Húsz borzalmas járvány az emberiség történelméből
2020. március 27. 19:48 Múlt-kor
A különféle ragályos betegségek az ősidők óta jelentenek veszélyt az emberi populációkra, és gyakran súlyos járványok formájában gyakorolnak óriási negatív hatást a közösségekre. Minden történelmi korról elmondható, hogy megvan a maga nagy járványa.
Korábban
Őskori járvány Kínában, Kr. e. 3000 körül
Nagyjából 5000 éve valamilyen betegség kiirtott egy teljes falut a mai Kínában. Az áldozatok holttesteit egy házban halmozták fel, amelyet aztán felgyújtottak. Semmilyen korosztály nem jelentett kivételt: gyermekek, kamaszok, felnőttek és idősek maradványait is megtalálták a helyszínen.
A régészeti lelőhely mai neve Hamin Mangha, és egész Északkelet-Kína egyik legjobb állapotban megőrződött őskori helyszínének számít.
A régészeti és antropológiai vizsgálatok arra utalnak, a járvány elég gyorsan söpört végig a lakosokon ahhoz, hogy ne hagyjon időt a megszokott temetkezési formákra, és a falu helyszínére később sem költöztek vissza az emberek.
Hamin Mangha felfedezése előtt egy másik térségbeli helyen, Miaozigounál is egy hasonló véget ért falu maradványaira bukkantak a régészek. Ez arra utalhat, hogy a teljes térségen végigsöpört a rejtélyes betegség öt évezrede.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Hitler
- Lecserélte a francia forradalom jelszavait a németekkel kollaboráló rezsim
- Újabb lépés a diktatúra felé: a Reichstag felgyújtása
- A holokauszt áldozataira emlékezünk a mai napon
- Megújulva, múzeumi kiállítótérként adták át az egykori levéltár épületét Kaposváron
- Hitler legbelső titkait is elárulta a szövetségeseknek korábbi bizalmasa, „Dr. Sedgwick”
- Nemcsak információs küzdelemben, tűzharcban is alulmaradtak a sörpuccs kirobbantói
- Perceken múlt, hogy elkerüljük a második világháborút
- Mondvacsinált „provokációra” válaszul kezdődött el a második világháború
- Mit érhetett volna el valójában a Valkűr-hadművelet sikere?
- tegnap
- Közel húsz évig tartó száműzetése volt Victor Hugo legtermékenyebb időszaka tegnap
- Rejtély, hogy kik lakták több évszázadon át Petra sziklába vájt városát tegnap
- Honvédemlékművet avattak a Fiumei úti sírkertben tegnap
- A Nílus egy mára eltűnt mellékága mentén épülhettek a piramisok tegnap
- Amennyire a közönsége szerette, Doyle annyira gyűlölte detektívregényeit tegnap
- Az angol nemesi családok egyharmada halt ki a rózsák háborúja során tegnap
- A legnagyobb titokban hajtotta végre a kitelepítéseket az ÁVH 2024.05.21.