Mit lehetett tudni a holokausztról 1944-ben Magyarországon?
2024. október 1. 18:05 Veszprémy László Bernát
„A szabad világ tudott Auschwitzról. A magyar zsidók nem. Miért nem tudtak? Miért nem szóltak nekik?” – tette fel a dühös kérdést a máramarosszigeti származású Nobel-díjas író, Elie Wiesel. Heller Ágnes filozófus mintegy feleletet ad rá önéletrajzában: „Nemcsak utólag, de már gyermekfejjel is a Zsidó Tanácsot okoltam ezért a helyzetért. Semmit nem tudtunk arról, mi lesz velünk, ők azonban tudták. Kiadták a nyilatkozatot, hogy viselkedjünk fegyelmezetten, engedelmeskedjünk a hatóságnak.”

Korábban
Tény, hogy 1944. április 10-én két szlovákiai (magyar anyanyelvű) zsidó, Rudolf Vrba és Alfréd Wetzler megszöktek Auschwitzból, majd Zsolnán egy 33 oldalas „jelentést” készítettek a haláltábor borzalmairól, amely aztán kalandos úton érkezett meg Magyarországra.
Lefordításával sok időt fecséreltek el a zsidó vezetők, és egyes történészek máig úgy vélik, hogy ha hamarabb kezdik el széles körben terjeszteni, talán többen rejtőznek el és menekülnek meg. Mások úgy vélik, hogy a holokauszt eseményeit különösebben nem befolyásolta az „Auschwitz-jegyzőkönyv”, amelynek történetét a néhai Haraszti György történész alaposan feldolgozta.
Benne volt a hírekben
De mit tudhatott egy átlagos magyar olvasó a holokausztról? Bármilyen meglepőnek is tűnik, de az 1944. március 19-i német megszállás előtt is alapvetően tájékozódni lehetett a népirtó német politika néhány alapvető eleméről a magyarországi sajtóból. „Krakkóból kitelepítik a zsidókat” – szólt a Magyar Nemzet 1940. augusztusi cikke, de a lapok beszámoltak a szlovákiai és a bécsi zsidók deportálásáról is, utalva rá, hogy őket valahova Lengyelországba viszik.
A szélsőjobboldali Magyarság 1941 tavaszán egyenesen helyszíni riportot közölt a lublini gettóból, igaz, főleg a zsidók munkára kényszerítéséről számolt be. A Függetlenség az év szeptemberének végén adta hírül: a Cseh-Morva Protektorátus Eisenbrod kerülete immár „zsidómentes”, tehát „az egész kerületben egyetlen zsidó sem lakik”.
Bár hivatalosan 89 ezer zsidó élt Szlovákiában 1940-ben, a Kárpátmedence című lap 1942 májusában megírta, hogy már 45 ezer főt kitelepítettek, „ősszel pedig Szlovákia teljesen zsidómentes lesz”. Az év júliusában már azt is megtudhatták a Reggeli Magyarország olvasói, hogy megkezdték 80 ezer párizsi zsidó „koncentrációs táborba” hurcolását, majd onnan „Keletre” való deportálását.
1942 végén az Uj Magyarságban Vajta Ferenc közölt címlapos összefoglalót az európai zsidóság helyzetéről: szerinte jövő tavaszra „már egyetlen zsidó sem lesz a birodalom területén”. Belgiumból és Hollandiából „most vitték éppen az utolsó transzportot keletfelé”, Franciaország zsidóit pedig határidőre „irányítják vissza a keleti őshaza felé”.
Norvégiában „két héttel ezelőtt hozták meg a végérvényes zsidó-törvényt: a zsidó vagyon az államikincstárra szállt, a zsidók pedig a keletfelé induló hajókra”. Már a Balkánon is „összegyűjtötték a zsidókat: egyelőre munkatáborokban dolgoznak, de további sorsukról is gondoskodás történt [...]”.
A cikk teljes terjedelmében a Múlt-kor történelmi magazin 2024. őszi számában olvasható.
Támogasd a
szerkesztőségét!

történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.

ősz
Múlt-kor magazin 2013
- A múlt század romkocsmái
- A Romanov-ház utolsó évtizedei
- Udvari bolondok a történelemben
- Száz éve épült a szőnyi álomkastély
- Udvari arcképfestők és fejedelmi modelljeik
- A Magyar Néphadsereg és az Egri csillagok
- A Kennedy-család és az öröklött hírnév
- Nem volt könnyű életük az újkori udvari bolondoknak
- Robert Capa és Magyarország
- Máig nem sikerült teljesen megfejteni az etruszkok titokzatos naptárát 08:52
- Új digitális archívum egyesíti a világ művészettörténeti kincseit 08:02
- Újbirodalmi sziklasírokat tártak fel a szakkarai nekropoliszban 06:58
- Tudatosan telepítettek halakat hétezer éve a magashegyi tavakba Norvégiában tegnap
- Marcus Aurelius korabeli római katonai tábort találtak Nagysuránynál tegnap
- Hobbibúvár bukkant késő középkori hajóroncsra a Boden-tóban tegnap
- Tolték rituális oltárt és emberi maradványokat találtak Mexikóban tegnap
- Új kötet mutatja be az Egyesült Államok egyetlen sikeres fegyveres hazai puccsát tegnap














