Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd
2024. május 18. 16:05 Kulcsár Ádám
Korábban
„Semmiség!”
1914. június 28-án a főhercegi pár a vasárnap reggeli misét követően különvonattal Szarajevóba tartott, miközben a bombákkal és pisztolyokkal felfegyverzett merénylők elfoglalták őrhelyeiket a Miljacka folyó mentén vezető Appel rakparton. A menetrend szerint a főhercegi párt is szállító autókonvoj ugyanis a Philippović-kaszárnya meglátogatását követően a városházára menet és onnan vissza kétszer is végigment volna a rakparton.
Amikor az autósor – benne a harmadik kocsiban Ferenc Ferdinánddal és feleségével – nem sokkal fél 11 előtt a tervek szerinti első két merénylőhöz ért, egyikük sem dobta el a bombáját. Muhamed Mehmedbačić az egyik verzió szerint nem ismerte fel biztosan a főherceget, egy másik elmélet az éppen mögötte álló csendőr számlájára írja a tétlenséget.
Vaso Čubrilović pedig egyszerűen megsajnálta a trónörökös feleségét, Zsófia hercegnőt. Végül Nedeljko Čabrinović – miután egy rendőrtől értesült róla, melyik a célpont – bombát dobott a főherceget szállító kocsira, amely a tetőponyvájáról az utcára esett, és a mögöttük haladó autó alatt robbant fel. Többen is megsérültek, ám a párnak nem esett bántódása.
A trónörökös elleni merénylet
Ezt követően a főhercegi pár – az előzetes terveknek megfelelően – részt vett egy, a városházán tartott, nem túl emelkedett hangulatban eltelt fogadáson, majd egy új program következett: a sikertelen merényletkísérlet sebesültjeinek meglátogatása a kórházban. Ám a figyelmetlen sofőrök nem a módosított útvonalon haladtak tovább, és az Appel rakpartról befordultak a Ferenc József út felé ahelyett, hogy egyenesen folytatták volna útjukat.
Potiorek ráordított a főhercegi párt szállító sofőrre, Leopold Loykára, aki erre nagyot fékezett, és vissza akart fordulni, erre azonban már nem volt lehetősége. A Schiller-féle vegyeskereskedés előtt álló tömegben várakozott ugyanis Gavrilo Princip – lövésre készen. Egy közelben álló rendőr megpróbálta megakadályozni a merényletet, de valaki térden rúgta, egy másik rendőrt pedig egy gyomrára mért ütéssel akadályoztak.
Princip feltételezhetően vaktában, a fejét elfordítva lőtt. Az első golyó valószínűleg Zsófia hercegnőt találta el, a trónörökös életét pedig a második oltotta ki. Zsófia hercegnő haslövést kapott, Ferenc Ferdinándnak pedig a nyaki főütőerét érte a golyó.
Ferenc Ferdinánd véres kabátja
A trónörökös az anekdota szerint a szó erejével igyekezett kivédeni az elkerülhetetlent, és kijelentette: „Es ist nichts!”, vagyis „Semmiség!”. Ezek voltak az utolsó szavai. Bár – ahogy az egykori jugoszláv partizán, politikus, történész, Vlagyimir Dedijer megfogalmazta, ez volt „az újkor legdilettánsabb zsarnokölése”, egy háború kirobbanásához casus belliként azonban éppen elegendőnek bizonyult.
Támogasd a
szerkesztőségét!
![2024. tél: Szoknyával a politikában](/iJ9Fr/article_issue/.275x275/169.jpg)
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/32e67720c7bda43b76ec0079577340ce.gif)
![IV. Politikai berendezkedések a modern korban / 17. A polgári átalakulás programja és megvalósulása a 19. századi Magyarországon (Széchenyi és Kossuth reformprogramja, áprilisi törvények, kiegyezés, a polgári állam kiépülése a dualizmus korában)](/iJ9Fr/label/.cut-640x400/778.jpg)
17. A polgári átalakulás programja és megvalósulása a 19. századi Magyarországon
IV. Politikai berendezkedések a modern korban
- Az öntörvényű Garibaldit két magyar bajtársa is segítette a szicíliai partraszállásában
- Újjáélesztette a hazai szabadkőművességet a „dualizmus kultúrpápája”
- Egyedülálló módon megbecsülte gyárának alkalmazottait Ganz Ábrahám
- Elismert régész és szabadkőműves is volt a "dualizmus kultúrpápája"
- A fogságból is megszökött a magyar statisztika atyja, Keleti Károly
- Veszteséges pénznyelőből jövedelmező ágazattá tette a magyar vasutat Baross Gábor
- Sokallta Bosznia megszállásának költségeit, ezért lemondott a miniszterségről Széll Kálmán
- 10 tény a dualizmus kori Magyarországról
- Egy „második kiegyezés” juttatta hatalomba a Generálist és mamelukjait
- Titokzatos gáztámadások tartották rettegésben az amerikai kisvárost 16:05
- Névtelenül jelentette meg könyvét a Frankenstein szerzője, Mary Shelley 15:08
- Az ellentmondásos Indira Gandhi 10:35
- Hét elképesztően rút uralkodó a történelemből 09:50
- Megdöbbentő kegyetlenséggel üldözte Caraffa a felségárulással vádolt pártütőket 09:05
- A történelem első slágere volt Johann Strauss Kék Duna keringője tegnap
- Az első világháború árnyékában: Fosztogatás és rekvirálás az északkeleti hadszíntéren tegnap
- Roosevelt elnök jámborságára volt szükség a teddy maci megszületéséhez tegnap