Ehetetlen ételek és elégedetlen matrózok is akadályozták Kolumbusz küldetésének sikerét
2024. október 12. 10:30 Múlt-kor
Habár ő maga még nem tudta, hogy egy új kontinenshez tartozó területeken ért partot, Kolumbusz Kristóf 532 éve, 1492. október 12-én örökre beírta magát a világtörténelembe az Európa és Amerika közötti újkori kapcsolat létrehozójaként, amikor partot ért San Salvador szigetén. Kevés szó esik arról, hogy az általa használt hajók felépítése mekkora szerepet játszott útja sikerében – az előremutató fejlesztések ellenére azonban könnyen érthető, az út során miért járt közel legénységük a zendüléshez.
Kolumbusz partraszállásának idealizált ábrázolása
Korábban
legújabb fejlesztések
1492. augusztus 3-án Kolumbusz Kristóf és legénysége három hajó fedélzetén indult útnak a dél-spanyolországi Palos kikötőjéből: a Santa Clara (ismertebb becenevén: Niña, azaz „kislány”), a Pinta, és a Santa Maria (más források szerint a hajó eredeti neve Gallega, azaz „galíciai” volt).
A Niña és a Pinta mai szemmel nézve egészen aprók voltak a nyílt tengeri hajózáshoz: előbbi mindössze 15, utóbbi 17 méter hosszú volt, azonban sebességük és manőverezhetőségük a korban páratlannak számított. Kolumbusz zászlóshajója, a Santa Maria egy nehezebb teherhajó (karakk) volt, 49 méteres hosszal.
A felfedező és 86 spanyol tengerésze egy, a Kanári-szigetekre tett kitérőt követően 35 napon keresztül hajózott nyugat felé, a Kína és India felé vezető utat keresve. A hajók legénysége már zendülésre készült itáliai kapitányuk ellen, amikor október 12-én hajnali 2 órakor az őrszem kiáltott, hogy szárazföldet lát.
Ma már természetesen tudjuk, hogy Kolumbusz nem az Indiába vezető utat találta meg, sikere azonban jelentős részben az expedícióra választott hajók tulajdonságainak volt köszönhető. A két kisebb hajó úgynevezett karavella volt, amelyek a kor legmodernebb hajói közé tartoztak.
Amikor Spanyolország királya és királynője, II. Ferdinánd és I. Izabella kihirdették Kolumbuszt megbízó rendeletüket, az a következőképpen szólt: „Ezennel tudatjuk, hogy elküldjük Christoforus Colón nemesembert három felszerelt karavellával az Óceáni Tengereken át India térségei felé bizonyos okokból és célokból”.
Habár végül a háromból csak két hajó volt karavella, az uralkodói rendelet jól mutatja a hajótípus korabeli népszerűségét. A 14. század közepétől, amikor portugál felfedezők végighajóztak Afrika partjai mentén, a karavellákat nagyra értékelték keskeny, könnyű testükért, valamint azon különleges tulajdonságukért, hogy széllel szemben is lehetett velük vitorlával hajózni.
A Texas A&M Egyetem tengeri régésze, Luis Filipe Viera de Castro elmondása szerint a korai portugál karavellák (korabeli szóhasználattal „caravela latina”, azaz „latin karavella” típus) úgynevezett latin vitorlával voltak felszerelve. Ez a háromszögletű vitorlatípus 45 fokos szöget zár be a fedélzettel.
„A latin vitorlák (…) majdnem olyanok, mint a szárnyak” – mondta. „A karavella orrát elég 20 fokkal eltéríteni a széliránytól, és máris van elég felhajtóerő a szélénél ahhoz, hogy előrefelé menjen a hajó.”
A latin vitorlás karavellák rendkívül fontos szerepet játszottak a portugálok útjain a Szaharától délre fekvő afrikai partok mentén, ahol az erős part menti szél északról délre fúj. A sebes karavellák odafelé a széllel együtt szelték a hullámokat, majd szél ellenében is vissza tudtak fordulni a part felé, és annak közelében észak felé hajózni.
Kolumbusz első útján a portugál karavella egy spanyol továbbfejlesztését, a „caravela redonda” („kerek karavella”) típust alkalmazta.
E háromárbocos hajókon az első két vitorla a megszokott négyszög alakú volt a nyílt tengeren elérhető minél nagyobb sebesség érdekében, míg a harmadik latin típusú volt a partokhoz közeli manőverezéshez. Ez a megoldás a kor legjobban irányítható hajói közé emelte a Niñát és a Pintát.
A vitorlák elrendezésén túl a 15. századi karavellák egy másik újítást is tartalmaztak: kormánylapátjuk a modern hajókon megszokott helyre, a tat középvonalához került.
A Földközi-tengeren addig népszerű hajókon – így a portugál karavellákon is – a kormánylapát Castro elmondása szerint még a tat valamelyik oldalán helyezkedett el, ahogy évszázadokkal korábban a vikingek hajóin is. Az új pozíció sokkal jobb irányítást tett lehetővé.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2011
- Az örökség
- Akiknek tényleg a Balaton a Riviéra
- A közös kód
- Budapesti olimpiai álmok: az 1955-ös fiaskó históriája
- A Délvidék megszállása 1941-ben
- Nyugdíjvita a rendszerváltás után, avagy pedikűrollóval a határozatdzsungelben
- A Meidzsi-reform bevezetése a feudális Japánban
- Lengyel középiskola Balatonbogláron a második világháború alatt
- Máig számtalan kérdőjel lengi körül George Patton tábornok autóbalesetét tegnap
- A német katonákat is meglepte a Vörös Hadsereg kegyetlensége tegnap
- Halley-től a majákig: avagy a történelem megszámlálhatatlan világvége-jóslata tegnap
- Magyar áldozatokat is követelt az 1988-as skóciai Lockerbie-merénylet tegnap
- Ott támadtak a németek, ahol senki sem tartotta lehetségesnek tegnap
- Tizhenhét éves korában márt ünnepelt zeneszerző volt Arthur Rubinstein 2024.12.20.
- A rettenet színháza - ítéletvégrehajtók a halálnüntetésről 2024.12.20.
- Kezdetben újságkihordóként dolgozott Jacky Kirby, az Amerika Kapitány megalkotója 2024.12.20.