Ma is megoldatlan rejtélyek lengik körül a nabateusok titokzatos városát, Petrát
2023. november 20. 18:03 Múlt-kor
Korábban
Romantikus sors
A romantika, ami még megmaradt belőle, a várost első számú úti céllá emelte, nem csak a kutatók, hanem írók, festők és jómódú turisták számára. Akkora volt az érdeklődés a Kelet iránt a nyugatiak részéről, hogy még túrákat is szerveztek. E mögött a térség arabjai álltak, akik pénzkereseti lehetőséget láttak ebben.
A ’drogman’-ok idegenvezetők voltak, tolmácsok és mindenesek, akik elkísérték a látogatókat és táplálták fantáziájukat. Legendákat meséltek a nabateusokról és vázolták elbeszéléseiket az élvezetekről, vagy a halálról. A történetek szaporodása további szárnyakat adott az elveszett civilizáción nyerészkedésnek. Így született a hatalmas mítosz Petra körül, ami napjainkig életben maradt.
Petra klímája sivatagos, meglehetősen kevés csapadékkal. Az esővíz összegyűjtéséhez a várost egy meredek sziklafalakkal körülvett széles medencében helyezték el.
A sugallat miatt a nyugati irodalom, valamint a turisták is szabadjára engedték a történetet. „Rózsavörös város – feleannyi idős, mint az örökkévalóság”, mondta a brit költő, John William Burgon 1840-ben néhány verssorban, amelyek meghozták szerencséjét. Mindennek ellenére, és mint annyi más író, Burgon sosem járt ott. Csak „álmodott” vele.

Carlos Buenacasa szerint a vonzalomban, amelyet érzett – és érez – a Nyugat Petra iránt, fontos szerepet töltött be az eredetiség. Habár érintkezik a római korral, nincs még egy olyan város a mediterrán térségben, amely hasonlítana rá, ami a Szik hegyszorosának szívében rejtett elhelyezkedésével, valamint újrafelfedezésének bizonytalanságaival együtt mindenféle legendát engedett útjára. „Az a tény, hogy ilyen lassan és adagoltan kaptak információkat a nabateusokról és a városról, hozzájárult a megbabonázottság növeléséhez’, teszi hozzá a történész.
Veszélyben a város?
Petrát 1985-ben az UNESCO a Világörökség részévé nyilvánította és 2007 óta tagja a világ újabb hét csodájának, ráadásul Jordánia egyik legkiemelkedőbb műremekei (díszei) közé tartozik. Ennek ellenére a város bizonyos veszélyekkel néz szembe.
„A kincstár” Petránál
A rideg klíma miatt féltik megőrzését. Az esők és szelek port és homokot hordanak, ezzel erodálva az emlékművek homlokzatát. A turizmus is pusztítja a területet. Látogatók ezrei érkeznek a városba a Szik torkán keresztül, lóháton, a mozgás pedig felveri a port, ami végzetes a homlokzatok megőrzését tekintve.
1989-ben Ammánban, Jordánia fővárosában létrehozták a Petra National Trust alapot, Núr királyné támogatásával. Célja a város megőrzésének biztosítása. Ebből a feladatból kiveszi részét a jordán kormány, valamint az UNESCO is. Ha nem sikerül enyhíteni a bomlást, amivel szembenéz Petra, a rózsaszínű sivatagi város újra elveszhet, ebben az esetben azonban véglegesen.
Támogasd a
szerkesztőségét!

történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.

kommunizmus
- Életképtelennek minősítette országa falvait a Kárpátok Géniusza
- A Szovjetunióba hurcolt magyarok százezreire emlékezünk ma
- Látogatási lehetőség Mindszenty bíboros börtönében
- Csak utolsó éveiben térhetett haza Varga Béla, a nemzetgyűlés száműzött elnöke
- Idilli körülmények között, Capri szigetén készült fel későbbi forradalmára Lenin
- Abszurd elemekkel tűzdelt, nyers erőszakkal kicsikart vallomás alapján ítélték halálra Rajk Lászlóékat
- A kommunistákkal készült politikai szövetségre lépni a meggyilkolt olasz miniszterelnök
- Robbantással álltak bosszút a kommunisták a Regnum Marianum közösségén
- Magányos őrült vagy valódi terrorista volt a biatorbágyi vonatrobbantó, Matuska Szilveszter?
- Nemesi címet ért Dreyse háborút forradalmasító találmánya 12:20
- A tenger törvényének nevében öltek a kannibál angol tengerészek 10:35
- A nemesi osztály válságát vitte színpadra a katolikus egyháztól elforduló Csiky Gergely tegnap
- A mártíromság színeibe öltözve halt meg Mária, a skótok királynője tegnap
- Mozgó Múzeum: retró Ikarusokat állít szolgálatba a Közlekedési Múzeum tegnap
- Sisinek írt köszöntőlevél és egy korai Louis Vuitton-darab is gazdára talált a BÁV 82. Művészeti Aukcióján tegnap
- Életképtelennek minősítette országa falvait a Kárpátok Géniusza tegnap
- Földönkívülieket, titkos fegyverkísérletet és a KGB-t is sejtették egyesek a Gyatlov-rejtély hátterében tegnap