Gáláns ajánlatuknak köszönhetően szerezték meg az angolok New Yorkot
2018. szeptember 8. 08:33 Múlt-kor
Bár nem volt elegendő puskapora ahhoz, hogy elsüsse ágyúit és mindössze 150 bevethető emberrel rendelkezett, New Amsterdam kormányzója, Peter Stuyvesant harcolni akart az angolokkal. De bármennyire is eltökélt volt, Stuyvesannak végül visszavonulót kellett fújnia egy rendkívül nagylelkű angol ajánlatnak köszönhetően, amely személy és vagyonbiztonságot garantált mindazok részére, akik alávetik magukat az angol király uralmának.
Korábban
Az Újvilágban létrehozott holland kolónia sorsa végleg megpecsételődött, amikor II. Károly angol király elhatározta, hogy újraszervezi tengerentúli gyarmatait és megszerzi az Atlanti-óceán túloldalán fekvő holland gyarmatokat is, amelyeknek az irányítását öccsére, Jakabra, York hercegére szándékozott hagyni. A ködös Albionból négy hajó és 2000 ember indult útnak, hogy teljesítse a király óhaját.
A hollandok a 17. század elején kezdték el Észak-Amerika kolonizációját. 1624-ben a Holland Nyugat-indiai Társaság hathatós közreműködésével megalapították Új-Hollandiát. Az akkori kolónia magja a mai New York, Long Island, New Jersey, Delaware és Connecticut területén feküdt, fővárosa a Manhattan szigetének déli csücskén elhelyezkedő New Amszterdam volt.
A korabeli holland dokumentumok szerint a telepesek különböző árucikkekért – amelyek összértéke egy 19. századi kalkuláció szerint mindössze 24 dollárra rúgott – vásárolták meg Manhattan szigetét a helyi indiánoktól. Hogy tényleg megvették a területet vagy sem, azt nem tudjuk biztosan, de azt igen, hogy a telepesek jelentős része dohánytermesztésből, illetve dohány- és hódprém-kereskedelemből tartotta fenn magát, és ha úgy adódott, akkor harcolt a helyi indián törzsekkel, illetve a szomszédos angol kolóniákkal is.
II. Károly hajói 1664. szeptember 5-én jelentek meg Manhattan partjainál. A hollandok kormányzója Peter Stuyvestand fel akarta venni a küzdelmet az angolokkal, de emberei és a lakosság szembehelyezkedett akaratával és nem akarták kockáztatni az életüket, mivel személyes szabadságukat és tulajdonukat az angolok egy békés hatalomátadás esetén garantálták.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/a3f1dfa2c46cf60b6bbe8a1969dff205.jpg)
Pár nappal később, szeptember 8-án, a korábbi holland kolónia fővárosát, New Amsterdamot a király öccse, Jakab yorki herceg tiszteletére átkeresztelték New Yorkra. Az angolok egy vibráló, multikulturális várost örököltek a hollandoktól, ahol a tolerancia alapkövetelménnyé vált köszönhetően annak, hogy a város a kezdetektől fogva számtalan etnikumnak adott otthont.
Támogasd a
szerkesztőségét!
![2024. nyár: Hírhedt emberrablások](/ih0Ax/article_issue/.275x275/167.jpg)
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/57caf2a3fe7581dfa7c42a7714b7d4d9.jpg)
![Közel-Kelet](/ih0Ax/label/.cut-640x400/80.jpg)
Közel-Kelet
- Marco Polo segített elterjeszteni az asszaszinok legendáját
- Itáliai és német közreműködéssel jutottak el New Yorkba az Iránról készült első fotók
- Súlyos környezeti katasztrófával is járt a Sivatagi Vihar
- Megtalálták Marokkó első, római kori kikötői negyedét
- Kémkedés vádjával börtönözték be a fiatal Germanus Gyulát
- 2700 éves asszír istenszobor került elő az iraki sivatagból
- Római kori temető maradványaira bukkantak a Gázai övezetben
- Másfél millió élet egy döntetlenért: az iraki–iráni háború
- Rövid életű diplomáciai közeledést hozott Izrael és Egyiptom között Camp David
- Az első világháborúban kozákezredet vezetett az utolsó iráni sah tegnap
- Alig váltott ki sajtóvisszhangot a hajdúszoboszlói fürdő két háború közti megnyitása tegnap
- Önmaga védelmét látta el Fidel Castro a Moncada laktanya csúfosan végződő ostroma után tegnap
- Sikert sikerre halmozott a diplomáciában uralkodása idején I. József tegnap
- Interaktív technikai eszközök is segítik a geszti Tisza kastély kiállításának megismerését tegnap
- Cselszövéseivel saját magát is halálra ítélte Lope de Aguirre tegnap
- Folyamatosan lehet jelentkezni az MFB Otthonfelújítási Programjára tegnap
- Visszatér az éjszakai felvonulás a Debreceni Virágkarneválra tegnap