Nyolc lehetséges személy, aki a rejtélyes zodiákus gyilkosságok mögött állhat
2017. november 9. 14:33
Korábban
Az agysérült zaklató
Lawrence Kane ugyanabban a szállodában dolgozott, ahol 1970-ben eltűnt Donna Lass, akit több kutató ugyancsak a zodiákus gyilkos egyik áldozatának tekint. Kane Allenhez hasonlóan szolgált a haditengerészetnél, ahol megtanult rejtjelezni, ami tehát elvben képessé tette őt arra, hogy megalkossa a zodiákus gyilkos által írt rejtjeles leveleket is. 1962-ben egy autóbaleset során agysérülést szenvedett, amely egyesek szerint megnehezítette számára, hogy uralkodjon ösztönein.
Egy, a zodiákus gyilkos rejtjeles leveleit tanulmányozó nyugalmazott nyomozó az 1980-as években azt állította, hogy az egyik titkos levélben feltűnik Kane neve, míg a már említett Linda azonosította Kanet egy férfival, aki korábban egy étteremben zaklatta testvérét. Egy rendőr pedig – aki valószínűleg rövid ideig tényleg látta a zodiákus gyilkost Paul Stine lelövését követően – úgy nyilatkozott, hogy Kane fényképe „jobban hasonlít a gyilkosra, mint bárki másé, akit eddig látott.” Kathleen Johns, aki 1970-ben megszökött egy őt autóval elrabló férfi elől (akit szintén sokan a zodiákus gyilkosnak tartanak), úgy nyilatkozott, hogy Kane azonos az ő elrablójával.
A rendőrség mindezek hatására ki is hallgatta Kanet az 1990-es évek elején, de a nyomozás ezúttal sem bizonyult perdöntőnek. A Kane által adott írásminta nem egyezett meg a zodiákus levelein látható kézírással, Linda önellentmondásokba keveredő vallomása pedig korántsem volt elégséges bizonyíték a vádemeléshez.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
22. A középkori egyház
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Bűnösök tértek jó útra és régi ellenfelek kötöttek barátságot Sziénai Szent Katalin szavainak hatására
- Nem a vallási ellentétek okozták VIII. Henrik szakítását Rómával
- Hogyan lett a középkor a sajtkészítés virágkora?
- Ahol a püspök felügyelte a legjobb bordélyházakat: a középkori London alvilága
- Állam az államok felett – így épült ki a középkori egyház hatalma
- A társadalmi homogenizáció véres eszköze – így született az inkvizíció
- Démoni kísértések – így éltek a korai kereszténység sivatagi remetéi
- Válás és vallásszakadás – így született meg az anglikán egyház
- Tiltott játékok, alkímia, érvágás: ilyen volt az oxfordi egyetemisták élete a középkorban
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége 2024.05.17.
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona 2024.05.17.