„Kora hídembere volt gróf Esterházy János”
2015. október 28. 14:40
A Trianon után magyar kisebbségi sorsba kényszerült csehszlovákiai magyarság egykori politikai-szellemi vezetője, a csehszlovákiai politikai börtönöket megjárt gróf Esterházy János emlékére rendeztek konferenciát szerdán Szombathelyen.
Korábban
Hende Csaba (Fidesz), Szombathely országgyűlési képviselője a konferencia résztvevőit köszöntő levelében kiemelte: Esterházy János meggyőződéses hívő volt egy olyan korban, amikor Európa hitetlenné, cinikussá, önérdekűvé vált. Akkor tudott becsületes ember maradni, amikor becsületesen élni egyre több ember számára szinte naiv maradiságnak számított.
Hozzátette, Esterházy János szellemisége, erkölcsi magatartása, mélységes emberszeretete irányt mutatott saját korában a felvidéki magyarságnak és például szolgálhat ma is mindenki számára. Fráter Olivér, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnökhelyettese köszöntő beszédében hangsúlyozta: Esterházy János - Széchenyi Istvánhoz hasonlóan - korának hídembere volt, példaértékű vezetője a felvidéki magyar közösségeknek a legnehezebb időkben.
A konferencián a témában jártas közép-európai kutatók, az Esterházy János szülőföldjén, Zoborvidéken tevékenykedő értékmentők és a gróf egykori rabtársai szólalnak fel. Három szekcióban kilenc előadó emlékezik a mártírsorsú grófra és szól a felvidéki magyarságról. A rendezvényt a Nemzetstratégiai Kutatóintézet, a Rákóczi Szövetség Vas megyei szervezete, valamint a Nyugat-magyarországi Egyetem (NYME) Bolyai János Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium közösen szervezte.
Támogasd a
szerkesztőségét!

történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.

Múlt-kor történelmi magazin
- Forró magyar őszök – megjelent a Múlt-kor őszi száma
- Trianon előtt - határon túl: megjelent a Múlt-kor tavaszi száma
- A szabadság kapujában – megjelent a Múlt-kor őszi száma
- Holokauszt 1944-ben: megjelent a Múlt-kor tavaszi száma
- Páratlan párok: megjelent a Múlt-kor téli száma
- Horthy Miklós ingadozó trónkérdései
- Rákosi 1956 utáni ismeretlen levelei
- A Hunyadi-dinasztia tündöklése és bukása
- Kulisszatitkok az Egri csillagok forgatásáról
- Amikor a baracktolvaj a szomszéd volt - nyári bűnügyek az 1900-as évek Magyarországáról tegnap
- Megtalálták a Sirály I. hordszárnyas hajó roncsát tegnap
- Az ókori elit temetőjét tárták fel egy olasz tésztagyár területén tegnap
- Giotto építtette a most talált középkori védműveket Firenzében tegnap
- Újra megszólalt a kelták félelmetes harci kürtje tegnap
- Középkori falszakaszt fedeztek fel a chesteri vár alatt tegnap
- Britannia legnyugatibb színes mozaikját tárták fel Devonban tegnap
- Különös égi jelenségekről is beszámoltak az ókori római történetírók tegnap














