Fotókiállítás mutatja be Budapesten Spanyolország „csodálatos évtizedét”
2023. október 5. 16:07 MTI
Benito Román fotóin keresztül mutatja be a Spanyolország EU-csatlakozását követő, 1975 és 1985 közötti időszakot a budapesti Cervantes Intézet A csodálatos évtized, az élő alkotmány címmel péntektől ingyenesen látogatható fotókiállítása.
Korábban
Hagyomány és modernitás egymás mellett
Az Európai Unió Tanácsának 2023-as spanyol elnöksége keretében Budapestre érkező tárlat Benito Román ötvenöt felvételén keresztül idézi meg „Spanyolország egyik legizgalmasabb évtizedét” – közölte az MTI-vel a Cervantes Intézet.
A kivándorlás fájdalma, 1983.
Mint kiemelték, a látogatók egy olyan Spanyolországot járhatnak be, amelyben a mélyen átérzett hagyomány és a modernitás utáni vágyakozás egymás mellett létezett, és az alkotmány kihirdetése által kiváltott lelkesedés is egyértelmű és általános volt.
Az első legális Pride-felvonulás Madridban, 1978. június 28.
A Chema Conesa kurátor által válogatott képanyag hiteles portrét rajzol egy olyan évtizedről, amelyben a spanyolok felfedezték az önmagukba vetett hitet.
A Córdoba Taurina bikaviadalhoz kapcsolódó felvonulás, 1979.
Mindehhez a politikai eszköz a „törvények törvénye”, az alkotmány kihirdetése volt, amely a kritikai hangok ellenére is hiteles egyesítője volt a harmóniára vágyó társadalomnak – idézi fel a közlemény.
Benito Román sajtófotósként határozta el, hogy megörökíti a mindennapi élet látszólag lényegtelen eseményeit, az azóta eltelt időben pedig fotói a társadalompolitikai változás egyik legfontosabb képi lenyomatává váltak – áll a péntektől november 30-ig ingyenesen látogatható kiállítás ajánlójában.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
sport
- A háborús károkat szenvedett Belgium nem volt jó választás az olimpia megszervezésére
- Furcsa testi elváltozásokat jósoltak a hosszútávfutás női képviselőinek
- Csaláshoz folyamodott a görög maratonista az első újkori olimpián
- Minden idők legjobb góllövői között tartjuk számon Zsengellér Gyulát
- A főváros egyik első gőzfürdője állt a Komjádi Sportuszoda helyén
- Többször alakította önmagát a filmvásznon Papp Laci
- A spanyol klub, amiben Puskás főnixszé válhatott
- Már gyerekkorában autóversenyző akart lenni a Forma-1 legendája
- Névadó szentjével azonosította magát a megbomlott elméjű Kolumbusz Kristóf 08:20
- Bárói ranggal ismerték el a hazai orvoslás egyik úttörőjének számító Korányi Frigyes munkáját tegnap
- Sokáig férjéével is vetekedett Jackie Kennedy népszerűsége tegnap
- A világháború idején már sokan a másvilágra kívánták a kezdetben népszerű Raszputyint tegnap
- Elhibázott gazdaságpolitika és a túlzott fényűzés vezetett az iráni sah bukásához tegnap
- Apokalipszisnek gondolták, pedig csak az erdőtűz füstje miatt borult sötétségbe New England ege tegnap
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja tegnap
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát tegnap