Egy megátalkodott bűnöző hozta létre a világ első igazi nyomozóhatóságát

Pálfordulás és új szakma

Útja először Párizsba vitte, ahol szemtanúja volt az őt okirat-hamisítási ügybe keverő korábbi rabtársa, César Herbaux kivégzésének. Látva annak a férfinak a halálát, akit az életét évek óta meghatározó negatív körforgás kiindulópontjának tekintett, Vidocq elkezdte újraértékelni addigi életét. A következő évek ismét költözések sorozatával teltek, ekkoriban idősödő édesanyjával és egy Annette nevű nővel élt együtt. Sehol sem lelt azonban nyugalomra: lépten-nyomon felismerték őt a múltjából emberek, és újra tovább kellett állnia.

Párizsban törvénytisztelő kereskedőként próbált egzisztenciát kiépíteni, azonban itt előbb megtalálta őt volt felesége, aki pénzt zsarolt ki belőle, majd néhány korábbi rabtársa, akik arra kényszerítették, hogy lopott árukat tegyen pénzzé számukra. 1809. július 1-jén, nem sokkal 34. születésnapja előtt Vidocqot hosszú idő után ismét letartóztatták. Nem akart tovább menekülni: abban reménykedve, hogy sorsa megváltozhat, felajánlotta szolgálatait a hatóságoknak besúgóként. Ajánlatát elfogadták, és július 20-án a Párizshoz közeli Bicêtre börtönében kezdte meg működését a rabok közt.

Főleg a szökést tervezőket, valamint a hamis személyazonosság alatt élő rabokat adta fel a börtönőröknek. Hamarosan áthelyezték a párizsi La Force börtönbe, ahol folytatta e tevékenységét, de Annette-en keresztül a „külvilágban” készülő bűncselekményekről is információkat juttatott el a párizsi rendőrség főnökének, Jean Henry-nak.

„Azt hiszem, talán örökös kémmé is válhattam volna, olyannyira messze volt mindenki attól, hogy bármilyen együttműködést feltételezzen köztem és a hatóságok közt. Még a kapuőrök és a foglárok sem tudtak a küldetésről, amely rám volt bízva. A tolvajok imádatától övezve, a legelvetemültebb banditák megbecsülésének részeseként (mert még e legkeményebb bitangok is bírnak oly érzelemmel, amelyet becsületnek neveznek) mindig támaszkodhattam irántam érzett odaadásukra” – írta erről az időszakról visszaemlékezéseiben Vidocq.

21 hónapnyi „kémkedés” után Henry annyira elégedett volt Vidocq munkájával, hogy elrendelte szabadon bocsátását. Hogy ne keltsen gyanút a rabok körében, a szabadulást egy megrendezett szökés formájában hajtották végre 1811. március 25-én. Vidocq azonban valójában korántsem volt szabad: Henry lekötelezettjévé vált. Úgy döntött, továbbra is hasznosítja Párizsban sem csekély alvilági hírnevét és kapcsolatait, és folytatja informátori működését.

A szökés mestereként nem esett nehezére ez alkalommal is szökött rabnak kiadnia magát a francia főváros alvilágában, és számos tervezett bűncselekményt sikerült lefülelnie – egyes esetekben ő maga is részt vett az akciókban, hogy egyenesen a rendőrökhöz vezesse társait. Ha társai gyanút fogtak, más bűnözői csoportokhoz verődött új álnéven és új háttértörténettel. Ily módon képes volt szinte folyamatosan újabb és újabb bandákat lebuktatni, ami nem kerülte el rendőrségi kapcsolatai figyelmét.

1. Zabolátlan ifjú, tolvaj és katona
2. Letartóztatások és szökések
3. Pálfordulás és új szakma
4. A rendőrség élcsapata
5. A politika változó szelei
6. Saját vállalkozások – váltakozó sikerrel
7. A hírhedt nyomozó öröksége

Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.

12 450 ft 9 990 Ft

Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.

20 000 ft 14 990 Ft

Kérdésem van az előfizetésel kapcsolatban

előfizetek

ősz
Múlt-kor magazin 2015

• Amikor a „kis munka” 33 hónapot jelentett - ondi kényszermunkások a Szovjetunióban
• Megaláztatás Szibériában - magyar nők a Gulágon
• Magyar sorsok a Gulágon: megjelent a Múlt-kor őszi száma
• Ondi kényszermunkások a Szovjetunióban 
• A támogatott, a tűrt és a tiltakozó Lengyel József
• Rudolf, a trónörökös halála
• A csalogány és a csalogányvadászok
• Marie Curie és a „rádiumlányok”
• Kivégzésük előtt mondták