Hét történelmi tévhit, amelyet mára eloszlatott a tudomány
2018. augusztus 10. 13:51 Múlt-kor
Korábban
Viktória királynő prűd asszony volt
Az utókor által „viktoriánus magatartás” néven emlegetett rideg, prűd és álszent viselkedés nagyon távol állt a jó kedélyű, az udvari személyzet szerint gyakran harsogva nevető, önálló gondolkodású királynőtől. Az alacsony (kevesebb mint 155 cm), csúnyácska, rosszul öltözött, de szeretnivaló asszony nem volt olyan korlátolt és puritán uralkodó, mint amilyennek az utókor tartja.
Például nem értett egyet azokkal, akik csökkenteni akarták a vasárnapi szórakozás lehetőségét, bordói borát pedig gyakorta whiskyvel keverte. Kilencedik gyermeke születése után megkérdezte az orvost, hogyan kerülhetné el a további gyermekáldást. Mikor a doktor az önmegtartóztatást javasolta, Viktória, a „szigorú erkölcsi elvek megtestesítője” kifakadt: „hát nem lelhetek több örömet az ágyban?”
Esetleges „prűdsége” csupán a családi élet terén volt tetten érhető: mindössze egy férfi volt az életében: férje, Szász-Koburg-Gothai Albert, akinek 1861 végi halála nagyon megviselte, éveken át gyászolta.
Az érzelemmentesnek kikiáltott királynőt néha elkapta az indulat heve; egy alkalommal lesöpört az asztaláról mindent, mikor arra kérték, dél-franciaországi nyaralására ne vigye magával az őt esetlegesen lejárató hindi nyelvet tanító indiai szolgáját.
A nemzeti egység jelképévé váló Viktória családias szeretetét az alkalmazottaira is kiárasztotta, még a windsori kastélyban kis híján tüzet okozó, részeges ajtónálló érdekében is közbenjárt, nehogy kirúgják állásából.
Támogasd a
szerkesztőségét!

történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
28. A második világháború
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Argentínában sem menekülhetett sorsa elől a „végső megoldás” végrehajtója, Adolf Eichmann
- Ciánkapszula és pisztoly vetett véget Hitler és Eva Braun másfél napos házasságának
- A bukott Duce maradványain vezette le háborús dühét az olasz nép
- A gyógyszeriparban, a közlekedésben és a számítástechnikában is óriási előrelépést hozott a II. világháború
- 1946-ban zárták be az utolsó, japán-amerikaiakat fogva tartó koncentrációs tábort
- Gránát elé vetette magát a brit katona, hogy megmentsen egy anyát és gyermekét
- Mindössze három fogolynak sikerült elmenekülnie a „nagy szökés” során
- Második világháborús tankot emeltek ki egy folyóból a Fülöp-szigeteken
- Olaszország átállása adta meg a löketet Magyarország német megszállásához
- Titkos lehallgatóközpont nyílt múzeumként a londoni Trent Parkban tegnap
- Hőhullám fedte fel a Chatsworth-birtok 17. századi díszkertjét tegnap
- Második világháborús repülőgép roncsaira bukkanhattak Lengyelországban tegnap
- CIA ügynök alapította az egyik legbefolyásosabb irodalmi lapot tegnap
- Kétezer éves sírokban bukkantak rá az ókori kínai társasjátékra tegnap
- 3D-nyomtatással rekonstruáltak vaskori kelta sírokat tegnap
- Rendőrőrs nyílt Hitler braunaui szülőházában tegnap
- 1456: Európa legnagyobb győzelme egy névtelen hős árnyékában tegnap






















