Meglepő receptek alapján főztek az őskori fazekakban

Az őskori konyha elfeledett nyomai

A főzőedények alján megmaradt égett kéreg a régészet egyik leginkább alábecsült lelete. Nehéz elemezni, és hosszú ideig egyszerűen lekaparták és kidobták. Pedig ezek az apró maradványok valójában az őskori konyha közvetlen lenyomatai.

Egy új kutatás azonban éppen ezekre a kéregdarabokra koncentrált. A PLOS One folyóiratban megjelent tanulmányban Lara González Carretero, valamint a Yorki Egyetem és a British Museum kutatói részletes mikroszkópos vizsgálatnak vetették alá a kerámiák alján megőrződött ételmaradványokat.

Az eredmények azt mutatják, hogy a Kr. e. 5900 és 3000 között Észak- és Kelet-Európában élő vadászó-gyűjtögető-halász közösségek sokkal változatosabb ételeket készítettek, mint azt korábban feltételezték. A halak mellett rendszeresen különféle növényeket és bogyókat is főztek, és ezek a kombinációk régiónként eltérő mintázatot követtek.

Miért láthatatlanok a növények az őskori étrendben

Az őskori táplálkozás kutatásának egyik legfontosabb módszere a lipidmaradvány-elemzés. A technika a kerámia falába felszívódott zsírsavakat vizsgálja, és ezek alapján azonosítja az egykori ételeket.

Ez a módszer azonban torzít. Az állati zsírok könnyen beszívódnak az edény falába, és jól megőrződnek. A növényi anyagok viszont ritkán hagynak ilyen kémiai nyomokat.

Ennek következtében a korábbi kutatások gyakran olyan képet rajzoltak az őskori étrendről, amely főként halból és más állati eredetű táplálékból állt. Ez nem feltétlenül hibás kép, de erősen hiányos. Az új vizsgálat éppen ezt a hiányt próbálta pótolni.

Mikroszkóp alatt vizsgálták az égett ételmaradékot

A kutatók 85 kerámiaedényt vizsgáltak meg 13 lelőhelyről. A minták a Balti-tenger partvidékétől Litvánián és Lengyelországon át a Felső-Volga térségéig és a Don medencéjéig származtak.

A kutatócsoport a szokásos lipidanalízis mellett digitális mikroszkópokat és pásztázó elektronmikroszkópot is használt. Olyan elszenesedett növényi szöveteket kerestek, amelyek még felismerhetők maradtak: sejtfalakat, maghéjakat, bogyók héját vagy gyökérszöveteket. A 85 edényből 58 esetében sikerült azonosítható növényi maradványokat találni.

A lipidanalízis elsősorban halakat mutatott ki. A mikroszkóp viszont egészen más képet tárt fel. A kutatók kányabangita bogyókat, Amaranthaceae családba tartozó növények magvait, vadfüvek héjait, valamint vadmángold és tengerparti káka gyökér- és gumószöveteit azonosították. A kétféle bizonyíték nem mond ellent egymásnak. Inkább kiegészíti egymást. A zsírok a halak jelenlétét jelzik, míg a növények szerkezeti maradványként őrződtek meg az égett kéregben.

Hal és bogyó egy őskori receptben

A litvániai Daktariškė 5 és Kretuonas 1B lelőhelyeken, valamint a lengyelországi Dąbki partvidéki telepen érdekes mintázat rajzolódott ki.

A lipidanalízis mindenhol édesvízi halakat mutatott. A mikroszkópos vizsgálat viszont rendszeresen Poaceae családba tartozó füvek maghéjait és kányabangita bogyókat azonosított.

Dąbki különösen figyelemre méltó. A lelőhely általános archeobotanikai leletei alig tartalmaznak bogyókat. A kerámiákban viszont gyakran jelennek meg a kányabangita maradványai, mégpedig halmaradványokkal együtt. Ez arra utal, hogy a bogyókat kifejezetten az edényekben főzték meg halakkal.

A kányabangita nyersen enyhén mérgező, keserű ízű, és erős szaga van. Hőkezeléssel azonban élvezhetővé válik. A halakkal együtt főzve valószínűleg csökkent a keserűsége, és egy sajátos ízkombináció jött létre.

A növény ma is ismert Kelet-Európában. A kutatók példaként említenek egy Mos nevű ételt, amelyet a Szahalin környékén élő nivkh közösségek készítettek szárított halból, bogyókból és gumókból. Ez nem bizonyít közvetlen történeti folytonosságot, de jól mutatja, hogy a zsíros hal és a savanykás gyümölcsök kombinációja régóta jelen van az északi konyhákban.

Vadnövények tudatos gyűjtése

A Felső-Volga térségében található Zamostje 2 és Serteya II lelőhelyeken más növényi mintázat jelent meg. Az edényekben Amaranthaceae családba tartozó növények maradványai töltötték meg az égett kérget. Magvak, szárak, kalászok és levelek egyaránt előfordultak. A kutatók többek között a Chenopodium és az Atriplex nemzetséghez tartozó vadnövények jelenlétét valószínűsítik.

Különösen figyelemre méltó, hogy a maradványok között egyszerre jelentek meg fiatal, zöld kalászok és teljesen érett magvakat tartalmazó példányok. Ez arra utal, hogy a növényeket hónapokon át gyűjtötték és használták, nem csupán az érési időszak csúcsán.

Az őskori konyha és a fazekas technológia kapcsolata

A kutatás statisztikai vizsgálatot is végzett. A kutatók összevetették az edények ételmaradványainak hasonlóságát a lelőhelyek közötti távolsággal és az edények készítési technológiájával. A földrajzi távolság csak gyenge kapcsolatot mutatott az ételösszetétellel. Az edények technológiai hasonlósága viszont erősebb összefüggést jelzett.

Más szóval: a hasonló módon készített edényeket gyakran hasonló ételek főzésére használták. Ez arra utal, hogy az edénykészítés és a főzési gyakorlat valószínűleg ugyanahhoz a kulturális tudáshoz tartozott. A fazekasság technikái és a receptek együtt terjedhettek a közösségek között.

Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.

12 450 ft 9 990 Ft

Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.

20 000 ft 14 990 Ft

Kérdésem van az előfizetésel kapcsolatban

előfizetek

nyár
Múlt-kor magazin 2022

• Lacikonyhák és társaik
• A gumigyártás és árnyoldalai
• A spanyol polgárháború külföldi önkéntesei
• A szabin nők közbelépése
• Hét híres fal
• Fugger Mária, a Pálffy család nagyasszonya
• Lajos Ágost és Marie Antoinette egybekelése
• A zalaújvári Festetics-kastély
• Horthy István és Edelsheim Gyulai Ilona esküvője