2021. nyár: Végzetes asszonyok
ITT támogathatsz bennünket

Miután házassága tönkrement, a régészet valódi szerelmesévé vált Agatha Christie

2021. július 18. 16:38 Múlt-kor

Agatha Christie a krimi műfaj talán legsikeresebb írója, manapság alig lehetne találni olyan embert, aki ne vette volna kezébe legalább az egyik művét, vagy ne hallott volna róla. Műveinek érdekes színfoltját jelentik azok a könyvek, amelyek a Brit Birodalom valamelyik közel-keleti vidékén játszódnak. Történetei egy részében régészeti ásatások válnak bűnügyi helyszínné, szereplői között pedig akadnak régészek is. Mindez jól árulkodik az avatatlan olvasó számára is, hogy az írónőt mennyire lenyűgözte a régi korok tudománya.

Agatha Christie
Agatha Christie értékes műtárgyakkal ékesített otthonában

Válás és utazás

Agatha Christie régészeti érdeklődése sajátos véletlenek sorozatán keresztül kezdődött. Christie 1912-ben ismerkedett meg a pilóta Archibald Christievel, akivel két év múlva összeházasodott. A pár eleinte boldog életet élt, ám a férfi 1926-ban közölte a válási szándékát a feleségével. Néhány héttel később Agatha Christie hátrahagyott egy levelet a titkárnőjének, és tizenegy napra eltűnt.

Mivel a húszas években elkezdett írni, már elég hírnevessé vált ahhoz, hogy a brit sajtó élénk érdeklődése kísérje az eseményeket. Tizenötezer önkéntes kereste Agatha Christie-t, és végül egy hotelben, álnéven bejelentkezve találtak rá, ám az eltelt időszakra nem emlékezett.

Hogy pontosan mi történt, arról megoszlanak a vélemények. Egyesek szerint az írónő idegösszeomlást kapott, mivel nehéz időszakot élt át, ugyanis a váláson kívül az édesanyja is nem sokkal korábban halt meg. Mások szerint azonban a gondosan kitervelt akcióval csak bosszantani akarta a férjét. A válás kimondására végül 1928-ban került sor.

Agatha Christie ekkor elhatározta, hogy messzire utazik, méghozzá egyedül. Az első tervei szerint nyugatra, Jamaicába vette volna az irányt, hogy kiheverje a válás okozta megrázkódtatást, ám az utazás megkezdése előtt találkozott egy párral, akik éppen Bagdadból tértek vissza.

Az elbeszélésükből kibontakozó keleti várost az írónő annyira elbűvölőnek találta, hogy lemondott a Karibi-szigetekre történő utazásról, és jegyet váltott az Orient Expresszre. Milánón és Isztambulon keresztül végül megérkezett az úti céljához, Bagdadba.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2021. nyár: Végzetes asszonyok
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 18% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
7 960 ft 6 490 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 50% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 9 990 Ft
A Daily Sketch címlapon jelenti Agatha Christie megtalálását, 1926. december 15.Charles Leonard Woolley egy ásatáson IrakbanAgatha Christie és második férje, Max Mallowan 1933-banMax Mallowan (baloldalt az előtérben, háttal) felügyeli egy 2500 éves asszír erődítmény feltárását az iraki NimrudnálAgatha Christie az iraki Nimrudnál fényképeket készít egy asszír csontfiguráról
Legfrissebb
Legolvasottabb

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár