Ki volt a történelem legrosszabb politikai tanácsadója?

2021. május 5. 16:32 Múlt-kor

Korábban

A felvilágosodás korának ámokfutói

Amikor új eszmék kavarognak a levegőben, az ember könnyen dől be az intellektuális sarlatánoknak. A világ sosem szenvedett hiányt olyan önjelölt értelmiségiekből, akik valódi mondandó helyett rekordhosszú eszmefuttatásokkal hengerlik le közönségüket, és olyan befolyásolható uralkodókból sem, akik e bőbeszédűséget összetévesztik a valódi intelligenciával. A 18. század változó szélirányai számos, a felvilágosodás eszméit úgy-ahogy ismerő szerencsevadászt repítettek központi szerepbe az európai udvarokban.

A két, mondhatni „legveszélyesebb” ilyen személy ebben a korszakban skót közgazdász volt. John Law Franciaország pénzügyminisztereként rávette az európai nagyhatalmat arra, hogy támogassa az ő Mississippi Társaságát, amelynek katasztrofális összeomlása által előidézett gazdasági válság vezetett 60 évvel később a francia forradalomhoz.

William Paterson pedig – miután a világot beutazva megkereste vagyonát a rabszolga-kereskedelemből – előbb a skót, majd az Angliával való egyesülést követően a brit kormányt kényszerítette pénzügyi értelemben térdre átveréseivel – az előbbit a mai Panama területén létrehozni tervezett Új-Kaledónia gyarmat hiú ábrándjával (amely nem tévesztendő össze az azonos nevű, ma Franciaországhoz tartozó csendes-óceáni szigetcsoporttal), utóbbit pedig a spanyol örökösödési háború idején létrejött, úgynevezett „déltengeri buborék” által, amelynek összeomlását és befektetőinek tönkremenetelét ő maga már nem érte meg.

A leghatékonyabb módja egy uralkodó hatalma kikezdésének azonban talán az, ha az ember kételyeket ébreszt az illető utódainak valódi származását illetően. Így tehát a felvilágosodás korának összes borzasztó udvari tanácsadója közül kiemelkedik Johann Friedrich Struensee, egy német születésű orvos, aki 1770-ben gyakorlatilag átvette Dánia irányítását a mentálisan egyre jobban leépülő VII. Keresztély királytól.

Struensee mai szemmel nézve egyáltalán nem teljesített rosszul sajátos, felvilágosult abszolutista rendeleti kormányzása idején (amely számos párhuzamot mutat a „kalapos király”, II. József magyarországi uralmával): eltörölte a kínvallatást, a boszorkánypereket, a cenzúrát, a jobbágyok robotját, és szinte az összes nemesi előjogot, bevezette a bíróságok függetlenségét, továbbá – korát messze meghaladva – még a teljes jobbágyfelszabadítást is kilátásba helyezte. Hiába voltak azonban előremutatók reformjai, a Dániában is éppen kibontakozó nemzeti öntudat presztízskérdést csinált a dánul nem is beszélő idegen politikájának való ellenállásból.

Bár Law-val és Patersonnal szemben Struensee-nek nem voltak gondjai az állam pénzügyeinek kezelésével, tovább hergelte maga ellen a népet azzal, hogy túlságosan is közeli kapcsolatba került az uralkodó feleségével, III. György brit király húgával, Hannoveri Matilda Karolinával. Viszonyukat annyira nyíltan folytatták, hogy a köznép számára is teljesen egyértelmű volt, hogy a királyné lánya, az 1771-ben született Lujza Auguszta hercegnő apja nem VII. Keresztély, hanem Struensee volt.

A koppenhágai udvar kiváltságait és presztízsét vesztett nemessége az elmebeteg király mostohaanyja, Braunschweig-Wolfenbüttel Julianna Mária királyné vezetésével 1772-ben szánta el magát a cselekvésre: valóságos államcsínyt hajtottak végre a reformer orvos ellen, akinek intézkedései ezzel semmissé váltak (hasonlóan II. József halálos ágyán meghozott „nevezetes tollvonásához”).

A halálra ítélt Struensee kivégzését szimbolikusan is visszás, középkori módon hajtották végre a régi hatalmukba visszatérő arisztokraták: nagy nyilvánosság előtt jobb kezét, majd fejét vették, felnégyelték, tagjait pedig kerékbe törték. A történet tanulsága: jellemzően nem a valóban rossz tanácsadók érnek borzalmas véget, hanem azok, akik valósággal át is próbálják venni a király helyét.

előző oldal 4 / 4