Meglepetést okozott a tajvani törikönyv

Új szempontból értelmezik Kína történelmét a január végén megjelent új tajvani középiskolai tankönyvek és a Tajvani Nemzeti Múzeum is újragondolta történeti tárlatát.

Modern kulturális forradalom

Az oktatási miniszter által elfogadott történelemkönyvek a hivatalos álláspont szerint végre `szembeszállnak a kínai törekvéssel, amely nem fogadja el az 1949 óta különálló sziget szuverenitását, és még ma is minden eszközt megragad annak visszaszerzésére`. Az új tankönyvek kidolgozása hosszú előzményre tekint vissza, az újraértelmezést már 2004-ben bejelentették.

Az azóta sokat vitatott tankönyvreform ellentmondása főleg abban rejlik, hogy a tajvaniak a mai napig megosztottak a sziget identitása ügyében. Sokan valóban az önállóság mellett törnek lándzsát, ugyanakkor mások a Kínával történő egyesülésben látják az egyetlen lehetőséget.

Mit látnak a tükörben?

Az új könyvekben több markáns változás is jelzi, hogy mostantól gyakorlatilag egészen más 20. századi történelmet tanulhatnak a diákok. Így például az utolsó kínai császárt 1911-ben trónjáról letevő Szun Jat-szen már nem a nemzet atyja többé. A legnagyobb felháborodást pedig az váltotta ki, hogy míg Kína korábban a "hazám" jelzővel szerepelt, mostantól csak "egy ország" vagy a "szárazföld" jelzőket kapja a könyvekben. Az első kötet Tajvannal foglalkozik, ám a fókusz inkább az 1949 utáni eseménytörténeten van, és a sziget 1895-ös japán kolonizációja előtti kínai kapcsolatokat csak alig taglalják. A második rész korábban a Hazánk története címet viselte, ám mostantól Kína története címmel kerül forgalomba.

Lan Shun-teh, a kormányzati felügyelettel működő, tankönyveket kiadó nemzeti intézet elnöke szerint a kérdést nem kell túlmisztifikálni, "sok helyen csupán semlegesíteni kellett a korábban ideologikusra sikeredett könyveket". Ugyanakkor a kínai egységet szorgalmazó, egy százalék alatti tajvani párt rögtön az oktatási miniszter lemondását követeli. A tajvani miniszterelnök nyilatkozataiban szükséges és fontos lépésekként védte meg az oktatási reformot.

Zűrzavaros történelem Kína és Japán szorításában

Nem tudni, a kínaiak mikor fedezték fel Tajvant, elképzelhető, hogy már a 3. században, de a 17. századi holland hódításig a szigetet csak az őslakók lakták. 1662-ben a hollandokat Cseng Cseng Kung csapatai kiűzték a szigetről. Cseng megalapította a Tungning Királyságot, ami húsz évig állt fenn. Tajvan innentől a kínaiaké volt 1895-ig, mikor Kínának le kellett mondania róla a kínai-japán háború során. 1895. május 25-én a japánok elleni függetlenedést elérendő megalapították a Tajvani Köztársaságot. Október 21-én azonban a japánok elfoglalták a fővárost,Tainant . A japánok építkezésekbe fogtak a szigeten, kiépült az infrastruktúra, iskolákat alapítottak. A II. világháborút elveszítve a japánoknak meg kellett válniuk Tajvantól, ami kínai katonai megszállás alá került. A katonai vezetés és a polgári lakosság közti összetűzéseklegvéresebbikében, az ún. 228-as incidensben több mint 30 ezer tiltakozót mészároltak le. A Kínában zajló polgárháborúból vesztesen kikerülő Kuomintang kétmillió menekülttel együtt Tajvanra vonult vissza Csang Kaj-sek vezetésével. Míg a kontinentális Kínában a győztes kommunista párt kikiáltotta a Kínai Népköztársaságot, Tajvanon megmaradt a Kínai Köztársaság. Az állam gyorsan fejlődött, ma gazdaságilag a régió egyik vezető állama Tajvan - olvasható a Wikipedián.

A pekingi Tajvani Tanulmányok Nemzeti Társaságának vezetője, Xu Shiquan szerint ez abba a tendenciába illeszkedik, amelynek során a sziget minden kapcsolatát törölni akarja Kínával. "Ez azonban nem túl hasznos, s a múlt eseményeit sem lehet megváltoztatni" - nyilatkozta. A kínai Tajvani Ügyekkel Foglalkozó Iroda szerint pedig a sziget hiába próbálkozik hasonló trükkökkel, attól még Kínához tartozik.

A tajvani kulturális forradalom a történelem kutatásával, oktatásával foglalkozó intézményekre is kiterjedt: a Nemzeti Palotamúzeumban például körülbelül félmillió kiállítási tárgyról tüntették el a kínai eredetre utaló cimkét. Az 1965-ben megnyílt múzeum 654 ezer műtárgyának többségét pedig valóban Pekingből vitték a szigetre 1949-ben, és így azok mindenestül a kínai történelem szerves részét képezik. A kínai kutatók szerint "ez egy teljesen történelmietlen lépés, kétségbeesett kísérlet az önállóság deklarására".

Tankönyvekkel a világ körül

A térség történetéről szóló tankönyvek aktuálpolitikai fordulatokat követő újraírása csak az elmúlt két évben vált igazán jellemzővé. Kína Észak-Koreával vitázik, míg Japán a déli részekkel; a második világháborús japán tevékenység dicsőítését pedig szinte mindenki elítéli.

Bár a nemzetközi közvélemény viszonylag egységesen vélekedik Németország és Japán legújabb kori történelmi szerepéről, a német és a japán közélet eltérően viszonyul a XX. század első felének történelmi örökségéhez. Németországban a holokauszt tényét egyetlen felelős politikai tényező sem kérdőjelezi meg, Japánban viszont szalonképesek maradtak a szigetország történelmi szerepét radikálisan újraértékelők.

A délkelet-ázsiai országok egyöntetűen állítják: Tokió még mindig nem nézett szembe a birodalmi múlt bűneivel. A sebeket sorozatosan tépik fel azok a viták, amelyek a japán középiskolai történelemtankönyvek megjelenését kísérik. Legutóbb egy japán hazafias szövetség által szerkesztett, szélsőségesen nacionalista hangvételű tankönyv szította fel az indulatokat.

Ugyanakkor számos kísérlet történt a közös történelem kialakítására is, így Dél-Korea, Kína és Japán már közös történelemkönyvet is tervezett 2005-ben. Ehelyett azonban a szexuális rabszolgák ügyének elhallgatásából lett médiaszenzáció, ami végül egészen odáig fokozódott, hogy Japán az internetre is feltette vitatott történelemkönyveit. Mindez azonban gyakorlatilag kevés bajt okoz, hiszen amint egy felmérésből kiderült, elenyésző azok száma, akik ezekből a törikönyvekből tanulnának.

A közös japán-kínai múlt kérdése tavaly újra előkerült, amikor egy közös történelemtankönyv elkészítéséről állapodtak meg a két ország külügyminiszterei. A japán fegyelmet és tiszteletet visszahozó oktatási reform, és az új japán miniszterelnök által képviselt oktatási szemlélet azonban e közeledést megakaszthatja - főként, ha ezt egy a teljes tagadásra épített dokumentumfilm is segíti.

Az európai országok sincsenek sokkal könnyebb helyzetben, ha a közös törikönyvekre kerül sor, bár a franciák és németek példája azt mutatja, hogy lehetséges az összehangolt Európa-történet. Az izraeli tankönyvek átírása az ideológiai helyett inkább reálpolitikai lépés, ám ettől még ugyanolyan vitákat váltott ki. A brit oktatási reformban megszólaló történészek leginkább a könyvek lebutításától tartanak, s már azon sem lepődnek meg, ha kiderül, holokausztra számítanak a britek.

Nálunk jelenleg az Erdély-kérdés feldolgozása és a közös román-magyar történész-bizottság munkássága illeszkedik a történelmi megbékélést és közös múltszemlélet kialakítását sürgetők céljaihoz. A Múlt-kor által ismert legígéretesebb kezdeményezés viszont a Terra Recognita Alapítvány szlovák-magyar múltat feldolgozó tanulmánysorozata, amely a szlovák történelemszemlélet magyarokat is érintő pontjaira kíván reflektálni, úgy, hogy az érdeklődő olvasó kommentálhatja a tanulmányokat, illetve egyes kérdésekben leadhatja szavazatát is.