Így csalták el Rákosiék a parlamenti választásokat
2018. augusztus 31. 08:59 MTI
71 éve, 1947. augusztus 31-én előrehozott parlamenti választásokat tartottak Magyarországon. A csalásokkal tűzdelt voksoláson a kommunista párt végleg maga alá gyűrte a többi pártot, s újabb lépést tett az egyeduralom felé.
Korábban
A második világháborút követő első választáson, 1945 novemberében elsöprő fölénnyel, 57 százalékos eredménnyel győzött a Független Kisgazda-, Földmunkás és Polgári Párt (FKGP). A kisgazda Tildy Zoltán vezetésével megalakult koalíciós kormányban az FKGP mellett a kommunisták, a szociáldemokraták (SZDP) és a Nemzeti Parasztpárt (NPP) vett részt. Miután Magyarország államformája 1946 februárjában köztársaság lett, államfővé Tildyt választották, helyét a kormány élén a szintén kisgazda Nagy Ferenc vette át.
A hegemóniára törekvő kommunista párt főtitkára, Rákosi Mátyás – maga mögött tudva a megszálló szovjet hadsereget és a kommunista befolyás alatt álló titkosrendőrséget – sikeresen alkalmazta hírhedtté vált szalámi taktikáját, vagyis felszeletelte, meggyengítette a rivális pártokat. Politikai ellenfelei börtönbe kerültek vagy száműzetésbe kényszerültek, a leszámolást segítették a többi pártba beépített „kriptokommunisták” is.
1947 július végén az önmaga feloszlatását kimondó országgyűlés még új választójogi törvényt fogadott el. Ez jelentősen, 10 százalékkal szűkítette a választásra jogosultak számát, kizárva egyebek között számos háború előtti jobboldali szervezet volt tagjait. (A törvény a „Lex Sulyok” gúnynevet kapta, mert a kisgazda Sulyok Dezső is elvesztette választhatóságát.) A kommunista irányítás alatt álló belügyminisztérium a névjegyzéket is manipulálta, amelyből többnyire a polgári pártok és a szociáldemokraták támogatói maradtak ki.
A választási törvény azt is lehetővé tette, hogy akit valamely körzet névjegyzékébe felvettek, de nem tartózkodott lakóhelyén, tartózkodási helyének körzetében szavazhasson. Az erre való jogosultságot a névjegyzék kivonatával igazolták, ez színe miatt kapta a kék cédula elnevezést. A szabályozással visszaélve a kommunista párt aktivistái, „vándorszavazói” hamis kék cédulákkal felszerelkezve több helyen is voksoltak. Péter Gábor, az ÁVO vezetője szerint 62 981, történészek becslése szerint 100-200 ezer „kékcédulás” szavazatot adtak le ily módon, a pontos számot utólag már nem lehet megállapítani. A kommunisták számos más visszaélést is elkövettek, de ez lett a legismertebb, a köznyelv ezért emlegetett „kékcédulás” választásokat.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/2e6889b40e5f4ab36b1e56fb4edfaab7.gif)
A választásokon végül a volt kormánykoalíció négy pártja (MKP, SZDP, NPP és az FKGP) megkapta a szavazatok 60,9 százalékát (271 mandátum), a hat ellenzéki pártnak 39,1 százalék jutott. Az ellenzék legnagyobb ereje, a Barankovics István vezette Demokrata Néppárt 820 453 „tiszta szavazatával” (60 mandátum) valamennyi párt közül a második helyet szerezte meg. A Magyar Függetlenségi Pártnak 49, a Független Magyar Demokrata Pártnak 18, a Radikális Pártnak 6, a Keresztény Női Tábornak 4 és a Polgári Demokrata Pártnak 3 képviselője lett az új országgyűlésben.
Az MKP által létrehozott Baloldali Blokk (amely a kommunistákon kívül az SZDP-t, az NPP-t és a Szakszervezeti Tanácsot tömörítette) tehát még így sem szerzett abszolút többséget, a kormányba be kellett venniük a kisgazdákat is. Novemberben aztán, miután a Függetlenségi Párt csalással vádolta meg a kommunistákat, Rákosiék cinikus módon azzal vágtak vissza, hogy a visszaélést ellenfelük követte el, manipulálva az ajánlószelvényekkel.
A kommunista Major Ákos vezette Országos Nemzeti Bizottság természetesen az MKP javára döntött, a Függetlenségi Párt mandátumait elvették, a pártot feloszlatták. A „felszalámizott”, meggyöngült kisgazdák a továbbiakban már képtelenek voltak érdemben szembe szállni a kommunistákkal, többé nem állt semmi a diktatórikus rendszer kiépítésének útjában.
Támogasd a
szerkesztőségét!
![2024. nyár: Hírhedt emberrablások](/ih0Ax/article_issue/.275x275/167.jpg)
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/460e792abeb8e64d7cac3861fb344f11.jpg)
![Múlt-kor magazin 2023/nyár](/ih0Ax/label/.cut-640x400/851.jpg)
nyár
Múlt-kor magazin 2023
- Kapitalista szórakoztatás a vasfüggöny árnyékában
- A marokkói bazárok kincsei
- A királyi konyha és a maradékok sorsa
- A marokkói bazárok kincsei
- A nyugati bűnügyi sorozatok virágzása a 70-es, 80-as években
- Kapitalista szórakoztatás a vasfüggöny árnyékában
- Szocialista televíziós sorozatok a kádári Magyarországon
- Vonzó ellenfelek - Az amazonok
- Negyven éve mutatták be az István, a királyt
- Az első világháborúban kozákezredet vezetett az utolsó iráni sah tegnap
- Alig váltott ki sajtóvisszhangot a hajdúszoboszlói fürdő két háború közti megnyitása tegnap
- Önmaga védelmét látta el Fidel Castro a Moncada laktanya csúfosan végződő ostroma után tegnap
- Sikert sikerre halmozott a diplomáciában uralkodása idején I. József tegnap
- Interaktív technikai eszközök is segítik a geszti Tisza kastély kiállításának megismerését tegnap
- Cselszövéseivel saját magát is halálra ítélte Lope de Aguirre tegnap
- Folyamatosan lehet jelentkezni az MFB Otthonfelújítási Programjára tegnap
- Visszatér az éjszakai felvonulás a Debreceni Virágkarneválra tegnap
![](https://ad.jumu.hu/www/images/f57dcb25b6a214752390a7126b821019.jpg)