Donald Trump nagyapja meglógott a sorkatonai szolgálat elől, ezért kitiltották Németországból
2016. november 22. 11:27
Kitiltották szülőhazájából, Németországból 1905-ben Donald Trump megválasztott amerikai elnök apai nagyapját egy levéltári forrás szerint, amelyről hétfőn számolt be a Bild című német lap. Friedrich Trumpot azért tiltották ki hazájából, mert a sorkatonai szolgálat letöltése előtt vándorolt ki 1885-ben Amerikába.
Korábban
A Rajna-vidék-Pflaz tartományi Speyer levéltárában őrzött, 1905. február 27-i keltezésű dokumentum szerint a dürkheimi járási közigazgatási hivatal utasítja Kallstadt település polgármesteri hivatalát, hogy szólítsa fel Friedrich Trump amerikai állampolgárt arra, hogy "legkésőbb folyó év május 1-ig távozzék a Bajor Királyság területéről, különben kiutasítással kell számolnia".
A megválasztott amerikai elnök nagyapját azért tiltották ki hazájából, mert a sorkatonai szolgálat letöltése előtt vándorolt ki 1885-ben Amerikába, és nem jelentkezett ki szabályosan lakóhelyéről - mondta a Bildnek Roland Paul, a pfalzi történeti és néprajzi intézet nyugalmazott igazgatója.
Az 1869-ben Kallstadtban született Friedrich Trump aranyásóként kezdte amerikai pályafutását, majd felépített egy vendéglőket üzemeltető vállalkozást és állítólag egy bordélyháza is volt. Gazdag emberként tért vissza szülőföldjére, és 1901-ben beleszeretett a 11 évvel fiatalabb Elisabeth-be, akit egy évvel később feleségül vett és elvitt magával Amerikába. Azonban az ifjú feleség hazavágyott, vissza is költözött Kallstadtba, Friedrich Trump pedig követte és újra fel akarta venni a német állampolgárságot.
Azonban a hatóságok a hároméves katonai szolgálat súlyos vétségnek számító megkerülése miatt nemcsak a kérelmét utasították el, hanem ki is tiltották az országból. Friedrich Trump minden követ megmozgatott, hogy tartózkodási engedélyre tegyen szert, ügyéről még Lipót bajor királyi hercegnek is írt alázatos levelet, "szeretett, nagyra becsült, bölcs és igazságos" uralkodónak nevezve a címzettet, de ő is elutasította kérését.
Friedrich Trump végül 1905. július 1-jén hagyta el az országot, a Hapag hajózási társaság Pennsylvania nevű óceánjáró gőzhajójának fedélzetén, amely a hamburgi kikötőből indult el New York felé. Vele volt terhes felesége. Három hónap múlva New York Queens nevű városrészében megszületett Fred Trump, a megválasztott amerikai elnök édesapja - áll a Bild cikkében.
Támogasd a
szerkesztőségét!

történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2014
- Mussolini szeretőjének titkos naplója
- Szexualitás a görög és római vallásokban
- Magyar fürdők és kettétört mankók
- Erotikus és irodalmi lap lett a magyar ős-Playboy
- "Inkább a szexről beszéljenek, mint az áremelésről"
- Az egri vár régészeti kutatásának története
- Középkori kolostorok szemérmetlen titkai
- Azok a csodálatos Gindly lányok
- Templomerődök Erdélyben
- 4800 éves sólepárló központot tártak fel Kínában tegnap
- Több ezer udvari jelentésből rekonstruálták a Mogul Birodalom működését tegnap
- Évtizedekig tartó találgatás után derült fény az angliai „obeliszk” valódi szerepére tegnap
- Viking eredetű szó is található az amerikai Függetlenségi Nyilatkozatban tegnap
- Nem biztos, hogy belterjesség okozta a neandervölgyiek kihalását tegnap
- Több mint háromezer sírt rejtett az ősi kínai birtokközpont 2026.06.28.
- A textilgyártásra fókuszált a viking ipari központ 2026.06.28.
- Neandervölgyi migrációs központ volt az őskori Közép-Európa 2026.06.28.















