Miért a királynő tulajdona az összes angliai hattyú?

2018. május 17. 17:38 Múlt-kor

A hattyú húsa rendkívül ízletes, a kacsához és a libához hasonlítható. Manapság azonban igen ritkán kerül az ebédlőasztalra Angliában, ahol pedig a hattyúevés évszázadokon keresztül a legfelső társadalmi rétegek státuszszimbólumának minősült. Míg a kora újkorban bárki vehetett magának hattyút, ma már az összes vízi madár a királynőé.

Korábban

Ma már szinte senki sem fogyaszt vagy birtokol Angliában bütykös hattyút, ugyanis a hagyomány szerint a madarak az uralkodó tulajdonai. Az évszázadokkal korábbi törvény kimondja, hogy az összes jelöletlen hattyú feletti ellenőrzés a mindenkori uralkodó joga. Míg a régebbi korokban számos jelölés volt látható a csőrükön, ma már szerencsére nem látunk ilyet rajtuk, így valóban minden hattyú Erzsébet királynőé. (Egyébként a törvényszöveg csupán a Temzén lévő madarakra vonatkozik, ám ezen már senki nem akad fenn.)

A különös királyi hattyútulajdonjog a 13. század közepére vezethető vissza. 1361-re már hivatalos királyi „hattyúpásztora” is volt a koronának, 1463-ra pedig rendszeresen tartottak „hattyúcsúcsokat” is, ahol a vitás kérdéseket igyekeztek eldönteni.

A hattyúk királyi szárnyasnak számítanak, azonban a középkortól kezdve a vagyonosabb angoloknak is lehetőségük nyílt hattyúkat tartani, kereskedni velük és legfőképpen megenni. Ha egy angol tartani kívánt néhány példányt e nemes madárból (a törvény erre egyébként lehetőséget biztosított), egy igen borsos árú „hattyújelet” kellett vásárolnia a királynőtől, és azzal megjelölni a szárnyast, mégpedig úgy, hogy a csőrébe karcolja (tehát nem meggyűrűzi).

Ezen jelek az egyik legrégibb magántulajdont jelölő eszközök Angliában, általában egyszerű vonalakból vagy formákból állnak (olykor kard, nyílpuska, egyéb heraldikai szimbólum vagy csupán egy betű), ám több száz létezik belőlük.

Minden évben kiszálltak a vízre az illetékesek, és meghatározták az egyes hattyúk (főként az újonnan születettek) tulajdonjogát, és ha kell, megjelölték őket. Amelyek nem kaptak jelölést, az a királyné volt. Az agyonszabályozott tulajdonosi rendszer egyébként nem terjedt ki Skóciára. A hattyúpopuláció egyébként ma is oly mértékben védve van, hogy súlyos bűncselekménynek számít a hattyútojások ellopása, vagy azon nádas levágása 25 méteres sugárban, ahol a madarak fészkelnek.

A 18. századra a hattyúk kiestek a társadalmi státuszt meghatározó furcsaságok szerepkörből. Bár néhányan még szorgalmasan karcolgatták saját hattyúik csőrét a 19. század végéig, amikor egyre inkább rádöbbentek, hogy felesleges szenvedésnek teszik ki a szárnyasokat ezzel, és VII. Edvárd király felesége, Alexandra végül beszüntette a hattyúk jelölgetését.

A mindenkori királyra vonatkozó hagyomány azonban máig él, így minden egyes jelöletlen (vagyis az összes) hattyú az uralkodó tulajdona. Minden évben, rendszerint július harmadik hetében tartanak egy hattyúszámlálást (Swan Upping), amely során összeterelik a bütykös hattyúkat, népszámlálást tartanak közöttük és – a humánusabb módszert alkalmazva – meggyűrűzik.

A hattyúk leölése hivatalosan az 1980-as években lett megtiltva, amikor a populáció igencsak megcsappant. A legtöbb angol most már úgy véli, királynői privilégium a hattyúk elfogyasztása.