Levélben gyógyított a 18. századi Doktor House
2015. május 12. 17:51
A kora egyik legjobb orvosának tartott, szakmájában úttörő munkát végző William Cullennek a világ minden tájáról írt kétségbeesett levelek betekintést nyújtanak a 18. század második felének orvoslási módszereibe. A skót doktor olykor kendőzetlenül írta le véleményét pácienseinek.
Korábban
Az 1790-ben, 79 éves korában elhunyt orvos, kémikus, agronómus a hírnevének tetőpontján az angolszász világbeli orvostudományi képzés vezető intézményeként ismert Edinburgh-i Orvosi Iskola egyik legnevesebb professzora volt. Személye több ezer diákot vonzott az iskolába, és a világ minden részéről fordultak hozzá tanácsokért. A 18. században bevett szokás volt, hogy az orvosok levélben konzultáltak pácienseikkel, de szakértők szerint a Cullen által hátrahagyott iratanyag terjedelmét és a betegekre gyakorolt hatását tekintve is egyedülálló. A skót orvos két guineát (korabeli aranypénzt) kért el egy alkalomért, a szegényeknek és a presbiteriánus minisztereknek azonban nem kellett fizetniük.
Cullen minden levelet aprólékosan iktatott. Az utókorra hagyott archívum 17 doboznyi beérkező, és mintegy 21 kötetnyi válaszlevelet, összesen több mint 5000 tételt tartalmaz. A kollekciót az Edinburghi Királyi Orvoskollégium Sibbald Könyvtárának egyik legnagyobb kincseként tartják számon, amely a Glasgow-i Egyetem kutatóinak köszönhetően most már az internetről is elérhető.
A levelezés az 1750-től 1790-ig tartó időszakot öleli fel. Az orvos kezdetben kézzel írt átiratok formájában tartotta meg válaszleveleit, 1781-től azonban a honfitársa, James Watt által kifejlesztett másológép segítségével készített kópiát a dokumentumokról. A levelezés széles földrajzi lefedettségét jelzi, hogy a dél-karolinai Charlestonból egy skót ültetvényes egy alkalommal rabszolgája epilepsziája ügyében fordult Cullenhez. Az orvos tanácsaiból gyakran kiviláglott az éghajlati és környezeti viszonyok egészségre gyakorolt hatásával kapcsolatos aggodalma. A levelekből az is kiderül, hogy a modern kor orvosaihoz hasonlóan rendkívüli jelentőséget tulajdonított a fogyókúrának, a testmozgásnak és a társadalmi nyomásnak való kitettségnek, vagyis a stressznek. A doktor gyakran ismétlődő egészségügyi tanácsai közé tartozott többek között a hánytatás, az érvágás, hashajtó használata, de piócák alkalmazását is számos alkalommal javasolta.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/2e6889b40e5f4ab36b1e56fb4edfaab7.gif)
Cullent egyes leveleiért ma már tapintatlannak tekintenénk. 1780-ban a súlyproblémákkal küzdő Mrs. Websternek írt válasza első mondatában rögtön arra figyelmeztette páciensét, hogy a kövérség súlyos betegségekre teszi hajlamossá az embert, majd kifejtette, hogy egy középtermetű nőnek nem szabad 76 kg fölé mennie. Bár a hölgy már elkezdte a fogyókúrát, és sikerült is 100 kg alá tornásznia testsúlyát, a doktor legalább további 10 kg leadását javasolta. Gyakori sétára, és - télen is végzendő - testmozgásra, valamint hidegfürdő rendszeres vételére buzdította, a túlhevüléstől azonban óva intette páciensét. Napi egyszeri húsfogyasztás mellett könnyű ételekkel, főként zöldségekkel teli étrend követését tanácsolta. Végezetül hozzátette, hogy amennyiben Mrs. Webster betartja útmutatását, és eléri az említett testsúlyt, nem kell majd félnie a visszahízástól.
A skót orvos egy depresszióval és alkoholizmussal küzdő számvevő páciensének, Patrick McIntyre-nek szintén testmozgást, sétát és főként lovaglást írt elő, mint a hangulat javításának legjobb eszközeit. Figyelmeztette a beteget a sörfogyasztás káros hatásaira, és - adott esetben egy kis sherryvel megbolondított - ivóvíz fogyasztását javasolta. A tömény italoktól nem tiltotta el, de felhívta a figyelmét a rövidfogyasztással kapcsolatban létfontosságú mértékletességre. Cullen levele végén kérte a pácienstől, hogy további egészségügyi tanácsok érdekében nyújtson átfogóbb képet állapotáról: étvágyáról, emésztéséről, valamint arról, hogy szokott-e hashajtót szedni, és ha igen, milyen fajtát.
Támogasd a
szerkesztőségét!
![2024. nyár: Hírhedt emberrablások](/ih0Ax/article_issue/.275x275/167.jpg)
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
![V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák / 23. A reformáció és a katolikus megújulás (egyetemes és magyar történelem)](/ih0Ax/label/.cut-640x400/784.jpg)
23. A reformáció és a katolikus megújulás
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Brutális boszorkányüldözésbe torkollott a király rögeszméje a 16. századi Skóciában
- A leves, amely megállított egy háborút
- Nem a vallási ellentétek okozták VIII. Henrik szakítását Rómával
- Példát mutatott a világnak Erdély a vallási toleranciában
- A vallásszakadást szentesítette az első vallásbéke
- Családja a végsőkig ellenezte Szalézi Szent Ferenc papi hivatását
- A társadalmi homogenizáció véres eszköze – így született az inkvizíció
- Angyalok vagy egy trágyadomb miatt élhették túl a zuhanást a prágai defenesztráció áldozatai?
- Válás és vallásszakadás – így született meg az anglikán egyház
- Az első világháborúban kozákezredet vezetett az utolsó iráni sah tegnap
- Alig váltott ki sajtóvisszhangot a hajdúszoboszlói fürdő két háború közti megnyitása tegnap
- Önmaga védelmét látta el Fidel Castro a Moncada laktanya csúfosan végződő ostroma után tegnap
- Sikert sikerre halmozott a diplomáciában uralkodása idején I. József tegnap
- Interaktív technikai eszközök is segítik a geszti Tisza kastély kiállításának megismerését tegnap
- Cselszövéseivel saját magát is halálra ítélte Lope de Aguirre tegnap
- Folyamatosan lehet jelentkezni az MFB Otthonfelújítási Programjára tegnap
- Visszatér az éjszakai felvonulás a Debreceni Virágkarneválra tegnap
![](https://ad.jumu.hu/www/images/9638e9fd92c4b7face522895ec1c9c07.jpg)