Megtalálták az első világháború elveszett hadseregét

2007. július 24.-Múlt-kor

Közel 90 évvel azután, hogy brit és nemzetközösségi katonák haltak meg és tűntek el az első világháború észak-franciaországi csataterein, angol történészek 400 elveszett sírt azonosítottak Fromelles mellett.

91 évvel ezelőtt, 1916. július 19-20-án az észak-francia Fromelles-nél az antant csapatai támadást indítottak a német frontvonalak ellen. Az ütközet célja a németek figyelmének elterelése és csapataik Somme-tól történő elvonása volt, míg a fő támadásra 80 kilométerre délre került sor. A megerősített német pozíciók elleni roham azonban katasztrófához vezetett, és közel 5500 ausztrál és 1500 brit katona halt meg vagy sérült meg súlyosan. A harcban 399 katona tűnt el végleg, akik a túlélők szerint kivételes bátorsággal álltak helyt, és a golyókat fogták fel, hogy védjék a többieket.

Az elveszett hadsereg tagjainak holttestei a mai napig nem kerültek elő, bár a németek megtalálták őket, és neveiket illetve személyes értéktárgyaikat eljuttatták családjaikhoz a Vöröskereszten keresztül. Ennek alapján a szakértők tudják, hogy a halottak közül 239-en a 61. brit hadosztályhoz, míg 160-an az 5. ausztrál hadosztályhoz tartoztak. Végső nyughelyük holléte azonban a lokalizálásra tett többszörös kísérlet ellenére is egész mostanáig rejtély volt.

A Glasgow-i Egyetem Csatatérkutató Tanulmányok Régészeti Központjának szakértői most a müncheni első világháborús levéltár áttanulmányozása után és a Fromelles melletti kiterjedt geofizikai, radar és topográfiai felméréssel, illetve fémkeresőkkel végzett kutatások után biztosak benne, hogy megtalálták a nyughelyet.

A Központ igazgatója, Dr. Tony Pollard szerint "ezek az emberek elvesztek a történelem számára. Ha ma átsétálunk a mezőn, nem is gondolnánk, hogy 400-an nyugszanak a lábunk alatt. A német levéltárak új fényben világították meg a helyet. A birtokunkban van a helyszínen állomásozó bajor csapatok parancsnokának utasítása, hogy ássanak sírokat a 400 szövetséges halottnak. A kutatással megtaláltuk ezeket a sírokat, és szerintünk a testek ott lehetnek. Semmi nem utal arra, hogy valaha is elvitték volna azokat"

A történészek most bemutatták eredményeiket a kutatást szervező és irányító világháborús örökségi testületeknek az ausztrál kormányzatnak, egyben értesítették a francia hatóságokat is, engedélyt kérve a további kutatásokhoz és az esetleges újratemetésekhez.

Legutóbb 1998-ban találtak világháborús tömegsírt Arras mellett, ahol 27 embert temettek el.