Özönvíztől a gyilkos fekélybolhákig – ilyen volt az antantkatonák élete Afrika dzsungeleiben

Egy brit katona által írt, nemrég nyilvánosságra hozott naplóból kiderül, milyen borzasztó körülményekkel kellett szembenézniük az antant katonáinak az első világháború alatt, miközben a központi hatalmak oldalán küzdő gyarmati katonák ellen harcoltak Nyugat-Afrika dzsungeleiben.

Charles Stooks őrnagy naplójából megtudhatjuk, hogyan küzdöttek meg a katonák az elképesztő hőséggel, a hatalmas szúnyograjokkal és a pusztító maláriával, miközben a németek ellen harcoltak a mai Kamerun területén. Mint leírja, a rendkívül sűrű növényzetű dzsungelben szinte lehetetlen feladatot jelentett az ellenség táborainak felderítése. A brutálisan őszinte bejegyzéseket először tárja a nyilvánosság elé a londoni National Army Museum – olvasható a Daily Mail cikkében. 

Az antant 1914 augusztusában indított hadjáratot a nyugat-afrikai német gyarmatok ellen. A mai Togo területét még a hónap végén elfoglalták, 1916 februárjára pedig Kamerun is a kezükre került. A britek nehezen alkalmazkodtak az afrikai körülményekhez. Stooks, az 5. könnyűgyalogezred katonája szerint egy német tábort megtalálni olyan volt, mint „a közmondásban szereplő tűt keresni [a szénakazalban]”. Mint kifejti, már csak azért sem volt könnyű számukra a feladat, mivel folyamatosan azt figyelték, honnan támadnak lesből a terepen sokkal otthonosabban mozgó németek. 

A németek tudásuknak köszönhetően könnyedén el tudtak tűnni a dzsungelben rajtaütéseik után. Mint Stooks írja: „Később rájöttünk, hogyan kivitelezték ezeket az eltűnési trükköket. A hunok [a németek gúnyneve] ösvényeket alakítottak ki a fűben, amely mentén vissza tudtak vonulni anélkül, hogy észrevettük volna őket”. Stooks az éghajlati viszonyokkal sem volt kibékülve: „Már hetek ósa esik, és minden kis talajrészlet vagy mocsaras, vagy dörgő patakként zúdul alá, amikor pedig nem esik éppen, akkor sűrű köd borítja a helyet. (...) A forróságtól a fehér ember úgy érzi magát, mintha megrágták és kiköpték volna, a szúnyogok pedig folyamatosan lármáznak”.

Sokakat a szúnyogok által hordozott malária terített le, még nagyobb problémákat okozott azonban a homoki bolha (fekélybolha). „A homoki bolha az ember lábát támadja meg, és miután befúrta magát a húsába, lerakja petéit benne” – írta az őrnagy. A peték fejlődése következtébe a rovar mérete is megnő, ami gyulladást okoz, elviselhetetlen fájdalommal jár, és akár halálhoz is vezethet. Nem csoda, hogy a lábak folyamatos vizsgálata a napi rutin részévé vált.

Stooks ezrede 1917 decemberében egy rövid ideig még Szomáliföldön is teljesített szolgálatot, majd egy hónappal később visszatért eredeti állomáshelyére, Indiába. Az ezredet végül 1922-ben feloszlatták. Stookst alezredesként szerelték le. 1953 májusában, 78 éves korában halt meg az angliai Yateley-ben. Dr. Peter Johnson, a National Army Museum munkatársa kifejtette: „[Stooks] arra emlékeztet minket, hogy az első világháború alatt mennyire sebezhetőnek érezték magukat katonák ezrei, és nemcsak a terepet ismerő ellenség miatt, hanem a számos problémát okozó durva éghajlati viszonyok miatt is”. A múzeum First World War in Focus nevet viselő oldalán minden hónapban egy újabb, Stookséhez hasonló beszámolót tesz közzé az első világháború időszakából.