Ezeréves épület nyomaira bukkanhattak a régészek Veszprémben

2024. június 10.-Múlt-kor

A középkori Veszprém legrégebbi, 10-11. századi épületének maradványait találhatták meg a helyi Laczkó Dezső Múzeum régészei, akik eredményeiket pénteken ismertették a veszprémvölgyi ásatás helyszínén.

ásatás
Az ásatás helyszíne (Facebook / Laczkó Dezső Múzeum)

Péterváry-Szanyi Brigitta múzeumigazgató elmondta: a vármegyében a régészeti feladatellátás elsősorban intézményükhöz tartozik, ezért kezdtek április végén, egy, az egykori jezsuita templom mögötti építkezéshez kapcsolódóan megelőző feltárásba.

A területen nagy számban találtak kerámiatöredékeket, állatcsontokat, orsógombokat, valamint néhány vastárgyat is, továbbá egy 10-11. századi épület maradványait.

Pátkai Ádám Sándor régész emlékeztetett: az egykori kolostor feltárása már korábban megtörtént, de a környékéről nem voltak ismertek ilyen korai leletek.

A mostani feltárás azonban egyértelműen ehhez a korszakhoz, a kolostor alapításának időszakához kötődik, sőt akár az alapítás előttre is tehetők a megtalált leletek – jelezte.

A régész bemutatta a feltárás során talált edénytöredékeket, valamint azt a száraz agyagba rakott kőfal alapot, amely minden bizonnyal a város legkorábbi épületének része lehet.

Fotó: Vasvári Tamás / MTI
Fotó: Vasvári Tamás / MTI

Elmondta, a mintegy tíz négyzetméteres sátortetős, földbe mélyített háznak megtalálták a kőfal alap mellett az oszlophelyeit és a kemencéjét is.

A helyszínen nagy mennyiségben találtak égett maradványokat, amelyből azt feltételezik, hogy tűz pusztította el az épületet – tette hozzá.

A leletek pontos korát természettudományos vizsgálatokkal fogják meghatározni a szakemberek.