Nem talált kiutat királysága és alattvalói érdekellentéteiből IV. László
2019. július 10. 11:15 Németh Máté
Korábban
A 15 éves „felnőtt” rendet tesz
Úgy tűnt, a zűrzavaros állapotok 1277-ben véget érnek, miután a társadalmi csoportok elégedetlensége olyan mértéket öltött, hogy Rákoson összegyűlve egyértelműsítették, véget kell vetni a bárói csoportok haszonszerző országrombolásának.
A rendi gyűlés csírájaként értelmezhető összejövetelen - amelyen részt vettek egyháziak, bárók, nemesek és kunok egyaránt - megeskették a 15 évesen ekkor nagykorúsított ifjú királyt, hogy erélyesen fog fellépni az „ország meggyalázói és pestisesei” ellen. Az ország kormányzását IV. László immár gyám nélkül a maga kezébe vehette, ígérete pedig semmi jót nem sejtetett a hatalomvágyó kiskirályok számára.
A következő évek a királyba vetett várakozások beigazolódásának jegyében teltek, de nemcsak a belső hatalmat sikerült megtisztítani egyes magánérdekektől, I. Rudolf és IV. László csapatai döntő vereséget mértek a cseh II. Ottokár hadaira 1278-ban a morvamezei Dürnkrutnál.
László a csatában - amelyben a cseh király is meghalt - számottevő segítséget nyújtott szövetségesének a győzelem érdekében; ezután kezdődött meg a Habsburg család felívelő, birodalomépítő története.
A központi hatalom megszilárdítása azonban nem volt hosszú életű, ebben pedig nem kis szerepe volt az 1279-ben az ország területére érkező Fülöp fermói püspöknek, aki pápai követként jött annak érdekében, hogy az egyház ügyeit rendezze a korábbi években felforgatott királyságban.
Fülöp aktivitása azonban odáig ment, hogy ragaszkodott a kereszténytől idegen, nomád és pogány életformát gyakorló kunok megregulázásához, ami igen kényes ügy volt, tekintve, hogy a népcsoport az uralkodó egyik legfontosabb támaszának számított, arról nem is beszélve, hogy László édesanyja révén maga is kun származású volt. A legátus követelései gyökeresen új fordulatot jelentettek az ország, és annak királya, László életében.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
rendszerváltás
- A németek a mai napig hálásak Gorbacsovnak az újraegyesítésért
- Egy küzdelmes élet Magyarországért: 30 éve hunyt el Antall József
- Konfliktusok és érdekellentétek között vezette le a rendszerváltást Antall József
- Vértelen, „bársonyos” forradalommal bukott meg a kommunizmus Csehszlovákiában
- Visszavonulót fújt Antall József kormánya a taxisblokád nyomása alatt
- A szarajevói filmfesztivál fő versenyében indul a Libertate '89 – Nagyszeben című alkotás
- Történészként és politikusként is maradandót alkotott Szabad György
- Nagy Imréék újratemetésén a kommunista rendszer is sírba szállt
- Katonai erővel sem tudta megakadályozni a litván függetlenséget Moszkva
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása tegnap
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot tegnap
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére tegnap
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány tegnap
- A Rubik-kocka lesz a pécsi Zsolnay Fényvesztivál versenyének fő témája tegnap
- Lázár Ervin nyakkendőgyűjteménye is megtekinthető a PIM kiállításán tegnap
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön tegnap
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után tegnap