2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Emlékkönyv jelenik meg Zrínyi Miklós költő-hadvezérről

2022. március 28. 18:05 MTI

Gazdagon illusztrált, a modern tudományos eredményeket olvasmányos formában ismertető emlékkönyv jelent meg Zrínyi Miklósról a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. (BGA Zrt.) gondozásában, kapcsolódva a 2020-as Zrínyi-emlékévhez.

Zrínyi Miklós halála
Zrínyi Miklós halála egy 17. századi rézmetszeten

Egy nagy jelentőségű könyvsorozat része

A magyar történelem rendkívül heroikus és gazdag történelem, melynek egy-egy nagy alakját emlékévek szokták a figyelem középpontjába állítani – mondta el a kötet pénteki budapesti bemutatóján Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes.

Mint hozzátette, fontos, hogy ezek a rendezvénysorozatok maradandó nyomot hagyjanak, ezért a BGA Zrt. olyan könyvsorozat kiadásába fogott, amelynek kötetei egyfelől a legmagasabb tudományos igényeket is kielégítik, ugyanakkor minőségük, kivitelük révén a családi könyvespolcok díszei is lehetnek.

Ebben a sorozatban már megjelent a Szent László-, a Rákóczi- és a Hunyadi Mátyás-emlékkönyv, és készül a Mária Terézia-kötet is – sorolta.

Tudományos igényességgel laikusoknak is

Semjén Zsolt kiemelte: a sorozat kötetei konszenzusos történettudományos eredményeket közvetítenek, mégis úgy vannak megfogalmazva, hogy a nem hozzáértők is örömmel olvassák; a kiadványokat továbbá számos fotó, illusztráció, térkép díszíti.

A miniszterelnök-helyettes elmondása szerint ezen könyvek mindegyike megjelenik angolul is, hogy eredményeik világszerte olvashatók legyenek, de azon a nyelven is, amely valamelyik szomszéd ország számára fontos lehet, a Zrínyi-kötet például horvátul.

Határon túli iskolákba is eljut

A Bódvai András által szerkesztett Zrínyi-emlékkönyvet eljuttatják minden határon túli magyar iskolába és magyarországi könyvtárba, valamint a világ nagy könyvtáraiba, megvásárolható továbbá a nagyobb könyvesboltokban is – mondta el Semjén Zsolt.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár