Megtalálták Sisi pihenőházának oroszlánszobrát a budai Várban
2021. január 22. 10:46 MTI
Több értékes római kori, középkori, kora újkori és századfordulós leletet találtak a szakemberek a Budavári Palotanegyedben, a legérdekesebb egy nőstény oroszlánt mintázó szobor, amely egykor Erzsébet királyné pihenőházát díszítette.
Korábban
A Budavári Palotanegyed történelmi kertjeinek, parkjainak megújítása mellett megkezdődött a várfalak felújításának következő szakasza. A munkálatok állapotfelméréssel és régészeti feltárással indultak, akkor leltek a Déli nagy rondella környezetében az oroszlánszoborra - közölte a Várkapitányság kommunikációs irodája pénteken az MTI-vel.
Mint írták, a Nemzeti Hauszmann Program keretében folyamatosan újulnak meg a Budavári Palotanegyed balesetveszélyes, lepusztult, szerkezetileg meglazult várfalszakaszai. Kiemelt cél, hogy a várban élők és az oda látogatók rendezett környezetben töltődhessenek fel és a várfalak mentén is biztonságosan járhassák körbe a budai Várat.
A most megtalált, nőstény oroszlánt mintázó dombormű az úgynevezett magyar ház homlokzatát díszítette. A pihenőházat Erzsébet királyné kérésére Hauszmann Alajos építette a századfordulón, a második világháború után lebontották, helyére a ma is látható középkori Zsigmond-tornyot építették vissza.
A szakemberek római kori érmére, I. Ferdinánd király uralkodása idején vert ezüst dénárra, tömör vasból készült ágyúgolyókra, csiszolt kővel díszített 17. századi gyűrűre, a 19. század végén népszerű játékzsetonok angyalt ábrázoló darabjára és egy 1918-as, Kassán készült vasúti plombára is leltek.

"A mostani feltáráshoz hasonló léptékű régészeti kutatás a várfalak mentén korábban soha nem volt a budai Várban, mintegy száz helyszínen dolgoznak a régészek. A munkálatokat a Várkapitányság a Budapesti Történeti Múzeum és a Magyar Nemzeti Múzeum szakembereivel közösen végzi" - idézte Fullár Zoltánt, a Várkapitányság régészeti irodavezetőjét a közlemény.
A budai Várban zajló fejlesztéseket előkészítő régészeti feltárások során az elmúlt években is számos érdekes és értékes középkori, kora újkori és századfordulós leletet találtak. Így Zsigmond, Mátyás, I. Ferdinánd és Ferenc József uralkodásához köthető jelentős tárgyi emlékek is előkerültek.
A mostani várfalrekonstrukciós munkálatokon túl a következő években folyamatosan lesznek feltárások, rengeteg új adattal gazdagodhat a budai Vár és számos, az elmúlt évszázadokból fennmaradt történelmi leletre is számítanak a szakemberek.
A fejlesztésekről, rekonstrukciós munkálatokról, régészeti eredményekről részletes információ a https://facebook.com/nemzetihauszmannprogram oldalon olvasható.
Támogasd a
szerkesztőségét!

történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.


18. IV. Béla uralkodása és a tatárjárás
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Élete utolsó évtizedét a fiával való háborúskodással töltötte IV. Béla király
- Apja és fia tevékenysége is árnyékot vetett IV. Béla uralkodói törekvéseire
- Kétnapi járóföldre mindent holttestek borítottak a muhi csata után
- A legenda szerint Árpád-házi Szent Kinga imádsága mentette meg Lengyelországot a tatárdúlástól
- Mégsem az extrém időjárás kergethette ki a tatárokat a Kárpát-medencéből
- Batu kán és a szláv favágók
- Milánóban képezte magát és Korfun is énekelt Hollósy Kornélia, a „nemzet csalogánya” 14:20
- 10 érdekesség Budapest ostromáról 09:56
- Birodalom-szerte egyedi építészeti megoldás volt a Váralagút elkészítése 08:20
- Kétszer lőtték le egy nap alatt a Luftwaffe ászpilótáját, Adolf Gallandot tegnap
- Veretlenül vonult vissza a magyar atlétika első női olimpiai bajnoka Csák Ibolya tegnap
- „…nehezebb teher, mint amilyet képes elviselni!” – Így küzdöttek meg a gyásszal a koraújkori szülők tegnap
- „Rólunk, de nélkülünk” - Két évszázad háborúskodását zárta le a karlócai béke tegnap
- Mozart utolsó útja tegnap