Jézus és Mária új színekben ragyog egy lelkes spanyol asszony jóvoltából
2018. szeptember 8. 19:17 Múlt-kor
El Ranadoiro spanyol falucska egyházközsége úgy döntött, felújítja a 15. századból származó, Jézust és Máriát ábrázoló faszobrot. A 28 lakóból jelentkezett is egy asszony, hogy ő majd elvégzi a nemes feladatot. Az eredmény magáért beszél.
Korábban
Észak-Spanyolország Asztúria tartománya El Ranadoiro nevű falujának legnagyobb éke a kis kápolna, és a benne található, 15. századi szobrocska. Habár nem tűnt túlságosan viseltesnek, a helyi plébános és a hívek úgy döntöttek, ideje elvégezni rajta a restaurálást. A pap engedélyével egy Maria Luisa Menendez nevű asszony kapta meg a kitüntető feladatot, írta az El Comercio helyi lap.
Munkájának eredményeképpen a kis Jézus élénk zöld köpenykét kapott, Mária rózsaszínű, Szent Anna pedig élénkvörös ruházatot, és mindhárom alak gazdagabb lett egy-egy szépen ívelt szemöldökkel is. A templomban egyébként egy Szent Pétert ábrázoló szoboralak is megújult, ő most mélyvörös színben pompázik, írta a BBC.
„Nem vagyok profi, de mindig is szerettem ezt csinálni, és a szobroknak tényleg szükségük volt egy kis festésre. Így lefestettem őket, ahogy tudtam, olyan színekkel, amelyeket szépnek találtam, és még a szomszédoknak is tetszett” – idézte az AFP a helyi újságot, amelynek nyilatkozott a büszke asszony.
Az asztúriai szakemberek azonban kevésbé voltak elégedettek, a tartomány oktatási ügyeiért felelős Genaro Alonso így fogalmazott az Efe hírügynökségnek: „inkább tűnik ez bosszúnak, mint restaurációnak”. A spanyol restaurátorok szövetsége, az Acre szintén elítélte – mint fogalmaztak – „hazánk emlékeinek folytatódó fosztogatását”.
Idén júniusban, szintén Észak-Spanyolországban, egy Estella nevű település plébániáján történt hasonló színvonalú konzerválás. Egy fából készült, eredetileg is festett, hispán-flamand stílusban készült, 16. századi Szent György-szobor kapott igen erős színeket és kifejezéstelen arcot egy helyi kézművesbolt munkatársa (aki rajztanár is) által. Sokan a mesehős Tintint vélik felfedezni benne. A sárkányölő elvesztette sötét tónusú, finom árnyalatait, helyette most rózsaszín arccal és fényes páncéllal virít.
A leghíresebb gerillarestaurálásra 2012-ben került sor, amikor a szintén észak-spanyolországi, aragóniai Borja városában az Ecce Homo nevű freskó Jézus-alakja transzformálódott át moncsicsivá. Ott a templomi közösség egyik 85 éves tagja vélte úgy, hogy maga szépíti meg Elias García Martínez 1930 körül készített művét. A majomszerűvé alakított „bundás Jézust” azóta is számos turista keresi fel, hogy élőben láthassa.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
ősz
Múlt-kor magazin 2015
- Amikor a „kis munka” 33 hónapot jelentett - ondi kényszermunkások a Szovjetunióban
- Megaláztatás Szibériában - magyar nők a Gulágon
- Magyar sorsok a Gulágon: megjelent a Múlt-kor őszi száma
- Ondi kényszermunkások a Szovjetunióban
- A támogatott, a tűrt és a tiltakozó Lengyel József
- Rudolf, a trónörökös halála
- A csalogány és a csalogányvadászok
- Marie Curie és a „rádiumlányok”
- Kivégzésük előtt mondták
- Húsz évig várt, hogy elvehesse kedvesét a brit filozófus, John Stuart Mill tegnap
- Minden kiküldetésük előtt bizarr szertartást végeztek el az azték kereskedők tegnap
- Marilyn Monroe is népszerűsítette a cowboyok viseletét, a farmernadrágot tegnap
- Haláláig tagadta bűnösségét Martin Luther King merénylője tegnap
- Szerzetesből besúgóvá vált a magyar jakobinusok vezére, Martinovics Ignác tegnap
- Charles Lindbergh már 23 órája ébren volt, amikor megkezdte az Atlanti-óceánt átszelő útját tegnap
- Fontos szerepe volt La Fayette márkinak az Egyesült Államok függetlenségi háborújában tegnap
- Névadó szentjével azonosította magát a megbomlott elméjű Kolumbusz Kristóf tegnap