Félszáz kínai agyagkatona érkezik Szegedre a hónap végén
2023. május 22. 12:21
Kínai agyagkatonákat bemutató tárlat nyílik a szegedi Móra Ferenc Múzeumban május 26-án, a terrakottaszobrok másolatai közül egy, amely az előtérben fogadja a látogatókat, a korabelit idéző festést kap – közölte Hamar Edina restaurátor pénteken a helyszínen.

Korábban
A muzeológus a tárlat előkészületeiről tartott sajtótájékoztatón elmondta, a kiállításon félszáz, az első kínai császár, Csin Si Huang-ti sírhelyét őrző agyagkatonákkal megegyező szobor látható majd.
Ezeket az eredeti figurákról levett szilikonlenyomatokból öntötték. Helyben, Senhszi tartományban bányászott agyagból készültek, méretükben és minden részletükben megegyeznek a sírt őrző alakokkal.
Az emberek emlékeiben a terrakottakatonák szürkésbarna, agyagszínű szobrokként jelennek meg, eredetileg azonban színpompás festésük volt. Az élénk színek az idő, majd a feltárást követően az oxigén hatására ma már csak nyomokban figyelhetők meg a szobrokon – közölte a szakember.
A szobrok készítése – i. e. 200 körül - „futószalagszerű rendszerben” zajlott, az üreges törzset, a lábakat, a karokat sablonokba préselve készítették el. A szárítást, majd égetést követően nedves agyag segítségével állították össze a szobrokat.

A fejeket külön készítették el erre szakosodott szobrásziparosok, vékony agyagrétegből egyedire alakítva az arcokat. Ezeket ugyancsak a kiégetésüket követően illesztették a szobrok testéhez. Ezután különböző színekkel festették le a szobrokat, külön az arcokat, kezeket, külön a haj vagy a viselet elemeit. Végül a figurák lakkozást kaptak, ez tartósabbá és fényessé tette a szobrokat – magyarázta a restaurátorművész.
Az üreges szobrok 160-180 centiméter magasak, tömegük 120-180 kilogramm. Az alakok ruházata és festése a figurák a társadalomban, illetve hadseregben betöltött helyét jelezte.
A festéshez ásványokból, állati vagy növényi alapanyagokból előállított pigmenteket használtak. De az ókori Kínában készült az első mesterséges pigment is, kén és higanyvegyület felhasználásával, hevítéssel lila festéket állítottak elő - közölte Hamar Edina.
A Móra-múzeum ókori Kínáról szóló tárlatának első része május 26-án nyílik. A Kultúrpalota egyik földszinti kiállítóterében több mint harminc, alakzatban álló agyagkatonát láthatnak a vendégek. Ezt az egyik szomszédos teremben a császári sírhely megtalálását, feltárását és a szobrok típusait bemutató kiállítás egészíti ki.
A Múzeumok éjszakáján tovább bővül a tárlat. Mintegy 130 régészeti leletet – jáde-, illetve lakozott fatárgyat, kerámiát – láthat majd a közönség a Han-dinasztia korából, melyek a Sanghaji Múzeumból érkeznek Szegedre.
Támogasd a
szerkesztőségét!

történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.


3. Az ipari forradalom
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- Ausztál kőművesekre, sztrájkok áldozataira és Szent Józsefre emlékezünk május 1-jén
- A bálnavadászat brutális gyakorlata olajozta be az ipari forradalom fogaskerekeit
- Az ipari forradalom szennyezésének legkorábbi nyomait mutatták ki a Himalája gleccserében
- A niagarai vízerőműhöz is szállított alkatrészeket a Škoda Művek
- Száz évre romba dőlt a kínai gazdaság, miután a britek megszerezték a tea titkát
- Egy chicagói sztrájk halálos áldozatainak emléknapja volt eredetileg május 1.
- Gőzerővel indította el az ipari forradalmat James Watt találmánya
- Meglepő vége lett a ló és a gőzmozdony versenyének 1830-ban
- Mi volt az angol ludditák igazi célja a géprombolással?
- A haza bölcse vette rá a közügyekben való részvételre a reálpolitikus Széll Kálmánt tegnap
- Balatoni életérzés lengi körbe a Várkert Bazár új kiállítását tegnap
- Az egész ország ünnepi díszbe borult a honalapítás millenniumára tegnap
- Kamerák kereszttüzében süllyedt el a brit repülőgép-hordozó tegnap
- Külső és belső ellenségek is érkeztek Magyarországra a keresztes csapatokkal tegnap
- Tragikusan fiatalon hunyt el Dsida Jenő, az erdélyi irodalom meghatározó alakja 2023.06.07.
- Pártján belül is számtalan ellenséget szerzett magának Nagy Imre 2023.06.07.
- Elhunyt Dr. Jalsovszky Katalin, a Nemzeti Múzeum Történeti Fényképtárának muzeológusa 2023.06.07.