7 végzetes pillanat

Elsüllyedt 18. századi hajó rakománya lehet a Dunából előkerült kincslelet

2018. október 24. 15:01 MTI

Nagy mennyiségű pénzérmét, fegyvereket, használati tárgyak maradványait tárták fel a szentendrei Ferenczy Múzeumi Centrum (FMC) régészei az érdi Duna-parton; a leletegyüttes egy 18. század közepén elsüllyedt hajóról kerülhetett a folyóba.

Duna

A fémkeresős hobbirégészek tevékenysége sokszor problémás a lelőhelyek megbolygatása, a leletek elvitele miatt, az FMC ezért indított együttműködési programot, melynek során a fémkeresős civilek képzéseken, előadásokon vehetnek részt. Az egyik ilyen hobbirégész kereste meg azzal a múzeumot, hogy az érdi Duna-szakaszon, a folyómeder időlegesen kiszáradt részében talált egy réginek tűnő kolompot - mondta el az MTI-nek szerdán az FMC igazgatója. Gulyás Gábor hozzátette: a múzeum szakemberei megvizsgálták a leletet, és megállapították, hogy a Sárkányölő Szent György-ábrázolással ellátott kolomp a 18. század elejéről származhat.

A Kakukk-hegy természetvédelmi övezetéhez közeli helyszínen aztán az FMC régészei már az első napon több mint ezer pénzérmét tártak fel, részint magyar pénzeket, de nagyon sok nyugat-európai - például németországi, németalföldi - érmét is. Érdekes, hogy hiányoznak a balkáni pénzek, van viszont az anyagban a Pápai Államban vert, ritkaságszámba menő példány. A legújabb egy 1745-ös, Mária Terézia-korabeli pénzérme, ez is arra utal, hogy a hajó a 18. század közepén süllyedhetett el a Dunában - számolt be az igazgató.

Mint elmondta, a pénzérmék mellett főként kézifegyverek - tőrök, lándzsák, kardok -, ágyúgolyók és használati tárgyak kerültek elő eddig. Gulyás Gábor beszámolója szerint drón segítségével magát a hajóroncsot is megpróbálták felkutatni, és sikerült is beazonosítani valamit, ami akár a hajó maradványa is lehet. Ez egyelőre még csak vélelem; Tóth János Attila, a Ferenczy Múzeumi Centrum búvárrégésze szerdán merül le ellenőrizni a roncsot - közölte.

Ha sikerül megtalálni a hajó maradványait, azokat ki fogják emelni, de sietni kell, mert a Duna vízszintje emelkedni fog - jegyezte meg az FMC vezetője. Gulyás Gábor kiemelte, hogy a leletanyag mennyiségében is ritkaságnak számít, de nagyon sok a feltárt darabok között a különlegesség is. Az FMC érmegyűjteménye ezzel a több ezres gyarapodással a második legnagyobb lesz Magyarországon - fűzte hozzá. A múzeum szakemberei már kutatják azt, hogy milyen hajók süllyedtek el Érdnél ebben a korszakban, a feltárt leleteket pedig restaurálják majd, hogy a Ferenczy Múzeumi Centrum kiállítást is rendezhessen belőlük - közölte Gulyás Gábor.

2018. tél: 7 végzetes pillanat
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (4 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 25% kedvezménnyel.
A 4. lapszámot ajándékba adjuk.
6 368 ft 4 776 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 65% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 6 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!