Romantikus hős vagy vitatott történelmi alak? Mit kezdjünk a Štúr-filmmel?
A Štúr című új szlovák film nem hőstörténetet mesél, hanem egy ember szerelmét tárja fel, a nemzeti ikon árnyékában. A döntés megosztotta a közönséget és a kritikusokat, és ismét felszínre hozta a kérdést, mennyit bír el a történelem, ha a mozivásznon emberi történetté válik.
2026 januárjában került a szlovák mozikba a Štúr című történelmi film, amely már a bemutatása pillanatában vitákat váltott ki, elsősorban azért, mert nem azt a történetet meséli el, amelyet sokan vártak volna tőle. A rendező, Mariana Čengel Solčanská ugyanis nem a politikai konfliktusokra és az 1848–49-es eseményekre helyezte a hangsúlyt, hanem Ľudovít Štúr és Adela Ostrolúcka kapcsolatára, személyes, érzelmektől fűtött nézőpontból mutatva be a szlovák nemzeti mozgalom legismertebb alakját.
A film látványvilágát és hangulatát sokan dicsérték, ugyanakkor többen kritizálták, hogy a romantikus történet elnyomja Štúr politikai és szellemi súlyát. Eduard Chmelár szerint a narráció súlypontja eltolódik: a főhős inkább egy érzékeny, vívódó férfiként jelenik meg, semmint olyan gondolkodóként, aki meghatározó szereplő volt a reformkori politikai életben. A vita azonban kevésbé arról szól, hogy a film igazat mond-e vagy sem, inkább arról, hogy mit hagy ki, és mit tekint lényegesnek egy történelmi életútból.
Štúr alakja eleve érzékeny pont a magyar és a szlovák történeti emlékezetben, hiszen míg Szlovákiában a modern nemzeti nyelv és identitás megteremtőjeként tisztelik, addig Magyarországon sokáig elsősorban az 1848–49-es konfliktusok felől értelmezték a szerepét. Az utóbbi évek kutatásai, köztük Demmel József munkái, ezt a képet jelentősen árnyalták, megmutatva, hogy Štúr szorosan beágyazódott a magyar reformkori közegbe, jól beszélt magyarul, magyar politikai minták között szocializálódott, és konfliktusai nem egyszerűen szembenállásból, hanem eltérő politikai elképzelésekből fakadtak.
A Štúr azonban nem vállalkozik ezen összetettség kibontására, és talán nem is ez a célja. Inkább egy emberi történetet mesél el, amely közelebb hozza a főszereplőt, miközben óhatatlanul háttérbe szorítja a korszak politikai dilemmáit. Éppen ezért nem tekinthető történelmi összegzésnek, viszont alkalmas arra, hogy újra beszélni kezdjünk egy olyan figuráról, akinek pályája ma is nehezen illeszthető bele az egyszerű, kényelmes narratívákba.
