Hogyan kerültek franciák vagy éppen magyarok az amerikai függetlenségi háború csatatereire?
2020. február 12. 16:36 Múlt-kor
Korábban
Külföldiek Amerika harcmezőin
A harc kirobbanásakor is már voltak azonban annak az angolokon kívül is résztvevői. A már említett, brit oldalon harcoló skótokon és íreken kívül az amerikai oldalon is megjelentek mindkét nemzet fiai.
George Washington Kontinentális Hadseregében a gyarmatokon élő számukhoz képest aránytalanul magas volt a protestáns írek aránya (főként az Ulsterből származó presbiteriánus vallásúaké). Az ír születésű Richard Montgomery tábornok, aki már a konfliktus legelején átállt a felkelőkhöz, a sikertelen Québec elleni invázió során vesztette életét a harcmezőn.
Washington seregében előfordultak skótok is, azonban a gyarmatokon élő skótok jellemzően királypártiak maradtak. A britek által a helyiek körében toborzott egyik alakulat, a 84. gyalogezred a Királyi Felföldi Emigránsok nevet viselte, és külsőségeiben is teljesen skót egység volt.
Az amerikai seregben szolgáló legfontosabb külföldiek a gyakran ideológiai megfontolásból Washington mellé szegődött, tapasztalt európai parancsnokok voltak. Kiemelkedik közülük a Washingtonhoz már 1777-ben csatlakozott francia katonatiszt, Lafayette márki, valamint az „amerikai lovasság atyjának” tekintett, általa toborzott lengyel Kazimierz Pułaski.
Pułaski közeli barátja, a magyar Fabriczi Kováts Mihály is a lovasság tisztjeként vett részt a háborúban, és az 1779. május 11-i charlestoni csatában vesztette életét. A szintén lengyel Tadeusz Kościuszko hadmérnöki tudásával nyújtott felbecsülhetetlen segítséget, de egy másik francia tiszt, Charles Armand, Rouerie márkija is fontos szerepet töltött be a könnyűlovasság vezetésében.
A Washington körül lévő külföldiek közül azonban talán a legfontosabb szerep a porosz Friedrich Wilhelm von Steubené volt, aki a Kontinentális Hadsereget szedett-vedett milíciából az európai seregekhez mérhető, azokkal azonos harceljárásokat alkalmazó, fegyelmezett erővé kovácsolta 1778 februári megérkezése után.
Akadt példa arra is, hogy valaki külföldiként mindkét oldalon igyekezett jól helyezkedni. Ennek egyik legékesebb példája az eredetileg braunschweigi katonatiszt Heinrich Lutterloh, aki magas pozícióba emelkedett a Kontinentális Hadseregben, előtte azonban a harcok kitörésekor még a britekkel kötött szerződést német fegyveresek biztosítására a létszámon aluli királyi egységek feltöltéséhez.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Hitler
- Lecserélte a francia forradalom jelszavait a németekkel kollaboráló rezsim
- Újabb lépés a diktatúra felé: a Reichstag felgyújtása
- A holokauszt áldozataira emlékezünk a mai napon
- Megújulva, múzeumi kiállítótérként adták át az egykori levéltár épületét Kaposváron
- Hitler legbelső titkait is elárulta a szövetségeseknek korábbi bizalmasa, „Dr. Sedgwick”
- Nemcsak információs küzdelemben, tűzharcban is alulmaradtak a sörpuccs kirobbantói
- Perceken múlt, hogy elkerüljük a második világháborút
- Mondvacsinált „provokációra” válaszul kezdődött el a második világháború
- Mit érhetett volna el valójában a Valkűr-hadművelet sikere?
- Épített fény címmel nyílt kiállítás Lucien Hervé munkáiból a zürichi Le Corbusier-pavilonban 12:10
- Harci bemutatók és ókori játékok is várják a látogatókat az aquincumi Floralián 11:20
- Sosem tudott egészen kiteljesedni az egyik legkeresettebb rendező, Orson Welles 08:20
- Minden korosztálynak adott valami újat Lázár Ervin egyedi stílusa tegnap
- A központi hatalmak jól választották meg a támadás helyszínét, mikor Gorlice mellett döntöttek tegnap
- Az ideológiai viták mellett szórakozásra is szakított időt Capri szigetén Lenin tegnap
- Saját korában több összeesküvés-elmélet is keringett Napóleon haláláról tegnap
- Hiába okozott negyvenféle betegséget, a kor divathölgyei ragaszkodtak a fűzőhöz tegnap