Petőfi életrajzát is megírta, mégsem tekintették igazi hazafinak Hatvany Lajost
2025. január 12. 18:05 Múlt-kor
Hatvany Lajosról a hatvani cukorgyár, a Nyugat folyóirat és Ady Endre is eszünkbe juthat. Báróként nemcsak a magyar irodalom legnagyobb mecénása volt, hanem a világirodalom művelt ismerője, és a kortárs költők tehetségének éles szemű felismerője is. A 64 évvel ezelőtt, 1961. január 12-én elhunyt Hatvany gazdag életművet hagyott maga után.

Hatvany Lajos az 1910-es években
Korábban
A „cukorbáró”
A hatvani cukorgyáros Deutsch család leszármazottjaként nemcsak gazdag, de a kultúra felvirágoztatásához tevékenyen hozzájáruló családba született.
Az 1880-ban született Lajosról hamar kiderült, hogy nem lesz belőle cukorgyáros, de fiútestvéreinek köszönhetőn nem is nehezedett rá a családi cég vezetésének terhe. Ugyanakkor nem ő volt az egyetlen, aki a kulturális és művészeti élet terén is maradandót alkotott.
Testvére, Hatvany Sándor Ferenc a századelő egyedi látásmóddal rendelkező festőművésze, műgyűjtője és művészeti szakértője volt. Öccsük, Bertalan pedig a cég gazdasági irányítása mellett orientalistaként – azaz a keleti kultúrák és nyelvek kutatójaként – nemzetközi hírnévre tett szert és emellett szintén támogatta a modern magyar költészetet.
Hatvany Lajos egyetemi tanulmányait Freiburgban kezdte meg, de megjárta Angliát és Franciaországot is, 1904-ben viszont már Magyarországon doktorált. Az irodalomtörténész-professzor Gyulai Pállal került kapcsolatba, aki nagy hatást gyakorolt rá, és ekkoriban ismerkedett meg Ady Endre költészetével is.

Új hangja és friss szellemisége miatt könyvei nagy feltűnést keltettek. A személyes ízlés joga, az impresszionista kritika jellemezte gondolkodásmódját. A kezdetektől publikált a Nyugatban, majd a részvények felét megvásárolva könyvkiadót is szervezett mellé. A tartalmi kérdésekben Osvát Ernővel nem jutottak kompromisszumra, ezért Hatvany otthagyta a lapot, de Adynak továbbiakban is a mecénása maradt.
Hatvany Lajos feleségével (Magyar Nemzeti Múzeum Kincsei)
1917 és 1919 között a Pesti Napló modernizációját tűzte ki céljául, és ezzel megalapozta, hogy az újság később – Miklós Andor tulajdonába kerülve – az Est-lapok egyik alappillére legyen. Ebben az időszakban erősödött a lap irodalmi arculata és sokkal frissebben reflektált a napi eseményekre is.
Nem álltak távol tőle a közéleti kérdések sem. Az első világháború idején Ady Endre oldalán a demokratikus forradalom szükségességét hirdette. Az őszirózsás forradalomban Károlyi Mihály mellett – a Nemzeti Tanács vezérkarának tagjaként – főszerepet vállalt. A Tanácsköztársaság helyett azonban az emigrációt választotta, 1919-ben Bécsbe utazott. Külföldről egyszerre tiltakozott Trianon és Horthy hatalomra kerülése ellen.
Bécsben támogatta a magyar emigráció politikai tevékenységét. A megsebzett ország című könyvében Magyarország történelmét írta meg, ám a mű ellentmondásos fogadtatást kapott, és volt, aki nemzetellenesnek minősítette. Közben regényeket írt, például a hazai nagypolgárság világát bemutató, önéletrajzi ihletettségű Urak és emberek című művét 1927-ben.
Támogasd a
szerkesztőségét!

történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.


23. A reformáció és a katolikus megújulás
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Brutális boszorkányüldözésbe torkollott a király rögeszméje a 16. századi Skóciában
- A leves, amely megállított egy háborút
- Nem a vallási ellentétek okozták VIII. Henrik szakítását Rómával
- Példát mutatott a világnak Erdély a vallási toleranciában
- A vallásszakadást szentesítette az első vallásbéke
- Családja a végsőkig ellenezte Szalézi Szent Ferenc papi hivatását
- A társadalmi homogenizáció véres eszköze – így született az inkvizíció
- Angyalok vagy egy trágyadomb miatt élhették túl a zuhanást a prágai defenesztráció áldozatai?
- Válás és vallásszakadás – így született meg az anglikán egyház
- Kétszer lőtték le egy nap alatt a Luftwaffe ászpilótáját, Adolf Gallandot tegnap
- Veretlenül vonult vissza a magyar atlétika első női olimpiai bajnoka Csák Ibolya tegnap
- „…nehezebb teher, mint amilyet képes elviselni!” – Így küzdöttek meg a gyásszal a koraújkori szülők tegnap
- „Rólunk, de nélkülünk” - Két évszázad háborúskodását zárta le a karlócai béke tegnap
- Mozart utolsó útja tegnap
- Hét híres eb a történelemből tegnap
- Teljesen irreális vádak alapján üldözték el Dohnányi Ernőt tegnap
- Könyveiben több, mint száz elképesztő találmányról írt Julne Verne 2025.02.08.