2020. ősz: Hiúságunk története
ITT támogathatsz bennünket

Határon átnyúló fejlesztési program keretében folytatódik a regéci vár felújítása

2020. április 23. 12:03 MTI

Folytatódik a regéci vár felújítása, az önkormányzat aláírta a kivitelező céggel a vár legújabb fejlesztésére vonatkozó vállalkozási szerződést - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei település polgármestere az MTI-vel szerdán.

Regéc vára
Kép forrása: Wikimedia Commons

Bakos Ferenc elmondta: Regéc önkormányzata az Interreg V-A Szlovákia-Magyarország Együttműködési Programban nyert el támogatást a vár reneszánsz palotájának rekonstrukciójára és a csatlakozó épületrészek állagvédelmére, a várhoz vezető út bizonyos szakaszának felújítására, valamint történelmi kiállítóház és pihenőpark létrehozására.

Hozzátette: a határon átnyúló fejlesztési programban Regéc felvidéki partnerei Bodrogszerdahely, Nagyida és Nagykövesd. Bodrogszerdahely és Nagyida kastélyaik fejlesztését, míg Nagykövesd kerékpár közlekedési pont kialakítását valósítja meg a program keretei között.

A polgármester kiemelte: hosszas és összetett előkészítés után jutott el oda a település, hogy a csaknem 600 millió forintból megvalósuló nagyszabású fejlesztés kivitelezésére vonatkozó szerződést meg tudja kötni. A közbeszerzési eljáráson győztes Gramalpin 2007 Kft. átveszi a munkaterületet és rövid időn belül megkezdi az egész éven át tartó munkát - közölte a polgármester.

Bakos Ferenc elmondta azt is hogy egy kisebb, ugyanakkor fontos munka is kezdetét veszi a várban néhány napon belül. A Regéc önkormányzata és a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. együttműködésében létrejött, három igen jelentős falszakasz állagvédelmét érintő fejlesztés műszaki és esztétikai szempontból hoz majd látványos és értékelhető eredményt a várban - jelentette ki.

Mindkét fejlesztés Kosdi Attila építészmérnök tervei alapján valósul meg, akinek a nevéhez fűződik a legutóbb 2015-ben végrehajtott várbéli építkezés és a településen létrehozott látogatóközpont építészeti tervezése is.

A polgármester elmondta: a koronavírus-járvány következtében ugyan jelenleg Regéc vára sem látogatható, de amint az egészségügyi helyzet normalizálódik, akkor a nagyszabású munkák mellett is látogathatóvá teszik a műemléket. Így volt ez 2015-ben is, amikor csak a fejlesztéssel érintett területet zárták le a látogatók előtt.

Bakos Ferenc elmondása szerint az akkori, 2016-ban átadott beruházás ugrásszerű növekedést eredményezett az erődítmény látogatási adataiban, egy év alatt több mint tízezerrel nőtt a jegyet váltó vendégek száma, ami azóta is évről évre emelkedik. Hozzátette: a mostani beruházástól is hasonló eredményeket várnak.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2020. ősz: Hiúságunk története
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 18% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
7 960 ft 6 490 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 50% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 9 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Olvasta már?
Bezár