Hét rejtélyesen letűnt civilizáció
2020. november 3. 08:35 Múlt-kor
Korábban
A Mississippi vidékének őslakosai
Jóval az amerikai kontinens európaiak általi meghódítása előtt az úgynevezett Mississippi-kultúra népe egy kiterjedt várost épített fel a mai Illinois állam területén, amelyet földhalmokkal vettek körül, és egy fából készült, az angliai Stonehenge-hez hasonlóan a csillagok állását követő építményt is létrehoztak. A Cahokia néven ismert város maradványai ma is láthatók.
A fénykorát Kr. u. 600 és 1300 között élő település – ahol a számos földhalom egy központi teret fogott közre – kilenc négyzetkilométernyi területre terjedt ki. A becslések szerint a 13. században 30-40 000 ember is élhetett itt, ami azt jelenti, hogy Cahokia a korabeli Londonnal vetekedett lakosságát tekintve. Annyi mindenesetre bizonyos, hogy a 18. századig nem létezett nála nagyobb település a mai Egyesült Államok területén.
Cahokia lakói kiváló művészeti, földművelési és építészeti hozzáértésről tettek tanúbizonyságot, legnagyszabásúbb vállalkozásuk a Mississippi és az Illinois folyók mellékfolyóinak eltérítése volt, ami által hatákonyabban tudták öntözni földjeiket.
A civilizáció 14. század eleji összeomlása máig számos kérdést vet fel, a régészek szerint azonban a visszatérő járványok, illetve éhínség állhatott a háttérben, amelyek a térség elhagyására késztették Cahokia lakóit.
A „pocakos hegy”
A történelem legtitokzatosabb ember alkotta építményei közé tartoznak a mai Törökországban található Göbekli Tepe, azaz „pocakos hegy” különös elrendezésű épületegyüttese, amelyet Kr. e. 10 000 körül hoztak létre.
A délnyugat-törökországi helyszínen 1996-ban indultak meg a régészeti feltárások Klaus Schmidt vezetésével. A régészek mintegy 20, kőoszlopokból (összesen mintegy 200 darabból) álló kört találtak, ami azt az elméletet erősíti meg, mely szerint a hely a térség nomád törzseinek lehetett menedéke.
Ha ez valóban így volt, úgy Göbekli Tepe a világ legrégebbi ismert vallási célú építménye. Habár nem tekinthető állandó településnek, a nyomok alapján néhány pap az egész évet rendszerint itt töltötte.
Egy másik elmélet szerint azonban lakóépületről van szó. Ted Banning, a Torontói Egyetem professzora állítását a feltárások során talált nagy mennyiségű szemétre alapozza. Banning szerint ez „a világ egyik legnagyobb szemétlerakója”, ahol rengeteg állati csont mellett igen sok faszén és eszközmaradvány is előkerült.
A khmer csoda
A legtöbb ember valószínűleg hallott már Angkorvatról, a középkorban épült mesés templomkomplexumról, amelyet bekebelezett a kambodzsai dzsungel. A Visnu hindu istennek szentelt építmény a világ legnagyobb vallási épületegyüttese, és körülbelül ötmillió tonna homokkőből építette fel mintegy 300 000 munkás és hatezer elefánt.
A Khmer Birodalom fénykorában azonban Angkorvat csupán egy részét képezte Angkor csodálatos városi civilizációjának, amely Kr. u. 1000 és 1200 között legalább egymillió embernek adott otthont.
Angkor bukásának okát illetően szintén számtalan elmélet született már. A rendszeres külső támadások és a kereskedelmi útvonalak fokozatos máshová helyeződése mellett a klímafluktuáció által előidézett élelmezési gondoknak is szerepe lehetett benne.
Sok szakértő gondolja úgy, hogy a civilizáció összeomlásának egyik oka az volt, hogy a 13. században Angkor lakói a hinduizmus helyett a buddhizmus jóval inkább befelé forduló, passzív théraváda ágát kezdték el követni.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
ősz
Múlt-kor magazin 2013
- A múlt század romkocsmái
- A Romanov-ház utolsó évtizedei
- Udvari bolondok a történelemben
- Száz éve épült a szőnyi álomkastély
- Udvari arcképfestők és fejedelmi modelljeik
- A Magyar Néphadsereg és az Egri csillagok
- A Kennedy-család és az öröklött hírnév
- Nem volt könnyű életük az újkori udvari bolondoknak
- Robert Capa és Magyarország
- Csupán néhány dollárral a zsebében érkezett meg az Egyesült Államokba Galamb József 17:05
- Sport és diplomácia: Fülöp herceg látogatása Magyarországon 16:05
- SZAVAZZ A LIGETBUDAPEST.HU-RA AZ „ÉV HONLAPJA" PÁLYÁZATON! 15:10
- A hímzett kárpit, ami Hódító Vilmos dicsőségét hirdeti 14:20
- Több ezer ember vesztét okozta a londoni szmogfelhő 13:20
- A karhatalmi egyenruhásokat is megbénította az 1956-os budapesti nőtüntetés résztvevőinek bátorsága 09:50
- 11 napra tűnt el nyomtalanul a krimi koronázatlan királynője, Agatha Christie tegnap
- Margaret Thatcher az Egyesült Királyság élén tegnap