Öt ember, akit kitöröltek a történelemből
2015. március 31. 13:50
Korábban
Akit Mao tüntetett el
Csin Panghszien, ismertebb nevén Bo Gu a Kínai Kommunista Párt korai történetének egyik legbefolyásosabb politikusa volt az 1930-as években. Az 1907-ben született Bo Gu fiatalon Moszkvába került, hogy közelebbről megismerkedhessen a marxizmussal és a leninizmussal, itt lett tagja az ún. „huszonnyolc bolsevik” csoportosulásnak. Később aktívan részt vett a kínai kommunisták belharcaiban, s egyik fő célkitűzése volt, hogy kiszorítsa a hatalomból Mao Ce-tungot.
Miután a Kuomintang átfogó támadást indított a kommunisták ellen, a korábban szétszóródott sejtek Csianghszi tartományban egyesültek. Az Első Vörös Hadsereg egységei, az első, harmadik és ötödik hadseregcsoportok Bo Gu és Otto Braun, a Komintern katonai szakértője vezetése alatt kezdtek el működni.
1934-ben Bo Gu vezetésével eltávolították Maót a Politikai Bizottságból, és rövid időre házi őrizetbe is helyezték. A három főből álló katonai bizottság, amely sorai között tudta Bo Gut is, felhagyott Mao korábbi, az állandó mozgásra épített hadi taktikájával és vállalta a közvetlen harcot a jelentős túlerőben lévő Kuomintang erőivel, így csapataik súlyos vereségeket szenvedtek.

A veszteségek hatalmasak voltak, 1934 decemberére a Vörös Hadsereg létszáma 45 ezerre csökkent, míg a köztársasági csapatok létszáma több százezer főre rúgott, megindultak a dezertálások, s folyamatosan nőtt az elégedetlenség a vereségekért okolt Bo Guval szemben, miközben Mao ereje és befolyása folyamatosan nőtt. Az 1935-ös zunyi konferencián Bo Gu több címét is elveszítette.
Az elkövetkező években fokozatosan kiszorult a hatalomból, s nem tudta visszaszerezni Mao támogatását, sőt inkább megaláztatások érték a kommunista vezértől. Ennek ellenére a kommunista színekben Bo Gu is részt vett a második világháborút lezáró politikai tárgyalásokon, amely a Kuomintang és a Kommunista Párt között újból kialakuló polgárháborúnak akarta elejét venni. 1946 februárjában az egyik megbeszélésről tartott hazafelé, amikor Sanhszi tartományban repülőgépével lezuhant. Halála után Mao Ce-tung egykori riválisát igyekezett eltüntetni a fotókról, hogy még az emléke se kísértsen.
Támogasd a
szerkesztőségét!

történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
ősz
Múlt-kor magazin 2012
- Özvegyek országa: megjelent a Múlt-kor őszi száma
- A férjét istenítő vörös grófnő
- A pártfeleség
- "18 évet vártam erre a napra"
- "Na, Nagyné, meghallgatod, amit írtam?"
- A kormányzó hitvese
- A Tutanhamon-sír feltárásának krónikája
- A magány rabjai
- A prostitúció és a prostituáltak rendőri szemmel az 1980-as évek Budapestjén
- 10:13
- Tizennyolc elrabolt műkincset adott vissza Svájc Nigériának 10:03
- Svéd gyarmat is létezett a későbbi Egyesült Államok területén 07:54
- Újraértékelik a Függetlenségi Nyilatkozatot elutasító honatya szerepét tegnap
- Kecskefogak oldottak meg egy évszázados vitát az ókori görög gazdálkodásról tegnap
- Ritka kutyasírok kerültek elő egy több mint ezer éves andoki településen tegnap
- 1,8 millió éves elefántfogra bukkant egy 11 éves kisfiú Angliában tegnap
- Ausztrália visszaszolgáltatott Olaszországnak egy illegálisan kivitt ókori vázát tegnap













