Életének utolsó éveit házi őrizetben töltötte a zseniális Galileo Galilei
2025. január 8. 09:50 Múlt-kor
Albert Einstein csodálta, nevezték a „modern tudomány atyjának”, megfordult az inkvizíció előtt, élete utolsó éveit pedig házi őrizetben töltötte, ráadásul meg is vakult. Nevéhez fűződik a Jupiter holdjainak, a Szaturnusz gyűrűinek, valamint a napfoltoknak a felfedezése, először használta az égbolt vizsgálatára a távcsövet, és kutatásai jelentősen hozzájárultak Newton törvényeinek felállításához. 383 évvel ezelőtt, 1642. január 8-án hunyt el Galileo Galilei.
Galileo Galilei szilárdan kitartott kutatásai mellett
Korábban
A pisai, majd a padovai egyetem matematika professzoraként tevékenykedő Galilei az 1610-es években került az egyház látókörébe a Kopernikusz által megfogalmazott heliocentrikus világkép propagálása miatt.
Csodálója, VIII. Orbán pápa 1623-ban történő beiktatása után arra kérte a tudóst, hogy a konfliktus elkerülése érdekében egyszerű hipotézisként fejtse ki nézeteit.
Galilei azonban Párbeszédek címmel kiadott munkájában az egyház hivatalos álláspontja, a geocentrikus világkép képviselőjének a Simplicius, azaz Együgyű nevet adta, akinek bizonyos megnyilvánulásai megegyeztek a pápa által hangoztatott véleménnyel. Galilei elvesztette VIII. Orbán támogatását.
A tudós hiába védekezett azzal, hogy a hasonló nevű újplatonista filozófusról mintázta Simplicius alakját, az inkvizíció elé került, és nézetei visszavonására kényszerült.
Bár először börtönre ítélték, büntetését házi őrizetre módosították.
A per alatt fényűző palotákban szállásolták el, utolsó éveit pedig viszonylagos nyugalomban, munkával töltötte otthonában.
Katolikus hite mellett a történtek ellenére élete végéig kitartott. A Vatikán 1992-ben, II. János Pál pápa kezdeményezésére visszavonta az inkvizíció által hozott ítéletet.
Galileit 1737-ben újratemették, és azóta neves társaságban, többek között Michelangelo és Machiavelli mellett fekszik a firenzei Santa Croce-bazilikában.
Újratemetéskor egy rajongó a holttest három ujját és egy fogát is ellopta. Jobb kezének középső ujja azonban előkerült, és ma is megtekinthető a firenzei Tudománytörténeti Múzeumban.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
21. A világvallások és összehasonlításuk
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Miért nem ettek a japánok 1200 éven át húst?
- Miként gondolkodtak isteneikről a vikingek?
- Nem a vallási ellentétek okozták VIII. Henrik szakítását Rómával
- Hol van Keresztelő Szent János feje?
- A társadalmi homogenizáció véres eszköze – így született az inkvizíció
- Az iszlám születése – ki volt Mohamed próféta?
- Kincsekért, foglyokért, dicsőségért vagy vallásuk védelmében támadtak a vikingek Európára?
- „Az elképzelhető legarrogánsabb és leggonoszabb emberek”: kik voltak a török elit keresztényből lett muszlimai?
- Öngyilkosság vagy megvilágosodás – így mumifikálták önmagukat a buddhista szerzetesek
- Vígjátékba illő módon lopták el a Végzet kövét tegnap
- Nem is Dom Pérignon találta fel a pezsgőt? - 10 érdekesség a habzó italról tegnap
- Az űr meghódítására hívta fel az emberiség figyelmét Stephen Hawking tegnap
- A belháborúk mellett a változó klíma is okozta Tikal hanyatlását tegnap
- Évezredek művészeti öröksége találkozik a legmodernebb ipari technológiákkal a Vásárhelyi Kerámia Szimpóziumon tegnap
- Életének utolsó éveit házi őrizetben töltötte a zseniális Galileo Galilei tegnap
- Napjainkig heves vitákat gerjeszt Marco Polo keleti utazása tegnap
- A dzsungel mélyére menekült Kambodzsa véreskezű diktátora 2025.01.07.