Inkább fizetett feleségének IV. György angol király, mint hogy együtt éljenek
2018. szeptember 4. 14:11 Múlt-kor
Korábban
Magánügy és közügy
Néhány hónappal az esküvő után György herceg már közölte apjával, hogy el kíván válni feleségétől. III. György azt írta neki válaszlevelében, „úgy tűnik, a hercegnővel való különválásodra csupán magánügyként tekintesz, és teljesen figyelmen kívül hagyod, hogy trónörökösként házasságod közügy.”
Karolina ugyanannyira véget szeretett volna vetni a házasságnak, mint a herceg. 1814-ben visszatért a kontinensre, ahol a beszámolók szerint több férfival is viszonya volt, és lehetséges, hogy még egy törvénytelen gyermeket is szült. Természetesen György is viszonyok sorozatát folytatta, miközben próbált elválni feleségétől, akiről egyszer úgy beszélt, mint „a legaljasabb nyomorult, akivel e világ valaha meg lett átkozva.”
A közvélemény azonban Karolina mellett állt, és együtt érzett sorsával. William Hazlitt angol író úgy jellemezte az ügyet, „az egyetlen általam ismert kérdés, amely általánosan izgalomba hozta a publikumot. Egyenesen a nemzet szívébe verte gyökerét, és a királyság minden egyes házát és kunyhóját rabul ejtette.”
IV. György királyként sem tudott sikeresen elválni feleségétől – a folyamat hivatalos része lett volna egy nyilvános válóper, amelyet a parlament nem volt hajlandó lefolytatni. A népszerűtlen kormányt és királyt tovább tépázta volna az uralkodó és a királyné külön folytatott magánéletének kiteregetése. György éves járadékot fizetett feleségének távolmaradásáért cserébe.
1821-ben azonban Karolina a fejébe vette, hogy részt vesz György megkoronázásán, méghozzá királynéként. György felajánlotta neki, hogy megemeli járadékát, ha a kontinensen marad, de Karolina ezt elutasította. Nagy népszerűségnek örvendett a köznép körében, azonban a westminsteri apátságnál keltett jelenetet – amely során a templom kapuján dörömbölve kiáltotta, „Én vagyok a királynőd!” – a legtöbben szégyenletesnek tartották rá nézve.
Karolina 53 éves volt halálakor. Temetési menete, amely a tengerparti Harwichba tartott, hogy maradványait hazaszállítsák Braunschweigba, csaknem káoszba fulladt: a felháborodott tömeg miatt többször útvonalat kellett változtatni, a díszőrséget álló katonák a tömegbe lőttek, a lovasok pedig kivont karddal igyekeztek szétoszlatni az összegyűlteket – a tömegből végül ketten meghaltak. Karolina sírjára kérésének megfelelően a következő felirat került: „Itt nyugszik Karolina, Anglia sértett királynéja.”
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Városliget
- Sió tündér legendáját is elhozták a Városligetbe a millenniumi ünnepségek
- A külföldi kiállítókat is vonzották a régi Városliget virágpavilonjai
- A magyar fotográfia óriásának otthonába, a Városliget mellé költözik a Magyar Fotográfiai Múzeum
- Újabb nemzetközi elismerést söpört be a Magyar Zene Háza
- A Városligetben nyílt meg Európa második gépi hűtésű korcsolyapályája
- A tél beköszöntével sem állt meg az élet a történelmi Városligetben
- Ismerős finomságokra bukkanhatunk a régi Városliget ételárusainak kínálatában
- A gyerekeknek is kitűnő szórakozást kínált a régi Városliget
- Robinsonná válhattak a kalandvágyó gyerekek a régi Városligetben
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán 12:20
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap