyóiratban. Magukat az eredeti kéziratokat nemrég, 2020 áprilisában vásárolta meg a Természettudományi Múzeum.

„Az eredeti kéziratok fontosságát nem szabad alábecsülni, mivel kulcsfontosságú kontextusbeli és tudományos adatokkal bővítik meglévő gyűjteményünket” – mondta el a kurátor. A kéziratok megszerzéséről szóló bejelentést egyébként április 25-én, a pingvinek világnapján tette a múzeum.