Himmler és köre „árja” miszticizmusa váltotta volna fel a kereszténységet a Harmadik Birodalomban

Szaporító kolostorok, árja Jézus, atlantiszi ősgermán istenemberek és tibeti föld alatti civilizáció. A náci fajelmélet gyökerei javarészt zavaros okkult tanokra vezethetők vissza. Bár időnként maga Adolf Hitler is igyekezett alkalmazni a különböző mágikus fogásokat a tömegek befolyásolására, a misztikus eszmék Harmadik Birodalom keretei közé történő adoptálásában a baromfitenyésztőből az SS-birodalom fejévé emelkedett Heinrich Himmler járt az élen, aki gyakorlatilag az államvallás szintjére emelte az okkultista fantazmagóriákat. Az eszement kultusz templomává a wewelsburgi SS-kastélyt tette meg, ahol középkori beavatási szertartásokkal készítették fel az ezoterikus ideológia ifjú harcosait az alsóbbrendű fajok elleni küzdelemre. Himmler vezetésével 1935-ben még egy áltudományos szervezetet is létrehoztak, amelynek feladata a fajelmélet tudományos igazolása lett.

„Degenerált” zsidó árják

A náci okkultizmus előfutárait keresve egészen a 18–19. század fordulójáig kell visszamennünk. Bár a jelentős költő, filozófus Friedrich Schlegel (1772–1829) még nem képviselt szélsőséges antiszemita nézeteket, gondolatai később elméleti alapként szolgáltak a fajelmélet legfőbb teoretikusai számára. Schlegel teóriája szerint az első civilizáció Indiában alakult ki, és a nyugati civilizációt is az északnyugatra vándorolt harcos, felsőbbrendű indiai elit tagjai, az árják (nemesek, erényesek) hozták létre.

A faji ezoterika sokat merített az orosz okkultista, Helena Petrovna Blavatsky (1831–1891) által megalapozott misztikus vallási irányzatból, a titkos tudás létét feltételező ún. teozófiából. Madame Blavatsky egy ősi, Tibet központtal kiépített, föld alatti világot vizionált, amelynek lakói még birtokában voltak az azóta már elveszített titkos tudásnak. Elmélete szerint a történelemben ún. gyökérfajok váltják egymást, és jelenleg az árja rassz uralja a Földet. Úgy vélte, még a zsidók is árják, ám spirituális értelemben degeneráltabbak más népcsoportoknál.

A később a náci ideológusok által felkarolt árja misztikus eszmék legfontosabb képviselői a 19. század végi, 20. század eleji Bécsben bukkantak fel. A német nemzeti ideológiát és az okkultizmust elsőként Guido von List (1848–1919) keresztezte egymással. A pángermán gondolat atyjának tekintett áltudós elsősorban a Madame Blavatsky által kidolgozott teozófiai hagyományokra támaszkodott elmélete felállításánál.

Már a 19. század végi műveiben is összeesküvéssel vádolta a zsidó népet, amelynek célja, hogy megsemmisítse a tiszta európai nemzeteket. Nézetei szerint a magasabb rendű fajok bukását az alacsonyabb rendűekkel való keveredés okozta, és a további „korcsosuláshoz” a fajvédelemmel szemben a felebaráti szeretetet hirdető kereszténység is nagyban hozzájárult.

A germán fősten, Wotan kultuszára támaszkodó teoretikus úgy vélte, az ősi tudás átadására szolgáló rúnaábécék segítségével, valamint a vér és faj megtisztítása révén lehetővé válhat a germán civilizáció egykori hatalmának felélesztése. Asztrológiai számításai alapján megjövendölte, hogy az árjo-germánok 1932-ben fogják létrehozni elpusztíthatatlan birodalmukat. Az évszám tekintetében alig tévedett, a végkifejlet azonban másképp alakult.

Az árja Krisztus

A téma szakértői List mellett barátját, a kiugrott cisztercita szerzetest, Jörg Lanz von Liebenfelst (1874–1954) tartják – a témával foglalkozó egyik legkiválóbb történész, Nicholas Goodrick-Clarke nyomán – az árjozófusoknak nevezett teoretikusok legjelentősebb képviselőjének.

Liebenfels a pángermán misztika egyik úttörőjeként kidolgozta a teozoológia néven ismert okkult nézetrendszert, amely szerint Atlantisz lakói a természetfeletti képességekkel rendelkező istenemberek, a theozoonok közvetlen leszármazottai voltak, és egymással szavak nélkül is tudtak kommunikálni.

Atlantisz bukása után a sziget lakói két csoportra szakadtak. Az egyik létrehozta a germán civilizációt, a másik pedig az ókori közel-keleti kultúrákat, ám az ekkoriban bekövetkező fajkeveredés végzetesnek bizonyult. Liebenfels bizarr elmélete szerint a nem árja fajok az emberek és bizonyos állati fajok egyesüléséből jöttek létre.

Atlantisz isteni leszármazottjai elveszítették természetfeletti erejüket, az alsóbbrendű lények pedig a zsidók vezetésével kezdettől a fajilag tiszta árják elpusztítására törekedtek, akikkel többek között Mózes és Jézus Krisztus (!) is szembeszállt.

Az árjozófus az évezredek óta tartó hanyatlás megállítására az alacsonyabb rendű fajok egyedeinek kasztrálását, sterilizálását, valamint faji törvények bevezetését javasolta. Liebenfels ún. szaporító kolostorok létrehozását is szorgalmazta, ahol árja férfiak és nők egyesülése révén biztosíthatták volna a tiszta germán vér fennmaradását. Lanz nézetrendszerének terjesztésére 1906-ban Ostara néven folyóiratot is indított, amelynek olvasói közé tartozott egy bizonyos Adolf Hitler is.

Nácik Tibetben

A nácik hatalomra kerülésével a pángermán okkultizmus képviselői elérkezettnek látták az időt, hogy nézeteiket hivatalos szintre emeljék. Heinrich Himmler SS-vezér 1935-ben ennek egyik eszközéül hozta létre a rettegett szervezet értelmiségi ágát, az Ahnenerbét. Cezary Michalski, a téma egyik legismertebb kutatójának adatai szerint Németország 1935 és 1944 között többet költött az Ahnenerbe kutatásaira, mint az USA az atombomba kifejlesztésére ugyanebben az időszakban.

A náci vezetés tervei szerint a germán hagyományok kutatása, ápolása, valamint terjesztése céljából létrehozott intézet a háború után a kereszténység helyébe lépett volna. Az egyház elleni támadás részeként kezdték el kutatni a néhány évszázaddal ezelőtti boszorkányperek iratait, hogy ezek segítségével kimutathassák: valójában a kereszténység volt az egyetlen totalitárius eszme Európa történetében.

Az Ahnenerbe munkáját a háború előtt nagynevű tudósok is segítették. A több száz fős apparátust foglalkoztató szervezet intézeteiben többek között a nyelvészeti kérdésekkel, régészettel, vallástudománnyal, valamint népzenével is foglalkoztak. A testület ezzel párhuzamosan a világ számos pontján, többek között a Közel-Keleten, Közép-Ázsiában, az Antarktiszon és Tibetben vezetett expedíciói révén igyekezett bebizonyítani, hogy az emberi civilizációt az árja faj hozta létre, ezzel pedig tulajdonképpen a náci fajelméletet legitimálására törekedett.

Az Ahnenerbe kezdettől fogva az újpogány miszticizmus központjává átalakított SS-szentélyben, a wewelsburgi kastélyban működött. Az erődítményt Heinrich Himmler „okkultügyi” tanácsadója, Karl Maria Wiligut (1866–1946) javaslatára választották ki.

Bár az SS vezetője szinte vakon bízott a bécsi születésű mágusban, az osztrák pszichiátriai intézetek orvosai néhány évvel korábban fenntartásokkal kezelték az állításait, és jobbnak látták, ha egy ideig egy elmegyógyintézet betegeinek terjeszti az igét. Wiligut ugyanis többek között azzal kérkedett, hogy a germán istenekig tudja visszavezetni a családfáját, és fel tudja idézni ősei emlékeit.

1927-ben, hároméves kezelés után kiengedték az elmegyógyintézetből, ám azonnal gyámság alá helyezték. Mivel azonban nem bírta elviselni a szárnyaló fantáziája mellett immár cselekvési szabadságát is gúzsba kötő felügyeletet, 1932-ben Németországba szökött. Az éles szemű Himmler rögtön felfedezte a Wiligutban rejlő tehetséget, és a nácik hatalomra kerülése után be is indult a mágus karrierje: fokozatosan haladt felfelé az SS-ranglétrán, és egészen 1939-ig a Reichsführer tanácsadójaként tevékenykedett.

Halálos beavatás

Az SS központja a féleszű varázsló javaslatára tehát a Padernborn melletti Wewelsburg kastélya lett. 1934-ben Himmler 100 évre vette bérbe a korábban ifjúsági szállóként működő erődítményt, amelynek germán okkultista szentéllyé történő átalakítása azonnal megkezdődött.

A kastély szobáit a nácik által az egyik legnagyobb becsben tartott tárgy, az ún. Szent Lándzsa előző birtokosairól nevezték el. Úgy tartották, hogy Longinus római centurio – halálát ellenőrizendő – ezzel a tárggyal döfte át Krisztus oldalát. A legenda szerint a lándzsa titkát megfejtő személy olyan tudás birtokába kerülhetett, amelynek segítségével akár az egész világot uralma alá vonhatta. Ez persze felkeltette Hitler érdeklődését, és szinte rögtön az Ausztriába történő bevonulás után a tulajdonba vette az addig a bécsi Hofburgban őrzött tárgyat.

A lándzsát Hitler nem Wewelsburgba, hanem a nürnbergi Szent Katalin-templomba szállíttatta, ám az SS-központban, Himmler szobájában helyet kapott a szent tárgy másolata, és – bár a terv végül nem valósult meg – az erődítményt úgy akarták átépíteni, hogy felülről nézve a lándzsára hasonlítson.

A rend vezetői – Himmler irányításával – minden évben egyhetes lelkigyakorlatot tartottak a kastélyban. Hitler wewelsburgi látogatásai alkalmával Rőtszakállú Frigyes szobájában, Himmler pedig I. (Madarász) Henrik lakosztályában szállt meg, mivel a Liudolf-ház első uralkodójának reinkarnációjaként tekintett magára.

A náci ifjúsági szervezetek legígéretesebb tagjainak lehetősége volt bekerülni a szervezet legbelső köreibe, ám előtte egy három és fél éves, misztikus beavatási szertartássorozaton kellett átesniük. Bár a szertartásról nem maradtak fenn részletes leírások, Michalski számításai szerint a beavatás első évét – az öngyilkosságokat is beleszámítva – a „novíciusok” 37 százaléka nem élte túl.

Az épület felújítása sokáig lassú ütemben haladt, ezért az SS vezetője 1939-től igénybe vette az általa alapított niederhageni koncentrációs tábor lakóinak munkaerejét. Bár az épület kibővítése a korábbinál gyorsabban haladt, az építkezés során több mint ezren haltak meg, 1943-ben pedig a birodalom más részein fellépő munkaerőhiány miatt le kellett állítani a munkálatokat.

A „felsőbbrendű” germánok 1945 márciusában már tökéletesen tisztában voltak vele, hogy el fogják veszíteni a háborút, ezért Himmler elrendelte a kastély felrobbantását, ám megfelelő mennyiségű robbanóanyag híján végül fel kellett gyújtani az erődítményt. A kastélyt a 40-es évek végén helyreállították, és ekkortól kezdve ismét ifjúsági szállóként működött tovább.