Portugál fasisztoid, 1968-1974
Harmincöt évvel ezelőtt, 1968 szeptemberében lezárult Portugáliában a Salazar-diktatúra korszaka
Fasizálódás portugál módra
Portugália a XI. század végén kialakult grófságból 1139-ben vált független királysággá. Egy 1926-os államcsíny indította el a Pireneusi-félszigeten fekvő, 92 ezer négyzetkilométeres nagyságú, számos gyarmatbirtokkal rendelkező országban a fasiszta típusú `fejlődést`.| Óscar Carmona és Oliveira Salazar (1935) |
Caetano a 40-es években jogtudósként került a Salazar-kormányba és 1959-es átmeneti visszavonulása után közel egy évtizeden át csak tudományos tevékenységet folytatott.
Az 1936-39-es spanyol polgárháború idején Portugália a fasiszta lázadókat támogatta, 1939-ben barátsági és megnemtámadási szerződést kötött Spanyolországgal.
Portugália 1948-ban lett a Marshall-terv kedvezményezettje, 1949-ben felvették a NATO-ba.
Salazar-diktatúra
| Salazar |
Portugália a második világháborúban formálisan semleges volt, de 1943-45 között lehetővé tette az Egyesült Államoknak és Nagy-Britanniának, hogy támaszpontokat építsenek ki az Azori-szigeteken. Az NSZK 1964. június 12-én egyezményt kötött Portugáliával, ennek alapján az év végétől nyugatnémet légitámaszpont működhetett Beja város szomszédságában. 1966 októberében francia rakétakövető állomás is megkezdte munkáját az Azori-szigeteken.
Salazart 1968. szeptember 17-én agyvérzés döntötte le a "diktátori trónról", 1970-ben halt meg. Caetano, aki az 1940-es és 1950-es években tagja volt Salazar kormányának, 1968. szeptember 28-án, 35 éve vette át hivatalosan a kormányfői tisztséget a súlyos beteg Salazartól.
A korporációs rendszer végnapjai
| más stílus |
Marcelo Caetano uralmának első évét annak idején úgy jellemezték, hogy "a stílus más, a lényeg változatlan" - de a stílus sokat jelentett. Az ő kormányzása idején sem módosították a portugál alkotmány demokráciaellenes tételeit és egyetlen lényeges reformra sem került sor, ám a hatóságok már nem léptek fel a sztrájkolókkal szemben, nem vetettek be rendőrséget a lisszaboni egyetemi zavargások szervezői ellen. Sőt: 1969. március 26-án szabadon bocsátották Alfonso Gregorio kommunista vezetőt, majd 1969 novemberében szűkítették a hírhedt portugál titkosszolgálat, a PIDE hatáskörét.
1969 októberében - négy évtized után először - ellenzéki csoportosulások is indulhattak a parlamenti választásokon, igaz, a nemzetgyűlésben mind a 130 mandátumot az egyetlen engedélyezett párt, a Nemzeti Unió szerezte meg. Caetano viszont az őskonzervatív salazaristák elég sok helyét saját fiatal technokratáinak adta át.
Ebben az időszakban a 10 milliónál kevesebb lélekszámú Portugália még mindig a világ legnagyobb gyarmattartó hatalma volt az anyaországénál hússzorosan nagyon területű afrikai gyarmatbirtokkal. Caetano meghirdette: megvédi a gyarmatokat "minden felforgatással szemben". Lisszabon 140 ezer katonát állomásoztatott gyarmatain. A költségvetés 40 százalékát ez a jelenlét emésztette fel.
A miniszterelnök 1969 tavaszán körutat tett az afrikai gyarmatokon, ahol 1910 óta nem járt portugál kormányfő: megfordult Portugál-Guineában, Angolában és Mozambikban. A látogatást egyebek között az kényszerítette ki, hogy Svédország egy 1968 novemberi ENSZ-határozat alapján anyagi támogatásban részesítette a portugál gyarmatokon tevékenykedő ellenállási, pontosabban nemzeti-felszabadító mozgalmakat.
Az évtized elején, 1961 decemberében India felszabadította a területében beékelődött portugál gyarmatokat (Portugál Indiát). Ugyanebben az évben fegyveres harc kezdődött a gyarmati uralom ellen Angolában, 1962-ben az úgynevezett Bissau-Guineában, 1964-ben Mozambikban. Az 1970-ben végrehajtott lisszaboni alkotmánymódosítás megadta az autonómiát a három afrikai gyarmatnak, sőt Caetano 1972-ben a helyi választási harc sikere érdekében "állammá léptette elő" Angolát és Mozambikot. Bissau-Guinea Köztársaság 1973. szeptember 24-én kikiáltotta függetlenségét.
Mindez erjedést indított a hadseregben. A portugál kormány a mozgolódást úgy próbálta megfékezni, hogy 1974. március 9-én "fegyelmi problémákra" hivatkozva harckészültségbe helyezte a fegyveres erőket. Ez nem segített. Április 25-én a Fegyveres Erők Mozgalma ellenőrzése alá vonta Lisszabont, bejelentette, hogy életre hívja a Nemzet Megmentésének Tanácsát. A kormány feltétel nélkül megadta magát, Caetano miniszterelnök hivatalosan átadta a hatalmat António de Spinola tábornoknak, aki héttagú junta élén maga mögé állította a fegyveres erőket, sőt a titkosrendőrséget is megadásra kényszerítette. A bukott kormányfőt 1974. május 20-án Brazíliába száműzték.
| Így lett a demokratikus érzelmű portugál tisztek felkelése, a "kapitányok lázadása" 1974. április 25-én egy "piros szegfűs forradalom" nyitánya, így lett végleg vége Portugáliában a csaknem fél évszázados korporációs rendszernek. |
mti