Kézigránát és ejtőernyő – öt híres gépeltérítés a múlt századból

„Ez nem egy terrorista, hanem egy idióta. A terroristák bolondok, de nem hülyék. Na ő viszont az” – jellemezte az egyiptomi külügyminisztérium a nemzetközi sajtónak azt az amerikai-egyiptomi állampolgárságú férfit, aki tegnap eltérítette az Alexandria-Kairó repülőjáratot. Mint kiderült, Szeif Ed Din Musztafa (bombamellénye ellenére) nem terrorista, csupán szerelmi bánatból foglalta el a gépet, találkozni akart ugyanis volt feleségével, aki Cipruson él. Az igen drága kaland során végül senki sem sérült meg. A repülés évszázados története során több tucatnyi alkalommal fordult elő, hogy a repülőgépeket elrabolták, s nem az eredeti célállomáson szálltak le velük. Az okok különbözőek lehetnek: terrorizmus, disszidálási szándék, arany és váltságdíj, egy másik állam bosszantása vagy politikai mozgalmak megismertetése a világgal. Összeállításunkban öt híres „légi kalóztámadást” mutatunk be.

Egy élte túl: a géprabló

A történelem első, feljegyzett és nyomon követett kereskedelmi repülőgépet érintő gépeltérítésére 1948. július 16-án került sor. A mindössze két éve működő Cathay Pacific légitársaság Miss Macao nevű,  PBY-5A Catalina típusú hidroplánja Makaóból Hongkongba tartott, amikor a felszállás után négy, fegyverekkel felszerelkezett kínai férfi megkísérelte átvenni az irányítást a repülőgép felett. A tervük az volt, hogy a tehetős utasokat túszként tartva jelentős váltságdíjat követelnek a hatóságoktól, valamint a családtagoktól. Fontos azonban megjegyezni, hogy a gép rendszeresen szállított aranyrudakat is, így sokak szerint az arany megszerzése is a terroristák listáján szerepelt.

Nagy zűrzavar kerekedett a kis utasszállítón, ugyanis a pilóta megtagadta az engedelmességet, a másodpilóta pedig egy feszítővassal megtámadta az egyik gépeltérítőt. A kavarodásban végül mindkét pilótát agyonlőtték, s holttestük a botkormányra zuhanva egyenesen a tenger felé irányították a gépet.

A gépeltérítők nem tudtak időben cselekedni, elvesztették az irányítást a hidroplán felett, amely 26 emberrel a fedélzetén a Dél-Kínai-tengerbe zuhant. Csupán egy ember, Huang Ju élte túl a szerencsétlenséget, aki még a becsapódás előtt kiugrott a vészkijáraton. Később bevallotta: ő volt az egyik gépeltérítő. Három évet töltött tárgyalás nélkül egy makaói börtönben, majd 1951-ben Kínába deportálták.

Disszidálási célból

A vasfüggöny 1948-as leeresztése után számos magyar disszidens kötött el egy-egy vitorlázó repülőgépet, mégis csak 1956. július 13-án fordult először az elő, hogy egy erőszakkal megszerzett utasszállító géppel külföldre jussanak a géprablók. Az '56-os magyar forradalom előtt három hónappal hét magyar fiatal (közülük négyen bokszoltak, egyikük berepülőpilóta volt a hadseregben, ketten pedig amatőr vitorlázópilóták voltak) szállt fel a Budapest-Szombathely légi járatra.

Az előre megbeszélt jelre − „Jé, ott van Győr!” − a csapat tagjai elkezdték ütlegelni az utasokat, azt remélve, hogy köztük van az Államvédelmi Hatóság (ÁVH) álruhás kísérője. Hamarosan kiderült azonban, hogy Doktor Elek alhadnagy a pilótafülkében tartózkodik, s fegyvere valószínűleg csütörtököt mondott, mert a 8-10 percig tartó gépelfoglalás során egyszer sem tudta használni.

A pilótafülkéért folytatott közelharcot végül a bokszolókkal megerősített disszidenscsapat nyerte. Miközben a gépeltérítők áldozataik és saját sérüléseik bekötözésével foglalatoskodtak, a berepülőpilóta, Polyák György 300-400 méteres magasságban a radarfigyelő rendszert kikerülve navigálta át a határon a húszszemélyes LI-2-es utasszállítót. A gép − az üzemanyag fogytával − a Münchenhez közeli ingolstadti NATO-támaszpont épülő, véletlenül meglátott leszállópályáján landolt. Nyugaton szabadsághősökként ünnepelték a bátor fiatalokat, akik rögtön a világsajtó érdeklődésének középpontjába kerültek.

A CIA és Kuba fegyvere

Az 1960-as évektől kezdve tömegessé kezdtek válni a gépeltérítéses esetek, melyeknek jelentős része Közép-Amerikára terjedt ki. A metódus elterjedésének egyik fő oka az USA és Kuba közötti ellentét volt. A CIA a gépeltérítéseket a Castro-rendszer destabilizálásának egyik pszichológiai eszközéül használta fel, ugyanakkor a kubai hírszerzés is egy hatékony fegyvert látott a megtorlásnak szánt akciókban.

Az egyik leghíresebb eset 1968. november 24-én történt, amikor három kubai a New Yorkból felszállt, és Puerto Ricóba tartó Pan Am 281-es járatát foglalta el. A felszállás után nem sokkal az egyikük egy kést szorított az egyik stewardess torkának, majd egy töltött pisztolyt nyomott a fedélzeti mérnök arcába, miközben ezt ordította: „Kuba, Kuba, Kuba!” A vadászgép kísérte utasszállító végül Havannában ért földet, ahol az összes túsz (103 utas) szabadon távozhatott. A kubaiak közül kettőt még az 1970-es években elfogtak, a harmadik sokáig a szigetországban bujkált, majd 2009-ben feladta magát.

A feszült viszony eredményezte gépeltérítések hosszabb távon egyik országnál sem érték el a kívánt hatást, így az 1970-es években a két kormány közösen lépett fel a géptolvajlás ellen.

Kézigránát és whisky

A gépeltérítések melegágya a hetvenes évektől kezdve a Közel-Kelet térsége lett, mellyel a különböző palesztin mozgalmak elérték, hogy ügyüket széles körben megismerhessék. Azonban még a gépeltérítések aranykorának számító években is ritkaság volt az, hogy egyetlen napon négy gépet térítsenek el Nyugat-Európa fölött. 1970. szeptember 6-án egy Frankfurtból, egy Zürichből és két Amszterdamból induló utasszállítóra csapott le a Palesztinai Népi Felszabadítási Front.

Az izraeli El Al légitársaság Tel-Avivból felszállt, s útját menetrend szerint Amszterdamban megszakító A219-es járata New York-ba tartott, amikor a brit partok felett egy magukat házaspárnak kiadó férfi és nő − a hamis hondurasi útlevéllel felszálló nicaraguai Patrick Argüello és a palesztin Leila Khaled fegyvert rántott, majd kézigránátok felmutatásával igyekezett rávenni a pilótafülkében tartózkodókat, hogy nyissák ki az ajtót.

A pilóták nem engedtek az erőszaknak, s a gépet meredeken a mélybe irányították, mely következtében a terroristák elterültek a földön, a kézigránátok pedig kigurultak a kezeikből − bár ki voltak biztosítva, végül nem robbantak fel. Argüellót egy whisky-s üveggel fejbe vágták, mire az meglőtte az egyik utaskísérőt, akinek társai aztán négy golyót eresztettek a férfibe. Khaled-et élve sikerült elfogni. A repülőgép a londoni Heathrow-n kényszerleszállást hajtott végre.

A másik három gépeltérítés „sikeres” volt: áldozat nem volt, mindhárom utasszállítót felrobbantották, a túszokat pedig arra használták fel, hogy bebörtönzött palesztinokat szabadítsanak ki. Így lett néhány nappal később szabad Leila Khaled is.

Aki kiugrott a gépből, és mindörökre eltűnt

1971. november 24-én egy sötét öltönyt, elegáns, fehér galléros pólót, fekete nyakkendőt, fekete napszemüveget viselő úriember szállt fel a portlandi (Oregon, USA) nemzetközi repülőtérről a Washington állambeli Seattle-be tartó Boeing 727-100-as járatára. A felszállás után a D. B. Cooper (ál)néven bejelentkezett utas egy cetlit csúsztatott az egyik utaskísérő kezébe, amelyen közölte, hogy a gépet eltérítették és bomba van nála, továbbá szerette volna, ha a stewardess helyet foglal mellette.

Az ijedt hölgy miután megbizonyosodott Cooper állításának valódiságáról, továbbította a merénylő kívánságait a pilótának: 200 ezer dollárt kért húszas címletű jelöletlen bankjegyeken, továbbá két ejtőernyőt és két mentőernyőt szeretett volna, amelyet végül leszállás után a seattle-i repülőtéren adtak át neki. Cserébe a pilóták, a fedélzeti mérnök és az utaskísérő kivételével elengedte az utasokat, majd újra felszállt a gép.

Bár az ejtőernyők azt sugallták az FBI-nak, hogy a géprablók többen vannak, Cooper magányos bűnöző volt. Miután magára erősítette a pénzzel teli táskát, felvette az ejtőernyős táskákat és a 3-4 ezer méteres hegycsúcsokkal tarkított Cascada-hegység környékén kiugrott a gépből. Ezt követően eltűnt, hollétéről máig semmilyen információ nincsen.