Kétszer is mindenétől megfosztotta a magyar állam Gombaszögi Fridát
2023. december 9. 15:05 Múlt-kor
Drámai szerepekben alakított a legjobban, de az igazi drámák a színházon kívül vártak rá: a század mindkét diktatúrája kirabolta, az egyik az életére is tört. A 133 évvel ezelőtt, 1890. december 9-én született, tehetséges és gyönyörű színésznő életét a politikai elit álnoksága és az őrült rajongók szerelme is megkeserítette.
Korábban
Rivaldafény és sötét fellegek
Az öt Grün-lányból négy a színpad segítségével próbált kitörni a szegénységből. Állítólag Heltai Jenő a színészi babérokra törő testvérekről mintázta a Tündérlaki lányok című vígjátékát. A Gombaszögi nevet felvett Frida vált a legsikeresebbé, ám rengeteg pletyka keringett róla: híres művészek és magasrangú politikusok szeretőjének tartották, a bulvárlapok Puccinit és IV. Károlyt is csodálói sorában sejtették.
Már fiatalon felfedezték, és szinte kezdettől fogva nagy szerepeket bíztak rá. Miután elvégezte a Színművészeti Akadémiát, 1909-től a Magyar Színház, majd huzamosabb ideig – 1916 és 1933 között– a Vígszínház tagja volt. Drámai szerepekben tartották a legjobbnak, és a lélekábrázolásban méltatták leginkább tehetségét. A magyar színpad első modern színésznőjeként tartották számon. Legendás alakításainak, emlékezetes színpadi jelenléteinek sora végeláthatatlan.
Kosztolányi Dezső – Stella Adorján a Film, Színház, Muzsika 1966-os számában írt cikke szerint – Csehov Ványa bácsijában nyújtott alakításáért a következő méltató szavakkal jellemezte őt: „Lelket adott az élethez, a lírához lírát, egy mozdulatot vagy egy mosolyt, vagy egy fáradt taglejtést a betűhöz a maga gazdagságából.”
![](https://ad.jumu.hu/www/images/2e6889b40e5f4ab36b1e56fb4edfaab7.gif)
Ha a színpadon élte volna le az életét, akkor is gazdag életutat tudhatott volna magáénak. Egy hatalmas sajtóvállalat zsidó származású örököseként a 20. századi Magyarországon azonban esélye sem volt a nyugodt polgári mindennapokra. Magánélete olyan drámai szerepekbe sodorta, amelyhez foghatókat a legjobb tollú forgatókönyvírók sem álmodhattak volna neki.
Gombaszögi Frida Molnár Ferenc: A farkas című vígjátékában 1912-ben (Strelisky Sándor/OSZK Színháztörténeti Tár gyűjteménye, KA 3748/24)
Még mielőtt a politikai élet torz szüleményei megkeserítették volna mindennapjait, egy személyes tragédia is érte. Egy fiatal rajongója az őrületig üldözte szerelmével, megszállottsága odáig fajult, hogy rálőtt Gombaszögire, majd utána magával is végzett.
A golyó átszakította a színésznő arcát és megsebezte a nyelvét. Az ország egyik legkedveltebb hangja egy időre teljesen elnémult. Nem sokan bíztak benne, hogy valaha még színpadra állhat, talán ő maga sem. Hüttl Tivadar híres sebészprofesszor és László Ernő kozmetikus-bőrgyógyász azonban csodát műveltek: Gombaszögi Frida visszakapta az arcát és a hangját, a közönség pedig visszakapta szeretett színészét.
Életében nagy fordulatot hozott 1922-ben Miklós Andorral kötött házassága. Az Est-lapok (Az Est, Pesti Napló, Magyarország) és több kiadóvállalat tulajdonosa mellett biztos anyagi háttérre lelt, férje 1933-as halála után pedig hatalmas vagyont örökölt. Ekkor visszavonult a színpadtól, s az Athaeneum Kiadó elnök-igazgatója lett.
Örökségétől először 1939-ben fosztotta meg a magyar állam, majd hosszas pereskedés után 1948-ban is elvesztett mindent, amit korábban magáénak mondhatott.
Támogasd a
szerkesztőségét!
![2024. nyár: Hírhedt emberrablások](/ih0Ax/article_issue/.275x275/167.jpg)
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
![I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek / 3. A keleti és a nyugati blokk jellemzői a kétpólusú világ időszakában](/ih0Ax/label/.cut-640x400/794.jpg)
3. A keleti és a nyugati blokk jellemzői a kétpólusú világ időszakában
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- Megnyerhetetlen versenybe kényszerítette Moszkvát a „csillagháborús” terv
- 1958-ban elsüllyedt amerikai tengeralattjárót fedeztek fel Hawaii mellett
- Azonnal heves indulatokat gerjesztett világszerte Churchill híres fultoni beszéde
- Az emberélet nem számított, Észak-Vietnám elérte célját a Tet-offenzívával
- Egy spanyol halász segítségére is szükség volt az elveszett amerikai hidrogénbombák megtalálásához
- Kiment a mosdóba, majd a vonaton hagyta 1953-ban a hidrogénbomba titkos dokumentumait
- A Szovjetunió vonakodó segítségével vált atomhatalommá Kína
- Párhuzamosan kellett kül- és belpolitikailag is legitimálni Németország újraegyesülését
- 10 tény a berlini falról
- Az első világháborúban kozákezredet vezetett az utolsó iráni sah tegnap
- Alig váltott ki sajtóvisszhangot a hajdúszoboszlói fürdő két háború közti megnyitása tegnap
- Önmaga védelmét látta el Fidel Castro a Moncada laktanya csúfosan végződő ostroma után tegnap
- Sikert sikerre halmozott a diplomáciában uralkodása idején I. József tegnap
- Interaktív technikai eszközök is segítik a geszti Tisza kastély kiállításának megismerését tegnap
- Cselszövéseivel saját magát is halálra ítélte Lope de Aguirre tegnap
- Folyamatosan lehet jelentkezni az MFB Otthonfelújítási Programjára tegnap
- Visszatér az éjszakai felvonulás a Debreceni Virágkarneválra tegnap
![](https://ad.jumu.hu/www/images/06bf7265fb82f6f16cbcad00608086f4.jpg)