Öt ember, akit kitöröltek a történelemből
2015. március 31. 13:50
Korábban
A kompromittáló asztronauta
Grigori Nelyubov a szovjet légierőnél teljesett szolgálatot, majd 1960-ban húsz másik pilótával egyetemben (köztük Jurij Gagarinnal) őt is kiválasztották a szovjet űrprogramban való részvételre. A következő egy év kiképzéssel, valamint értékelésekkel telt, és az év végére hat jelentkezőre szűkítették a mezőnyt (őket hívták a „szocsi hatosoknak”), amelynek három toppilótája volt: Gagarin, German Sztyepanovics Tyitov és Nelyubov.
Az utóbbi pilótatartalékként szerepelt az űrprogramban, a Vosztok-1-nek (amellyel Gagarin első emberként lépett ki a világűrbe) a második, míg a Vosztok-2, a Vosztok-3 és a Vosztok-4-nek az első számú tartalékosa volt. 1963 márciusában Nelyubovot azonban két társával együtt letartóztatták, ugyanis részegen rendbontást követtek el az egyik katonai bázison. A jelentések szerint elnézték volna az asztronautának az incidenst, ha bocsánatot kér, azonban ez nem történt meg, így felsőbb körökhöz került az ügy. A rendbontás, valamint a korábbi kisebb kihágások miatt 1963 áprilisában mindhárom férfit elbocsátották, így egyikük sem mehetett az űrbe.
Nelyubov ezután ismét vadászpilótaként igyekezett elhelyezkedni, azonban alkoholizmusa ebben nagyban hátráltatta, s 1966. február 18-án Ippolitovka állomáson egyik mámoros pillanatában a vonat elé lépett, s szörnyethalt. Az öngyilkosságot a hatóságok a szovjet űrprogram imázsának megőrzése érdekében igyekezték eltussolni, s a „szocsi hatosról” készült fotón Nelyubovot festékszóróval eltüntették.
Támogasd a
szerkesztőségét!

történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Megmentették az összeomlástól a kilencszáz éves skót apátságot 10:33
- A Függetlenségi Nyilatkozat még a Habsburg Birodalmat is lázba hozta 08:41
- Ősi táborhely nyomaira bukkantak Izraelben tegnap
- Így változott az amerikaiak véleménye az alapító atyákról 250 év alatt tegnap
- Régészeti asszisztens képzést indít a Ferenczy Múzeumi Centrum tegnap
- Tizennyolc elrabolt műkincset adott vissza Svájc Nigériának tegnap
- Svéd gyarmat is létezett a későbbi Egyesült Államok területén tegnap
- Újraértékelik a Függetlenségi Nyilatkozatot elutasító honatya szerepét 2026.07.02.















