Félmillió éves, kiváló állapotban fennmaradt kőeszközökre bukkantak Izraelben
2018. január 8. 14:02 MTI
Félmillió évvel ezelőtt készített kőeszközöket találtak Izrael Dzsaldzsulia nevű településének bővítésekor - jelentette a Háárec című újság honlapja vasárnap. A kutatók szerint a kőeszközök sokféle módszerrel készültek, alkotóik kiválóan értettek a kovakő megmunkálásához, és bepillantást tesznek lehetővé a félmillió éve élt ősemberek életmódjába és viselkedésébe.
Korábban
A régészek több száz kovakőből készült tárgyat találtak egy mintegy tízezer négyzetméteres területen, amely csodálatosan megőrződött. A helyszínről hatalmas mennyiségű lelet került napvilágra - jelentette be az Izraeli Régészeti Hatóság (IAA).
Az írásbeliség előtti, prehisztorikus korszakhoz, az Acheulean-kultúrához tartozó maradványok feltárását közösen végezte a tel-avivi egyetem és az IAA. A homo sapiens megjelenése előtti Acheulean-kultúrában többféle előember is élt. Ennek a mintegy egymillió évig tartó korszaknak a legfontosabb jellemzője a kőeszközök, főként kovakőből készített vadászeszközök használata.
Az emberiség eddigi történelme során a leghosszabb ideig az efféle marokra fogható, pattintott kőeszközöket használta, melyeknek a nagyobb állatok feldarabolásában jutott a legfontosabb szerep. Dzsaldzsuliánál a régészek szerint a modern ember egyik elődje, a homo erectus élhetett.
Az ásatásokat vezető két szakember, Majan Semer és Ran Barkai szerint több százezer éven keresztül rendre visszatértek erre a területre különböző vadászcsoportok. A kutatók szerint a kőeszközök sokféle módszerrel készültek, alkotóik kiválóan értettek a kovakő megmunkálásához, és bepillantást tesznek lehetővé a félmillió éve élt ősemberek életmódjába és viselkedésébe.
A régészek szerint a terepen talált leletek arra utalnak, hogy az ott élő előembernek lehetett földrajzi emlékezete, és meglehet, hogy bizonyos évszakonként visszatért. Ezen a vidéken, mintegy öt kilométer távolságban, még két helyen találták meg az ősemberek nyomait: Kibuc Éjálban és a Keszem-barlangban.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
27. Az első világháború és következményei
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Utazás a frontra, spanyolnátha, leleplezett viszony: mozgalmas év volt Franklin Roosevelt számára 1918
- A gránát még célt tévesztett, a lövések halálosan megsebesítették a főhercegi párt Szarajevóban
- Amikor megkondultak a harangok: 101 éves a trianoni békeszerződés
- Az első világháború harcainak valóságos időkapszulája került elő az olasz Alpokban
- Románia hadba lépését késleltette, Olaszországét azonban már nem tudta megakadályozni a gorlicei áttörés
- Háború, spanyolnátha, leleplezett viszony – sok fordulatot hozott Franklin Roosevelt életébe az 1918-as év
- Bár ebben reménykedett, Fritz Haber vegyi fegyverei nem tudták eldönteni az I. világháborút
- Az I. világháborús francia sisakok nagyobb védelmet nyújtottak, mint a mai amerikaiak
- Sártenger, életveszély és felelősség – az első világháború futárai
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása tegnap
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot tegnap
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére tegnap
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány tegnap
- A Rubik-kocka lesz a pécsi Zsolnay Fényvesztivál versenyének fő témája tegnap
- Lázár Ervin nyakkendőgyűjteménye is megtekinthető a PIM kiállításán tegnap
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön tegnap
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után tegnap