Ügynökakták: több tízezer név és a hiányzó történetek

Több tízezer név válik szabadon kereshetővé november 4-én az állambiztonsági nyilvántartásokban, ám a tényleges ügynökjelentések tömegével és a polgári hírszerzés fontos adatbázisai továbbra sem kerülnek fel az internetre. Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában (ÁBTL) őrzött iratok közzététele több lépcsőben zajlik: az alapnyilvántartásokat a beszervezési dossziék követik, amelyek közzétételének határideje 2027. február 25.

Az Országgyűlés szeptemberben fogadta el az új iratnyilvánossági szabályozást, amelynek eredeti, október 20-i indulását az alaposabb előkészítésre és az iratanyag felmérésére hivatkozva módosították november 4-re. A mostani változás nem a kutathatóság kezdetét jelenti, hiszen az 1997-ben felállított Történeti Hivatal, majd a 2003-as törvény nyomán létrejött ÁBTL eddig is fogadott érintetteket és kutatókat, a mágnesszalagos adatbázisok pedig már 2017-ben a levéltárba kerültek. Az újdonság az, hogy meghatározott adatkörök mostantól kérelem, regisztráció és személyazonosítás nélkül, közvetlenül az interneten is hozzáférhetővé válnak.

A nyitottaktak.hu oldalon elsőként a hálózati személyek nyilvántartására szolgáló úgynevezett 6-os kartonokat, a beszervezési dossziékat listázó B-naplókat, valamint a mágnesszalagokon fennmaradt, H jelű (hálózati) adattár nem minősített leíró adatait teszik közzé. Az ingyenes felületen születési adatok, fedőnév, irattípus és dossziészám alapján is lehet majd keresni, a dokumentumok pedig letölthetők lesznek. A beszervezési dossziék feltöltése novembertől folyamatosan zajlik, a közzététel végső határideje 2027. február 25. lesz.

Mit rejtenek a kartonok, a dossziék és a mágnesszalagok?

Az online nyitás nem jelenti a teljes egykori állambiztonsági irattár közzétételét. Míg a köznyelv „ügynökakták” alatt a megfigyeltek ügyeit, a vizsgálati anyagokat és a titkos jelentéseket is érti, a mostani program kizárólag a hálózati nyilvántartásokra és személyi iratokra vonatkozik.

A rendszer alapdokumentuma a 6-os karton, amelynek előoldalán a személyes adatok, hátoldalán pedig a beszervezéssel kapcsolatos bejegyzések szerepelnek; ezek alapján kapcsolhatók össze a fedőnevek a további iratokkal. Kartont ugyanakkor a meghiúsult beszervezésekről is kiállíthattak, így a dokumentum megléte önmagában még nem bizonyítja, hogy az érintett valóban együttműködött vagy rendszeresen jelentett.

A 6-os karton a gyakorlatban egy tenyérnyi méretű, előlapból és hátlapból álló adatlapot jelentett, amelynek nyomtatványképén az 1950-es, az 1960-as és az 1980-as években is hajtottak végre kisebb módosításokat. A dokumentum előlapja a beszervezett személy alapvető személyes adatait rögzítette, míg a hátoldal a konspirált hálózati tevékenység részleteit tartalmazta. Az iratot a beszervezést végrehajtó állambiztonsági szerv (például egy megyei rendőrkapitányság vagy a határőrség) töltötte ki két példányban. Fontos történelmi tény, hogy a beszervezett hálózati személyek ezeket a nyomtatványokat soha nem láthatták, így aláírásukkal sem látták el azokat. Az elkészült példányokat a Belügyminisztérium központjába továbbították, ahol az adminisztratív jelölések után az egyiket megőrizték, a másikat pedig visszaküldték az eljáró szervnek.

A B-naplók a beszervezési dossziék irattározási segédkönyvei, amelyek olyan akták egykori létezésére is utalhatnak, amelyek mára megsemmisültek. Ez az állomány azonban erősen hiányos: a HVG szeptemberi, a levéltár főigazgatójára hivatkozó cikke szerint az ÁBTL-ben csak az 1957 és 1962 közötti évfolyamok maradtak fenn, így a későbbi évtizedek nyilvántartásai ebből a forrásból nem ismerhetők meg.

A második ütemben érkező B-dossziék (beszervezési dossziék) már részletesebb képet adnak a hálózati kapcsolatról. Ezekben fényképes kérdőív, adatlap, önéletrajz, környezettanulmány, maga a beszervezési nyilatkozat, valamint kiképzési tervek, a foglalkoztatásról szóló tiszti értékelések, az esetleges juttatások és a kapcsolat megszakadásának dokumentumai szerepelhetnek, de néha akár jelentések is.

Fontos különbség, hogy a beszervezési iratok nem tartalmazzák magukat az ügynökjelentéseket. Az együttműködők által írt jelentéseket, a nekik adott feladatokat és a megtett intézkedéseket külön irattípusban, az úgynevezett M-dossziékban (munkadossziékban) gyűjtötték, amelyekre nem terjed ki a mostani internetes közzététel. Mivel a jelentésekben rendszerint csak fedőnév szerepel, a szerzők azonosításához és a jelentések következményeinek feltárásához továbbra is a nyilvántartások, a B- és M-dossziék, valamint az egyéb ügyiratok levéltári összevetésére van szükség.

A papíralapú iratok mellett megnyíló mágnesszalagos adatbázisok sem a teljes irattár digitális másolatai, hanem a korabeli operatív munkát és az iratok visszakeresését segítő elektronikus nyilvántartások. Az 1990 januárjában lementett állományok közül a G jelű az operatív nyilvántartást, a K jelű a Központi Kémelhárítási Adattárat, a H jelű pedig a hálózati nyilvántartást takarja; az automatikus közzététel csak ez utóbbira vonatkozik.

A Nemzeti Emlékezet Bizottsága és az ÁBTL korábbi közös vizsgálata 58 708 rekordot azonosított a H adattárban, ám ez nem jelent ugyanennyi ügynököt: egy személyhez több rekord is tartozhat, az adatbázisban meghiúsult beszervezések és titkos lakások (T-lakások) is szerepelnek, míg a korábbi évtizedek számos hálózati személye eleve be sem került a számítógépes rendszerbe.

Hiányzó hírszerzési akták és az 1989-es iratpusztítás

A mostani adatbázisból a polgári hírszerzés hálózata csak töredékesen ismerhető meg. A HVG október 29-i beszámolója szerint az Információs Hivatal (IH) nem adja át a történeti levéltárnak az egykori hírszerzés 5-ös kartonjait és I jelű elektronikus adatbázisát; a lap úgy tudja, az IH-nál számba vett 83 iratfolyóméternyi releváns anyagból 33-at adtak át, míg 50 folyómétert visszatartanak. Az egykori katonai hírszerzés (MNVK/2.) esetében némileg más a helyzet: a korábbi vizsgálati jelentés rögzítette bizonyos katonai kartonadatok jelenlétét a H adattárban, ám ez sem jelenti a katonai hálózat teljes iratanyagának hozzáférhetőségét.

A fennmaradt dokumentumokból így sem állítható össze a kommunista titkosszolgálatok teljes névsora. Cseh Gergő Bendegúz, az ÁBTL főigazgatója szeptemberben 50 és 60 ezer közé tette a most közzétehető nevek számát, miközben a Rákosi- és a Kádár-korszak hálózati személyeinek összlétszámát legalább 150 ezerre becsülte. (A pontos összesítést nehezíti, hogy a kartonok, dossziék és elektronikus rekordok részben átfedik egymást.)

Az óriási különbség elsősorban a folyamatos iratmegsemmisítéseknek tudható be. Dokumentumok már a diktatúra évtizedei alatt, illetve az 1956-os forradalom idején is vesztek el, a legsúlyosabb pusztítást azonban az 1989 végén és 1990 elején végrehajtott iratmegsemmisítési hullám okozta, különösen a belső elhárítás (III/III-as Csoportfőnökség) anyagaiban. A Duna-gate néven elhíresült ügyet feldolgozó intézményi összefoglaló szerint jegyzőkönyvek hiányában a pusztítás pontos mértéke ma sem állapítható meg.

Kitakarások, nemzetbiztonság és kutatói jogok

Az internetes közzétételnek szigorú adatvédelmi és nemzetbiztonsági korlátai vannak. A nyilvános 6-os kartonokon nem látszódhat a személyi azonosító, továbbá automatikusan védeni kell az egészségi állapotra, a kóros szenvedélyre, valamint a szexuális életre és irányultságra vonatkozó különleges adatokat. A B-naplók és B-dossziék online változataiban a megfigyeltek és a harmadik személyek nevét is anonimizálni kell, vagyis a dokumentumokon látható kitakarás nem egy ügynök nevét rejti.

Nemzetbiztonsági okból továbbra is visszatarthatók azok az iratok, amelyek 2020. január 1. utáni szolgálati vagy titkos együttműködést érintenek, illetve amelyek nyilvánosságra hozatala súlyos személyi veszélyt, nemzetbiztonsági vagy külpolitikai érdeksérelmet okozna. Ezeket a minősítéseket legalább kétévente felül kell vizsgálni; a Rainer M. János történész vezette, 13 tagú tanácsadó bizottság javaslatot tehet a titkosítás feloldására, de döntési jogköre nincs.

A tudományos kutatók a lakossági felületnél tágabb hozzáférést kapnak. Az új szabályozás egyszerűsíti az engedélyezést, és eltörli az intézményi támogató állásfoglalás kötelezettségét. A kutatók betekinthetnek a különleges személyes adatokba is, sőt, amennyiben igazolják, hogy az adat a megfigyelés céljának vagy az állambiztonság működésének megértéséhez elengedhetetlen, nem anonimizált másolatot is kérhetnek.

Hogyan érdemes keresni, és hogyan olvassuk az aktákat?

Az online adatbázis elindulása nem váltja ki a saját vagy családi iratok megismerésére irányuló, hagyományos levéltári kérelmet. Az egykori megfigyeltek továbbra is jogosultak megismerni a róluk keletkezett jelentéseket (M-dossziékat), valamint a velük foglalkozó ügynökök és tartótisztek azonosításához szükséges adatokat; számukra a levéltár soron kívül és ingyenesen biztosítja a másolatokat. Bővül a hozzátartozónak minősülő személyek köre is.

A levéltár tájékoztatója szerint a sikeres keresést nagyban segíti a korabeli nevek, lakóhelyek, munkahelyek, iskolák és konkrét események ismerete. Mivel egy személy több ügyben vagy mások jelentéseiben is felbukkanhat, az internetes keresőben kapott negatív találat önmagában nem igazolja sem azt, hogy az illetőt nem figyelték meg, sem azt, hogy nem működött együtt a szolgálatokkal.

A szakemberek emellett a szigorú forráskritika fontosságára figyelmeztetnek. Egy állambiztonsági dokumentum csupán azt rögzíti, amit a szolgálat állított vagy nyilvántartott, így a benne foglaltak valóságtartalmát, a beszervezés kényszerítő körülményeit és a tényleges tevékenységet mindig más forrásokkal összevetve kell vizsgálni. Az érintetteknek joguk van kiegészítő nyilatkozatot is fűzni a róluk szóló iratokhoz, amely az eredeti dokumentum mellett válik hozzáférhetővé.