Évtizedekig tagadott, titkos záradékban osztotta fel fél Európát Hitler és Sztálin

A náci Harmadik Birodalom gyors ütemű terjeszkedése aggasztotta a szovjet vezetőket, de Nagy-Britannia és Franciaország nem akart konkrét segítségnyújtási kötelezettséget vállalni Moszkvának. A Vörös Hadsereg 1939 májusától a Távol-Keleten harcban állt a japánokkal, és reálisnak látszott a veszély, hogy a Szovjetunió két tűz közé kerül. Sztálin ekkor döntött úgy, hogy időnyerés céljából megegyezést keres Hitlerrel, aki Németország keleti határainál - legalább is átmenetileg - szintén nyugalmat akart.

Ebben a nemzetközi helyzetben dolgozták ki a legnagyobb titokban, majd írták alá 1939. augusztus 23-án Moszkvában a szovjet-német megnemtámadási szerződést. A hét cikkelyből álló, eredetileg tíz évre kötött egyezményben a felek kötelezték magukat, hogy tartózkodnak „az egymás ellen irányuló minden erőszakos ténykedéstől, minden támadó cselekménytől és minden támadástól, akár külön, akár más hatalmakkal együtt”. Kimondták: ha egyiküket egy harmadik állam részéről támadás érné, a másik szerződő fél ezt a harmadik államot semmilyen módon nem fogja támogatni, továbbá egyikük sem vesz részt olyan hatalmi csoportosulásban, amely közvetve vagy közvetlenül a másik fél ellen irányul.

A megállapodás az aláírással azonnal hatályba lépett. A ratifikációs folyamat 1939. szeptember 24-én zárult, amikor Németország már lerohanta Lengyelországot, és a titkos záradék értelmében folyamatban volt a keleti lengyel területek szovjet megszállása is. Berlin ugyanis az érdekövezetek rögzítésére is ajánlatot tett Moszkvának, amelyet a szerződés titkos záradéka rögzített. E záradék létezését egyébként még évtizedekig tagadták.

A titkos jegyzőkönyv német és szovjet érdekszférákra osztotta fel Európa északkeleti és déli részeit. Szovjet érdekeltségbe került Finnország, Észtország és Lettország, továbbá Lengyelországnak a Narew, a Pisa, a Visztula és a San folyóktól keletre eső része, valamint Besszarábia. Németországnak jutottak Lengyelország nyugati területei és Litvánia, ám ez utóbbi az 1939. szeptember 28-ai újabb kétoldalú megállapodás értelmében másfél lengyel vajdaság fejében a szovjet érdekszféra része lett. (Litvániát 1940 nyarán annektálták a szovjetek, akik a marijampoléi terület német kisebbségek lakta részéért további 7,5 millió aranydollárt fizettek Németországnak.)

A szovjet-német megnemtámadási szerződés híre sokkolta a világot, amit csak fokozott az egy hónappal később, 1939. szeptember 28-án kötött szovjet-német „barátsági és határegyezmény”. A megállapodások meghasonlást idéztek elő a kommunista és munkáspártok körében, megtépázták az 1930-as években kibontakozó antifasiszta népfrontmozgalmakat, de zavart okoztak a szovjet társadalomban is, ahol addig az első számú ellenségnek a német nemzetiszocializmus számított.

A titkos, kiegészítő jegyzőkönyv meglétét a felek sokáig tagadták, bár a területi osztozkodás pontosan úgy zajlott le, ahogy azt a később nyilvánosságra került megállapodás rögzítette. Lengyelország keleti részeinek 1939. szeptemberi megszállása után a Szovjetunió 1940 nyarán bekebelezte a balti államokat és Besszarábiát, Finnországba viszont beletört a bicskája: az 1939-1940-es téli háborúban Moszkva komoly veszteség árán szerzett területeket északi szomszédjától, de bábkormányát nem tudta a finnek nyakára ültetni. Hitler aztán Európa nyugati felének meghódítása után, amikor már nem fenyegette a kétfrontos háború veszélye, gátlástalanul felrúgta a megnemtámadási megállapodást, és 1941. június 22-én elindította hadosztályait a Szovjetunió ellen.

A titkos záradék első ízben a náci háborús bűnösök nürnbergi perében került szóba nyilvánosan, mégpedig nem is Ribbentrop, hanem Rudolf Hess ügyében. Hess védője állítólag egy amerikai újságírótól szerzett egy másolatot, de mivel a dokumentum hitelességét nem tudta igazolni, a törvényszék nem foglalkozott az üggyel. A titkos jegyzőkönyv német eredetije feltehetően megsemmisült a háború végi bombázásokban, de mikrofilmváltozatban fennmaradt a német külügyminisztérium levéltárában, innen jutott a nyugati média birtokába, amely azt több ízben leközölte.

A hivatalos szovjet álláspont a gorbacsovi glasznosztyig mereven tagadta a titkos záradék meglétét. Amikor aztán szembe kellett nézni a sztálini törvénytelenségekkel, munkatáborokkal, milliók elhurcolásával, népek áttelepítésével, a katyni vérengzéssel, ez a „fehér folt” sem maradhatott fenn sokáig. Az áttörést a szovjet-lengyel történészbizottság 1989. május 23-ai bejelentése hozta meg: eszerint bár a megállapodás szovjet eredetije nem lelhető fel, a német eredetiből és más forrásokból egyértelműen megállapítható a titkos szovjet-német területi megállapodás ténye. 1990 februárjában Moszkvában aztán közöltek egy fotokópiát is a titkos záradék orosz nyelvű gépelt másolatáról, majd 1992 októberében a paktum orosz nyelvű eredetije is előkerült az SZKP archívumainak anyagai közül.

Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.

12 450 ft 9 990 Ft

Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.

20 000 ft 14 990 Ft

Kérdésem van az előfizetésel kapcsolatban

előfizetek

tél
Múlt-kor magazin 2010

• Magyar békefenntartók Kínában: haditengerészek a felkelők ellen
• Egy világrekorder magyar stewardess 27 ezer órája a levegőben
• Interjú Oborni Terézzel
• Paraszt Bruegel. Egy holland humanista élete
• Elhurcolva és elhurcolva. Lajos Iván próféciája 1939-ben
• A szovjetterror fehérorosz áldozatai, avagy a Kuropati erdő borzalmas titka
• Anyatejút. A szoptatás kultúrtörténete
• Csellóval a frontra. Egy kalocsai körorvos különleges kalandjai
• Prodam Guidó szenzációs akciója: az első repülés Budapest felett