Digitálisan keltik életre Taharka fáraó szentélyének eredeti színeit

Modern képalkotó technológiák segítségével fejtették meg a kutatók, milyen lehetett eredetileg Taharka fáraó ókori szentélyének színvilága. A felfedezésről és a tervezett vizuális rekonstrukcióról beszámoló The Art Newspaper szerint az oxfordi Ashmolean Múzeumban őrzött, eredetileg a mai Szudán területén emelt építmény a feltárt nyomok alapján egy különleges digitális fényvetítés révén nyeri vissza háromezer évvel ezelőtti pompáját.

A Kr. e. 690 és Kr. e. 654 között uralkodó Taharka szentélye az egyetlen olyan, a fáraók korából származó szabadon álló épület Nagy-Britanniában, amelyet a nagyközönség is megtekinthet. A homokkő domborművek repedéseiben a vörös festék apró töredékei szabad szemmel is kivehetők, a mikroszkópos elemzések és a fényképezést a spektroszkópiával ötvöző hiperspektrális képalkotás azonban eddig láthatatlan rétegeket is kimutatott.

A szakemberek sárga pigmenteket és az isteni alakok ábrázolásához használt élénk, úgynevezett egyiptomi kék festék nyomait is azonosították a köveken. A kutatási eredmények alapján az intézmény egy speciális vetítéstechnológiával jeleníti meg a faragványok eredeti festését a múzeumlátogatók számára.

Liam McNamara, a múzeum régiségtárának vezetője szerint a faragványok és feliratok magának a szentélynek az építéstörténetét mesélik el. A szövegek felidézik, ahogyan az ifjú Taharka észak felé, Théba irányába utazva megpillantotta Ámon-Ré Tutanhamon által emelt, de a homok által szinte a tetejéig betemetett korábbi téglatemplomát. A leendő uralkodó a koronázásakor megfogadta, hogy helyreállítja az épületet, majd a felújított templomon belül egy teljesen új szentélyt is kialakított. A faragott homokkőtömböket eredetileg bevakolták és élénk színekkel festették ki, megörökítve a fáraót Memphisz és Héliopolisz isteneivel, valamint Ámon-Rével.

Az ikonográfia egyfajta kettős identitást tükröz a falfelületeken. Taharka bizonyos jelenetekben egyiptomi fáraóként, Felső- és Alsó-Egyiptom kettős koronáját viselve jelenik meg. Más ábrázolásokon hagyományos kusita királyként látható, kosfejjel, napkorongos fülbevalóval és a két kobrát formázó kusita fejékkel. Az építményen az egykori pusztulás nyomai is megmaradtak, a köveken azonosított égésnyomok ugyanis egy későbbi erőszakos rombolásról tanúskodnak, amely véget vetett a szentély eredeti funkciójának.

Az építmény kilencven évvel ezelőtt százötven ládába csomagolva érkezett Kartúmból Oxfordba. A lelet a szudáni kormány ajándéka volt a Núbiában több szezonon át ásatásokat folytató oxfordi expedíció számára. A műemléket 1936-ban Nora Griffith adományozta a múzeumnak néhai férje, Francis Llewellyn Griffith emlékére. A tudós nemcsak vezette és jórészt finanszírozta a kutatóutakat, hanem egyetemi tanszék hiányában autodidakta módon tanult meg óegyiptomi nyelven, majd később az egyiptológia első oxfordi professzorává nevezték ki.

Taharka a 25. dinasztia egyik legjelentősebb uralkodója volt abban a korban, amikor az egyiptomi birodalom feletti uralmat a déli szomszéd, a Kusita Királyság vette át. A mai Szudán területén kialakult, afrikai gyökerű államalakulat vezetői a Kr. e. 8. század végén hódították meg a Nílus völgyét, és egy évszázadon át irányították a térséget. A gyakran fekete fáraókként említett kusita uralkodók nem elpusztították, hanem tudatosan átvették és megújították az egyiptomi vallási és művészeti hagyományokat. Építkezéseikkel, köztük a piramisépítés núbiai felélesztésével a klasszikus fáraókori dicsőséget kívánták helyreállítani.

A kusita uralom virágkorát Taharka uralkodása jelentette, aki hatalmas építkezéseket folytatott mind Egyiptomban, mind a déli tartományokban. Külpolitikáját azonban a felemelkedő Újasszír Birodalommal vívott folyamatos küzdelem határozta meg. Az asszír hadjáratok végül a Kr. e. 7. század közepén kiszorították a kusitákat Egyiptomból, véget vetve a 25. dinasztia egyiptomi uralmának. A déli területekre visszaszorult Kusita Királyság ugyanakkor még évszázadokig fennmaradt, sajátos kultúrájában tovább őrizve az egyiptomi és afrikai hagyományok egyedi ötvözetét, amelynek az oxfordi szentély az egyik legépebben fennmaradt tanúja.