Kacér pillantásoktól a hóviharon átkelő Hannibálig – 10 lenyűgöző téli festmény

Látták már A sikoly alkotója, Edvard Munch havas tájait? És Caspar David Friedrich legszebb téli képét ismerik? Tudják, hogyan néz ki egy hóval borított falu Vasszilij Kandiszkij interpretációjában? A következő, BBC által összegyűjtött válogatásban javarészt olyan művészek képei szerepelnek, akik neve hallatán nem elsősorban téli tájképeikre asszociálunk, holott a hóval borított településeket, hegyhátakat és a korcsolyázó embereket is figyelemre méltó módon ábrázoltak. 

A téli képek siketnéma mestere

Hendrick Avercamp nem olyan híres, mint Rembrand vagy Vermeer, de a holland aranykor – amely egybeesik az elmúlt évezred egyik leghidegebb időszakával – egyetlen festője sem ábrázolta olyan gyakran és érzékenyen a jeges, havas Németalföldet, mint Hendrick Avercamp. A siketnémán született művész gyermekkorában megtanult korcsolyázni, és a téli tájak szakavatott festőjévé vált. Mint hasonló témájú alkotásai többsége, ez a kép is remek példája az egy iránypontos perspektíva alkalmazásának: az előtérben divatos korcsolyázókat és maszkos mulatozókat láthatunk lovak vontatta szánokon, sokakat azonban már csak a távolban, a horizonton túl figyelhetünk meg.

Vadászok a hóban

A technikailag a nyári képeknél nehezebben kivitelezhető, téli tájat ábrázoló festmények a korai reneszánsz időszakáig viszonylag ritkának számítottak a nyugati művészetben. A kép egy hatrészes sorozat része volt, amelyből azonban csak öt maradt fenn. Idősebb Pieter Bruegel részletgazdag remekműve nagy újítást jelentett, mivel festményen az évszakok szimbolikus, az európai hagyományoknak megfelelő megjelenítése helyett egy valódi téli tájat festett le. A jelenetben szereplő alakok többsége a háttérben a korcsolyázást és a hokizást élvezi, a vadászat azonban szemmel láthatóan nem sikerült a legjobban: a kutyák kimerülnek tűnnek, a vadászoknak pedig csak egy rókát sikerült fogniuk.

Kacér pillantások az aranyszánkóról

Az 1765-ben a „Premier Peintre du Roi” (A király első festője) címet elnyerő Francois Boucher 1755-ben elkészített Négy évszak: Tél című műve tipikus 18. századi rokokó stílusban készült. Már csak a témaválasztását tekintve is: egy havas városi életkép vagy egy hó borította mező helyett a festő egy arany színű szánkón sikló, kacér párt jelenít meg. Annak ellenére, hogy a hölgyön némi szőrmeruha is látható, ruházatára cseppet sem indokolt a téli öltözet megnevezés. Az alkotás XV. Lajos szeretője, Madame Pompadour megrendelésére készült, szabálytalan alakja pedig arra utal, hogy valamelyik rezidenciájának ajtaja felett kaphatott helyet. Érdekesség, hogy a korszakban divatos festőnek számító Boucher igen könnyen és gyorsan dolgozott; gyakran hangoztatta, hogy évente 50 ezer frankot is megkeres.

A közömbös jégtorlasz

Caspar David Friedrich német festőművész Jeges-tenger (A hajótörött reménye) című 1824-es művén az Északi-sarkra tartó brit HMS Griper hajótörését jeleníti meg. A jégheggyé halmozódott törmelék mellett valósággal eltörpül maga a hajó, amely a sírkövekhez hasonló akadályok közé szorulva fel is borult. Mint oly sokszor Friedrich művészetében a természet egyszerre fenségesen szép, mégis teljesen közömbös az emberi élettel szemben.

Téli táj hófehér nélkül

Még a festői munkássága hajnalán az orosz Vaszilij Kandinszkij egyedülálló módon kifejlesztett egyfajta színvariációt, amely tónusai kombinációjának különleges szinesztetikus hatást, valamiféle misztikus hatalmat tulajdoníthatunk. (A szinesztézia olyan mentális jelenség, amelyben egyik érzékszerv által keltett benyomás automatikusan aktivál egy másik érzetet.) A Téli táj című 1911-es alkotása az egyik utolsó figurális kompozíciója, mielőtt teljesen az absztrakcióba fordult volna. Az ég sárga és zöld színekben pompázik, a házikóhoz vezető út rózsaszín, míg a távoli hegyek is igen élénk színűek. Ennek ellenére tél van.

Japán hó alatt

Az ukijo-e néven ismert fametszetek legismertebb japán mestere, Hirosige Utagava Edo száz nevezetes látképe sorozatának egyik darabja egy ritka edói (ma Tokió) hidat ábrázol. A híd szinte eltörpül a hatalmas ég és a havas táj alatt, mint ahogy a bambuszkalapban sétáló járókelők is belevesznek a tájba. Hirosige művészete talán a téli tájképeket ragadta meg a legérzékenyebben; a hó alatt még a halhatatlanság látszatával tüntető nagyváros is a halandóságot hirdeti.

Csupasz tölgyek naplementekor

A párizsi Szalon (kortárs festőművészek kiállítása) véget nem érő elutasításai után Théodore Rousseau a barbizoni iskolánál (a franciaországi fontainebleau-i erdőben alkotó művészek) találta meg a számításait, ahol hamar vezető szerepre tett szert. Mindemellett örökre beleszeretett a tájképfestészetbe és magába a természetbe. A fent látható, Téli erdő napnyugtakor címet kapó, hatalmas festményt (1846–47) haláláig nem sikerült befejeznie. Az alkotónak nem az volt a fontos, hogy a csupasz tölgyek pontos képmását adja vissza, hanem azon cél vezérelte, hogy a természetben való helyünkre mutasson rá.

Hannibál a hóviharban

A karthágói csapatok vezetőjét seholsem találjuk a Hóvihar: Hannibál és serege átkel az Alpokon című festményen, amelyen a rongyos megszállókat Val d’Aosta városánál egy félelmetes, felkavaró, már-már lidérces, szinte apokaliptikus hóvihar támadja meg. A hatalmas, hullámszerű fekete felhő és az Alpok lejtőin lezúduló lavina tökéletesen kifejezi William Turner természetről alkotott elképzeléseit. Az 1812-ben készült művet az angol romantikus festő egy Yorkshire-ben átélt hóvihar drámai élménye és a politikai nézetei (napóleoni háborúk korszakát éljük) is nagyban befolyásolta.

Sikoly után

Edvard Munchról legtöbbünknek elsőre A sikoly című festmény ugrik be, pedig a norvég festőnek nem ez az egyetlen figyelemre méltó képe. A novemberi norvég havas tájról készült alkotása jóval kevésbé nyomasztó, mint akár A sikoly, akár a Vámpír című műve. De a hófödte hegygerincet betöltő színek – kék, rózsaszín és zöld – által sugallt érzelmek és mozgalmasság még ezt az egyébként viszonylagos nyugalmat közvetítő képet is a remekművek közelébe emelik. 

Kék szarkaárnyék a havon

Claude Monet 1872-es, Impresszió, a felkelő nap című képe egy festészeti irányzat névadója lett, de a francia mester a havas tájak megjelenítésében is jelentőset alkotott. Több mint száz téli képét tartják számon, amelyek színvonalára jellemző, hogy amikor Edouard Manet meglátta őket, felhagyott azon ambíciójával, hogy saját maga is megpróbálkozzon hasonló téma vászonra vitelével. Monet legnagyobb téli tájképén egy fekete madár látható a normandiai Étretat-ban. A munka legizgalmasabb mozzanatát a havon megjelenő árnyék jelenti, amelyet a művész a konvenciót felrúgva nem feketével, hanem kékkel festett meg.