A magyar államiság ezeréves történetében a gyógyszerészet már a kezdetektől központilag szabályozott és ellenőrzött tevékenység volt. Ugyanakkor e szakma változásai is befolyásolták az állami beavatkozás kereteit. Az alábbi összeállítás erre a kölcsönös kapcsolatra és annak meghatározó történelmi eseményeire fókuszál.

Szent István király 1015-ben alapította a pécsváradi bencés apátságot, amelyben minden bizonnyal az első magyarországi ispotály – és annak keretei között – az első patika is működött. Bár egyes adatok szerint már néhány évvel korábban megkezdődhetett itt a betegek gyógyítása (maga a rendház 1002-ben létesült), az elfogadott történészi álláspont az, hogy az adománylevél kiadásának időpontja az ispotály alapítási éve. Ekkoriban jöhetett létre Pannonhalmán és Bakonybélen is hasonló bencés gyógyító központ. A pécsváradi apátság 1158-ban leégett, ezért az ispotály és a „gyógyszertár” tényleges kialakításáról, valamint az ott folyó gyógyító munkáról kevés adat áll rendelkezésre. Az ilyen létesítmények általánosan alkalmazott tervrajza szerint az orvosi házban a betegszoba és az orvosi lakás között helyezték el az armarium pigmentorumnak nevezett, alapvetően gyógyszerek (gyógynövények) tárolására szolgáló „gyógyszertárat”, valamint az épület mellett alakították ki a gyógynövénykertet. A kolostor ezen részében orvosi és gyógyszerészeti ismeretekkel is rendelkező szerzetesek gyógyítottak.

Esküvel megpecsételve

A nyilvános gyógyszertárak működésére vonatkozóan először a „Statuta civitatis Budensis” (1244–1421) alapján szerezhetünk tudomást. A Budai törvénykönyv rendelkezése a meglévő gyógyszertár(ak) miatt született, de sem az alapítási helyére, sem az idejére vonatkozóan nincs pontos információnk. Az viszont tudható, hogy 1303-ban Budán egy bizonyos „Petrus physicus apothecarius” már működtetett gyógyszertárat.
 

A teljes cikk a Múlt-kor történelmi magazin 2025. ősz számában olvasható.