Ahol az évszázadok során a folyton bővülő falak versek pergő rímétől, pénzérmék fémes csengésétől, valamint antik emlékek finom
koppanásától visszhangoznak.

Nem véletlen, hogy a művészetek ilyen szerteágazó összhangját és visszhangját emelhetjük ki az iszkaszentgyörgyi Amadé-Bajzáth-Pappenheim-kastély bemutatásakor, hiszen a Fejér megyei rezidencia valamennyi tulajdonosa a nemzeti kultúra pártolásának ismert vagy kevésbé kiemelt szereplője volt. Az évszázadok során folyton bővülő családi fészek máig magán őrzi a barokk, a 19. század és a 20. század eleji építészet jellegzetességeit és így alaprajzában igencsak szabálytalanná vált.

A Bakony alján fekvő kastély barokk kori részét az ősi magyar családból származó báró Amadé Antal (1676-1737) építtette, az ő 1736-ban kelt végrendelete tesz említést az épületről, mint az általa alapjaitól felépíttetett rezidenciáról. (A birtokot egyébként III. Ferdinánd adományozta a családnak 1650-ben.) A kissé nyers modorú, szókimondó, előkelő mágnásként gondolkodó gazdálkodó nemesember viselkedése még felesége családjának sem tetszett, s bár igazi szerelmi házasságot kötött Simoncsics Horváth Rozália bárónővel, az eltérő neveltetés hamarosan különéléshez vezetett. Csúf pereskedésüktől hangos volt a korabeli szalonok legtöbbje.

Az Amadé Antal által emelt barokk épület téglalap alaprajzú,egyemeletes, középrészen rizalittal kiemelt volt. Birtokosa feltehetően kevés időt töltött itt. Halála után a kastélyt az ugyancsak a költészet terén maradandót alkotó – s »a pozsonyi Casanovaként« elhíresült – fia, báró Amadé László örökölte meg, vele kapcsolatban azonban csak a helyi katolikus templom építtetéséről maradt fenn adat.

Saját téglagyár

Halála után, mivel utódja nem volt, a birtokot az egyik unokatestvére, báró Amadé Tádé (1724-1807) kapta meg 1764-ben. A családnak a grófi címet is kiharcoló Tádé közvetlenül a birtokátvételt követően megépíttette a keleti mellékszárnyat, amelynek kapuján az 1764-es évszám olvasható, de számos olyan tégla is előkerült, amelyen az ő neve szerepel. Az 1783-as I. katonai térképen jól látható, hogy az eredetileg téglalap alaprajzú épület az oldalain mellékszárnyakkal bővült és nyújtott U alaprajzot formált - feltehetően gyönyörű kertekkel, mellette gazdasági épületekkel. Mindezt kőkerítés zárta körbe.

A gróf örököse, a fia 1800-ban adta el a birtokot gróf Bajzáth József veszprémi püspöknek, de ő csak 1802-ig, halálig volt tulajdonos. Az iszkaszentgyörgyi kastély ezután a püspök testvérének egyik fiára, az alig tíz éves Bajzáth György Andrásra szállt. Ő 1820 körül kezdett hozzá az építkezésekhez, téglagyárat is alapított, ahonnan fedezte a bővítések építőanyag-szükségletét. Ekkor készült el a főszárny mindkét végén egy-egy oldalirányú, enyhén klasszicizáló díszítésű rész. Ugyanebben az időben készültek az udvari homlokzathoz kapcsolódó földszintes épületszárnyak, amelyeket dór oszlopsor díszített. A szabadságharc idején, 1849. február 14-én a zsellérek kirabolták a kastélyt.

A teljes cikk a Múlt-kor történelmi magazin 2012. tavasz számában olvasható.