Szovjet tervek Finnország megszerzésére

Az elmúlt 35 évben a finn politológusok és történészek többsége úgy vélte, hogy Alekszej Beljakov, az 1970 nyarán kinevezett, nagy hatalmú szovjet nagykövet gyors, forradalmi változás útján akarta a szocialista táborhoz kapcsolni Finnországot. Kimmo Rentola politikatörténész szerint azonban a nagykövet inkább lassú, fokozatos, nagyrészt törvényes keretek között lezajlott változást akart elérni. Ennek egyik fontos eszköze és állomása lett volna a szovjetbarát szociáldemokrata külügyminiszter, Väinö Leskinen köztársasági elnöki székbe juttatása 1974-ben.

Néhány évvel a választás előtt ugyanis Leskinen külpolitikai gondolkodása 180 fokos fordulatot vett. Eleinte a szociáldemokraták jobbszárnynak vezető alakja és a szovjet típusú szocializmus kemény kritikusa volt, később azonban egyre nagyobb rokonszenvvel tekintett a Szovjetunióra, és a szovjetekkel baráti viszonyra törekvő Urho Kekkonen elnök egyik fontos támogatója lett. Ez idő tájt nevezték el a nyugati - főként német - politológiai szaknyelvben finnlandizációnak az a folyamatot, amelyben egy formálisan független kis ország - alárendelve érdekeit egy erős szomszédnak - fokozatosan elveszti külpolitikai mozgásterét.

Kekkonen 75. születésnapjának tiszteletére kiadott finn 500 márkás

Kekkonen befolyását felhasználva tett róla, hogy Leskinen legyen a külügyminiszter - még Leskinen saját pártja, a szociáldemokraták akaratának ellenére is. Leskinen elnöki ambíciói eddig is ismertek voltak, de Rentola új könyvében (Vallankumouksen aave - A forradalom fantomja) ezeket az aspirációkat összekapcsolja a szovjetek Finnország szocialista táborba tereléséről szőtt terveiel.

Sztálin nem akarta megtámadni Titót

Új bizonyítékok kerültek elő a hidegháborús szovjet tervekről: Sztálin nem támadásra, hanem védekezésre rendezkedett be a hidegháború korai szakaszában - derül ki egy friss magyar kutatásból.

A szovjetek céljaik elérése végett igazi potentátot neveztek ki nagykövetnek 1970-ben: az SZKP külügyi osztályának helyettes vezetőjét, Alekszej Beljakovot. Ettől kezdve felerősödött a gyanakvás és a félelem a finnek körében, hogy a Szovjetunió forradalmi hatalomátvételre készül az országban.

Rentola - civilben a finn titkosszolgálatnak dolgozó politikatörténész és kutató - eredeti dokumentumok vizsgálatával Beljakov tevékenységének motívumait akarta feltárni. Vaskos és alapos, ötszáz oldalas könyvének következtetése szerint a szovjetek - az 1940-es években követett politikájuktól eltérően - a 70-es években nem hirtelen és radikális hatalomátvételben, hanem lassú és fokozatos "rendszerváltoztatásban", Finnországnak a szocialista táborba terelésében gondolkodtak.

Beljakov elsősorban annyit akart elérni, hogy megóvja a széthullástól és benntartsa a kormányban a belső vitáktól szabdalt, szétzilált finn kommunista pártot. A másik alapvető feladata az volt, hogy megakadályozza a jobboldali pártok bekerülését a kormányba, hiszen elsősorban ezzel lehetett elvágni Finnország nyugati orientációjának útját.

A szovjeteknek kedvező "legális forradalomról" azonban már 1970 őszén kiderült, hogy bukásra van ítélve. A KGB 1971 februárjban döntött Beljakov hazarendeléséről. Leskinen súlyos alkoholista lett, s ősszel elvesztette külügyminiszteri székét. 1972. márciusában, ötvenötödik születésnapján, egy sítúrán halt meg Helsinki közelében.